Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-30 / 13. szám

A kvalifikáczionális rendszeren lehet valamit módosítani ; legalább annyit, hogy sem a kalkulus, sem a külföldre menetel ne adjon kedvezményt. A jó kalkulusnak megvan a jutalma az országokban nyert díjakban, tanintézeti kedvezményekben, (bár én itt is eltörölném a kalkulus szerinti kedvezményezést); az élet iskolájábán újra kell tanulni, küzdeni az ott nyerendő kalkulusért. A külföldre való menetel kedvezménye még igazságtalanabb ; mert még egyetlen .egyet sem láttam, hogy különb pap lett volna belőlük, mint a ki ide haza tanulgatott és igyekezett. Pedig sok jó barátom van közöttük. Ne hintsük az irigység magvát a lelkészek szivében, mert ha valakinek, úgy azoknak van legnagyobb szükségük az egymás iránti szeretetre. Ne üljön fel hát a zsinat egy-két handabandázónak; hanem módosítsa és tartsa meg a minősítési törvényt . . . mert az egyházak java ezt kívánja. Hetesy Viktor. Lapszemle. A Doh reczeni Pvot. Lap 8., 9-, és 10. számaiban a közérdekű czikkek a jogi szakoktatás reformjának, a mindennapi istentiszteleteknek, a felekezeti elemi iskolák fentartásának s a debreczeni református szövetségnek kérdéseivel foglalkoznak. A 8. számban Kun Béla máramaros-szigeti jogakadémiai tanár tör lándzsát a vidéki, különösen pedig közelebbről: a prot. jogakadémiák mellett, szemben némely napilapnak, különösen pedig a Budapesti Hírlapnak ama felfogásával szemben, amely a jogakadémiákat igen csekélyre becsüli s azokat (különösen pedig a prot. jogakadémiákat) megszüntetni szeretné. Felhívja a tiszántúli egyházkerület figyelmét a máramaros-szigeti jogakadémiára és annak megtartását, és megerősítését sürgeti. — Padrak Sándor folytatja mind a három számban a felekezeti népiskolák fentartása érdekében írt szép czikkeit, sorra bonczolgatván a községi vágy állami iskolák mellett felhozni szokott érveket, és mindig csak arra a következtetésre jutva el, hogy ha egyházunk meg nem akarja tagadni múltját, figyelmen kivül nem akarja hagyni a jelent és veszélyeztetni nem akarja a jövőt, akkor felekezeti iskoláit fel nem adhatja. — Á 8. számban Eröss Lajos szerkesztő írja le a debreczeni református szövetség megalakítására irányult mozgalom történetét és annak fiaskóját; a következő számban pedig, a helyzet megvilágítása végett közli a debreczeni felekezeti népmozgalmi statisztikát az utóbbi husz évről. A benyomás, a mit mindezekből nyerünk, eléggé elszomorító ; mert azt mutatja, hogy a míg a régi „Kálvinista Róma" mind inkább veszti „kálvinista" jellegét, addig „római" jellege folyton jobban domborodik ki, s hogy valóban nagy ideje volna már annak, hogy a debreczeni kálvinizmus felébredjen öntetszelgő, kényelmes szunnyadozásából és a legnemesebb szellemi harczba vigye azt a hatalmas őserőt, a mely benne lakozik. Egyet azonban jó lesz, ha figyelmen kivül nem hagynak azok, a kik Debreczent életre akarják kelteni. És ez az, hogy az életre kelés nem Wolaffka, vagy a pápistaság ellen való felgyürközésből, hanem csak a vallásosságnak és az egyháziasságnak a Krisztus evangéliuma által való benső felébresztése mellett történhetik meg. — A 8. számban Csák Máté nagyváradi lelkész közöl elszomorító adatokat a pápás felekezeti türelmetlenség újabbkori történetéhez. Nagyon ideje volna, hogy egyházunk elvégre a leghatározottabban tiltakozzék az ilyen s a mi a legveszedelmesebb : az iskolai tanítás és nevelés terén