Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-12 / 2. szám

elzarándokolnunk, hogy elmerengjünk a múltnak e romokhoz fűződő nagyszerű vagy kedves emlékein ; de eszünkbe se jut azokat a lelki szabadság, a hitközössóg, az igazság védvárainak vagy biztosítékainak tekintenünk, mint a hogy a régi várakat és városok körüli omladozó falakat nem használjuk többé védelmük De míg az utóbbiak helyébe jobb és biztosabb védelmi eszközökről gondoskodunk, addig lelkünket és annak javait teljesen védtelenül hagytuk. Talán mert nem látjuk a lelkünket ostromló kísértők sokaságát, mivelhogy összeszoktunk, megalkodtunk velők. Beérjük azzal, hogy egy-egy poétikus predikáczió vagy költemény pillanatnyi hatása alatt a régi jó időket és gyermekkorunk naiv hitét visszasírjuk, vagy drága pénzen bearanyozzuk. Mintha bizony a Jézus csak azért élt, tanított és szenvedett, halt meg ós támadott volna fel, hogy hőskölteményekre tárgyat adjon a poétáknak, s mesemondók szájára egy csomó regeszerű eseményt! Mintha bizony a mi eleink csupa unalomból áldozták volna fel földi nyugalmukat, kedvteléseiket, életüket, vagyonukat; mintha csak kedvtelésből építették volna meg a lelkiismereti szabadságnak, az evangéliumi hitnek ós szeretetnek védő sánczait ós bástyáit! A jelképes cselekedetek, melyek egykor mind megannyi bizonyságai ós mutatói voltak a lelkekben élő hitnek, megmaradtak, sőt itt-ott, megszaporodtak; de csak takarói, cziczomái a lélek ürességének ós nyomorúságainak. Nos hát tisztelt Közönség! ily környezetben élő 12 vagy 16 éves ifjút akarunk mi hat heti oktatással, egy jó vagy rosz káténak értelmes vagy értelmetlen betanítása által megerősíteni a keresztyén hitben? A legjobb esetben is az a 48 órát tartó oktatás még orvosságnak is kevés, nemhogy lelket erősítő tápláléknak nevezhetnők. Olyan eljárás ez, mintha 2 napi eledellel látnók el azt, a ki világkörüli útjára indul. Mennyire kinevetnők azt, a ki a Dunának gátat akarván készíteni, 48 kosár porondot hordana bele. Ép ilyen együgyűség azt hinni, hogy hat heti konfirmácziói oktatással, olyan viszonyok között, a milyenek nálunk vannak, elbocsáthatjuk a növendéket arra a hosszú útra, mely a vizén túl is, az örökkévalóságig tart. A hat heti konfirmácziói oktatás mindenesetre üdvös, hasznos és szükséges ott is, a hol a gyermek a szülői háznál ós az iskolában is naponta erősíttetik a hitben; annál szükségesebb nálunk, a hol ritkán részesül a gyermek abban az áldásban. Szükséges — mondom — de korántsem elég. Meg kell ragadnunk tehát minden alkalmat arra, hogy a hitben való megerősítést végezzük. Pompásan szolgálnak erre a vallásórák, ha azokat a konfirmácziói oktatásra szánt időnek tekintjük ós használjuk fel. Ellenben a vallásórák, ha úgy töltjük el azokat,, mint a hogy szokták eddig is, á hogy velem is töltették, mind megannyi alkalmak arra, hogy a gyermek ós az ifjú minden érdeklődést elveszítsen a lélek helyes tökéletesítése iránt, s hogy lelke kielégítését másutt keresse. És meg is találja, mert a kínálat nagy, a gyermek mámorba esik, s mire felébred, akkor veszi észre, hogy lelke üres, sivár, a pusztulás szélén áll. Ha én a 10 éves gyermeknek, a ki éhezve és szomjúhozva is az igazságot, jön fel az I-ső osztályba, elkezdem magyarázni, hogy Mózes neve alatt hány könyvet ismerünk, abból hányat írt Mózes, hányat nem, s röviden összefoglalva elmondom, hogy mi van megírva az I-ső, II., III., IV. és V. könyvben, s akkor ráparancsolok', hogy a könyvből mindezeket tanulja meg, mert különben szekundát kap, — hát a legtöbb gyermek megtanulja és egyúttal megutálja e valóban száraz ós unalmas dolgokat, s mihelyt teheti, szélnek ereszti e tudományát; ós okosan teszi, mert úgy jártam el vele szemben, mint az az anya, ki éhes gyermekének tej helyett odaadta a tejes köcsögöt üresen, vagy méz helyett a mézes keretet méz nélkül. A gyermek megforgatja egyiket is, másikat is, s vagy leteszi, vagy földhöz vágja, mihelyt teheti ; de okvetlenül tovább megy és keres magának eleséget ott, a hol kap, s megeszi a penészes kenyeret is, a megromlott hust is, csakhogy éhségét kielégítse. És így tovább. Ha a keresztyónségnek rövidre foglalt hitigazságait ós erkölcsi parancsait minden élet nélkül, szárazon, mellőzve azok kútforrását, nem hivatkozva egyszerű ós érthető példákban azok erejére és hatalmára, unalmasan adom elő, úgy hogy a gyengébb képességű növendék is látja, hogy lelkemben nem élnek azok az igazságok, magamat nem szabom azokhoz a parancsokhoz, azok inkább terhemre, mint gyönyörűségemre vannak : akkor nem számíthatok arra, hogy hitöket építettem-; sőt ellenkezőleg bizonyos lehetek a felől, hogy a mi kevés hit volt bennök, azt is kioltottam belőlük hitetlenségemnek tekintélyével. Mert hitetlen ember csak hitetlenséget terjeszthet. Ha a különböző vallások mibenlétét ós fejlődését tanítván, nem mutatok rá minden kínálkozó alkalommal a keresztyén igazságok fenségesebb, óletadóbb voltára, a vallásalapítóknak Jézussal szemben való tudatlanságaikra, tökéletlenségeikre: nemcsak kételkedőkké teszem tanítványaimat, hanem egyenesen hitetlensógbe sodrom.