Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-30 / 13. szám

TÁRCZA. A munka és a pihenés. Az eddigiekben a társadalom képét állítottuk szemeink elé. Visszatekintve az elmondottakra, ítéletünket így foglalhatjuk össze: a gyárimunka nem ellenkezik az erkölcstan törvényeivel, de igenis ellenkezésbe jut azokkal, midőn abban a túlságos, lelket, szellemet megölő munkafelosztást érvényesíti. Maga ellen a gyári munka ellen tiltakozni nem lehet, de a lélekölő gyári munka ellen lehet, — sőt kell is. A lélekölő gyári munka behozatalával a társadalom ellenkezésbe jön a ker. erkölcstannal. Az erkölcsi szocziálizmus feladata tehát a társadalmat reformálni, s Isten országának igazi munkásává tenni. Ebben a reformálásban a vezető eszme: a munka helyes fogalma. Mi a munka fogalma? Scháffle szerint „a munka az a személyes cselekvés, mely az embernek szükséges dolgokat előállítja," (Scháffle: „Das gesellschaftliche System menschl. Wirtschaft." Tüb. 1873. 71.1.) És a munka valóban ez; — de rögtön hozzá tehetjük, hogy nemcsak ez. — Talán nevezhetem a munkának ezt az oldalát nemzetgazdaságinak. Yan a munkának még egy másik oldala, s ezt nem szabad szem elől téveszteni: ez az erkölcsi oldal. Különösen fontos ezen erkölcsi mozzanat hangsúlyozása a jelenkorban, midőn a túlhajtott munkamegosztás csakis a nemzetgazdasági érdeket állítja előtérbe, az erkölcsit ellenben úgy szólván teljesen elnyomja. Hangsúlyoznunk kell tehát az erkölcstan tanítását. Az erkölcstan az emberi lényeg és a munka szoros viszonyát tanítja, azt, hogy az ember lényege a munkában jut kifejezésre. Az erkölcstan tanítja, hogy a munka nemcsak a test fáradozása a mindenapi kenyérért, hanem egyszersmind a szellem kifejlesztésének a közege is. S ebben a tételben már benne rejlik a munka igazi fogalma. Összefoglalhatjuk ilyenképen: a munka hivatásukkal járó kötelességünk teljesítése, test és szellem bizonyos czél elérésén való tudatos fáradozása, úgy azonban, hogy a főintéző a szellem, s úgy hogy ezen egész tevékenység út legyen az erkölcsi czél elérésére. Ezt tanítja a ker. erkölcstan. S ez a munka fogalmának második oldala, mit erkölcsinek nevezhetünk. Ezt kell a nemzetgazdasági oldal mellé állítanunk. Erkölcsi és nemzetgazdasági mozzanat együttvéve adja a munkának igazi fogalmát. A nemzetgazdaság a munkát szükségessé teszi, az erkölcstan köteleséggé; a nemzetgazdászat azt mondja, hogy e nélkül nem élhetünk, az erkölcstan pedig, hogy e nélkül nem lehetünk emberek. Az erkölcstan adja meg tehát a munkának a maga igazi értékét, az szenteli meg. A munka szent hivatás, a munka istentisztelet; a munka vallás, a munka imádság, — mondja Garlyle. („Einst und Jetzt." Göttingen, 1899. 240. 1.) Ne gondolják azonban, hogy a munkának ez az erkölcsi oldala csak egy egyoldalú elv, mit csak a theoretikus erkölcstan állít oda, a praktikus nemzetgazdászat ellenben el nem ismer. Sőt inkább a munkának erkölcsi jelentősége oly igazság, mit a nemzetgazdászat is tekintetbe vesz. A már egyszer idézett Scáffle például azt mondja: „A munka az ember áldása nemcsak mert a gazdagságot teremti, hanem mert szellemi előrehaladotságot hoz létre, még inkább pedig azért, mert erkölcsiséget teremt, s azt meg is tartja." (i. m. 71. lap.) Ugyancsak Scháffle az, ki a munkát szép szavakkal „Az erény örök iskolájáénak nevezi. Stein pedig így ír: „Az államtudományok rendszere" czímű művében: „A munka az öntudat szabad tevékenysége a természetben ós az által a személyes szabadság megvalósítása. Minden emberi fejlődés forrása, mert örökké ugyanaz, mint az ember személyessége is ugyanaz; de örökké új is, mint a hogy maga a szükség és az anyag is új. Végtelen gazdag és különféle, mert az egész természet jelenlétét hirdeti a személyiség egész belső ereje által." (i. m. I. 138. 