történő visszaélések ellen és követelje azok megszüntetését. — A 9. és 10 számban F. Varga Lajos, Vajda Mihály és Potor Elemér szólnak hozzá ahhoz a már korábban felvetett kérdéshez, hogy megtartandó-e a mindennapi templomi könyörgés még azon esetben is, ha a templomban a gyülekezeti tagok közül senki sincs jelen, csupán csak a kántor ós az iskolás gyermekek? Mindhárom czikkező a könyörgés megtartása mellett nyilatkozik, és egészen természetesen. A mindennapi teniplomozás olyan ős keresztyén gyakorlat s olyan elvi dolog, a melyet el nem hagyhatunk semmiképen sem. Ha a gyülekezeti tagok nem járnak el a mindennapi könyörgésre, az igen nagy baj; jele nemcsak a felettébb való világi szorgalmatosságnak, de egyszersmind az igaz vallásosság erős meghanyatlásának is. Ezzel szemben azonban nem az a teendőnk, hogy hagyjuk el a mindennapi templomozást, hanem az, hogy a hű lelkipásztorkodás által újra megkedveltessük egyházunk tagjaival az Úr házát és szivökbe oltsuk az Ő szerelmét. A mely lelkész nem erre törekszik, annak mi is csak azt mondjuk, a mit F. Varga Lajos: dobja el magától a palástot és menjen más pályára. Ott még lehet missziója, de a kálvinista tisztes lelkipásztori pályán soha. A Dunántúli Prot. Lap 8. számában Szabó Mihály temetési rendtartásunkról szólva, kikel a halotti búcsúztatók ós az embermagasztaló halotti orácziók és predikácziók ellen, és azt kívánja, liogy egyházi hatóságaink szigorú parancscsal vezessék vissza az emberdicsőítés vétkes utaira tévelyedett prédikátor és kántor urakat evangéliumi rendtartásunk eredeti tisztaságához. Erre a visszavezetésre valóban szükség Volna sok helyen és sok papnál és kántornál. — A lap 9. száma a pápai ref. egyházmegyének a kerületi egyh adóreform javaslatára vonatkozó véleményét kezdi közölni. E vélemény szerint a következő zsinatnak múlhatatlan kötelessége kell hogy legyen az egyh. adózás reformjának keresztülvitele. A mi a kerületi reformtervezetet illeti, azzal szemben az osztály-rendszer elejtését s adóalapul, maximum megállapítása nélkül, az állami egyenes adó felvételét kívánja, olyképen azonban, hogy a személyi 1 koronán kivül az egyh. adó az állami adónak 20%"át sehol meg ne haladja. A hol e % mellett fedezetlen hiány maradna, ott pótolja az ki az állam az 1848 : XX. t.-cz. alapján adandó évi segélylyel.— Ugyanebben a számban Szcntkuti Károly a magyar prot. egyházi irodalom-történetnek a theol. akadémiákon való tanítását és egy olyan antologia szerkesztését kívánja, a mely a tanításban olvasókönyvül szolgáljon. A czikkre válaszolva, Csizmadia Lajos theol. tanár tudatja, hogy a nagy prot. egyházirodalom tör ténetét előadják a pápai theol. akadémián és fontolóra veszi az antologiai eszméjét is. Ez a kérdés a theol. szakképzés reformjának a keretébe vág, s kívánatos, hogy a debreczeni theol. tanári értekezleten szóba kerüljön, mint olyan, a mely fontos és a lelkészképzésben kell hogy helyet foglaljon. A Sárospataki Lapok 8. számában Morvay Ferencz védi, Simon L. czikkével szemben a protestáns revízió kérdésben elfoglalt álláspontját, igen helyesen, hangsúlyozva, hogy „belső erős prot. öntudatra; kiterjedt, alapos vallásos oktatásra; az evangélium igazságos benső, tántoríthatlan hitére, bátor terjesztésére; a szétszórt csontok összeszedósére, s az igaz hitben az anyaszentegyházhoz kötözésére; a külsőségben nyilvánuló, élettelen hit félelem nélkül való erős ostorozására; bibliák, vallásos köny-