1.) A nemzetgazdászatból és államtudományból kiszakított ezen néhány sor bizonyítja, hogy a munka fogalmának erkölcsi oldala itten is kellő méltánylásban részesül; vagyis, hogy a nemzetgazdászok is elismerik annak jogos és szükséges voltát, hogy a gyakorlati életben a munkának helyes és teljes fogalma valósuljon meg. Tegyünk egy nagy gondolatjelet! Mit használ, ha az elv papiroson méltánylásban részesül, s a gyakorlatban meg nem valósul, mit használ a szó, ha a tett nem követi! Mert hogy a munkának ezen erkölcstani meghatározása nem hatja át teljesen a társadalmat, láttuk már. De a társadalomnak igenis kötelessége marad arra törekedni, hogy a munkának ez a fogalma minél teljesebben megvalósuljon. S a viszonyokat ehhez képest reformálni, ez az erkölcsi szocziálizmus egyik fő feladata Az erkölcstani elvek, melyek erre nézve irányadók, benne foglaltatnak már a munka fogalmában. A munkának imént megállapított fogalmából három mozzanatot emelhetünk ki: 1 a munka czélját, 2. minőségét, 3 jelentőségét. Míg a nemzetgazdászat a munkának inkább gyakorlati czélját emeli ki, addig a ker. erkölcstan az erkölcsi ezélt hangsúlyozza. Ez a két czél nem áll kizárólagos ellentét viszonyában, de nem is egyezik meg egymással. A gyakorlati czél: a vagyonszerzés, s ezáltal a földi élet lehetővé tétele, az erkölcsi czél: az emberi hivatás betöltése, s ezáltal a mennyei élet lehetővé tétele. Vagyis azt látják, hogy az erkölcstan a munka elé sokkal magasztosabb czélt tűz ki, mint a nemzetgazdászat. Az erkölcstan szerint az igazi munka által lesz az ember személyes lény, igazi ember, igazi istenfia; vagyis a munka czélja: az ember erkölcsi czéljának megvalósítása. A munkának épen ezen erkölcsi oldalát kell hangsúlyoznunk a jelen társadalomban, melynek minden rétegét a vagyonhajhászás, az alacsony utilitarismus szelleme hatja át. De a munkának ez a czélja meghatározza egyszersmind annak közelebbi jellegét. A munkának olyannak kell lennie, hogy az ember lényegét, szemilyéségét kifejthesse. Lehessen mellette ember, és lehessen mellette keresztyén. Sőt épen általa legyen ember, és általa legyen keresztyén. Ha a test eszköz, s a szellem a vezérlő erő, akkor ez a munka az erkölcstan követelésének megfelel. Ha azonban a test dolgozik, s szellem elnyomva tétlenségre van kárhoztatva, akkor a munkának erkölcsi jellege nincsen meg, akkor ez a munka nem hivatás, nem igazi munka. Ezt tanítja a ker. erkölcstan. S az erkölcstan tanítása mellé odaállítjuk a gyári munkát a maga túlzott munkamegosztásával. Ez a foglalkozás magasabb értelemben nem is nevezhető már munkának, nem egyéb, mint a kenyérkeresés eszköze. Ebben a szolgamunkában nem fejtheti ki az ember lényegét, nem teheti munkáját hivatássá, nem erősítheti szellemét, mi őt Istenhez fűzi. Ez a szomorú jelenség indíthatta Iiothét azon kijelentésre, hogy „a gyárak úgy mint most vannak, az erkölcsi társadalom csapásai." (Theol. Ethik. V. 138. 1.) Ez adhatta Schleiermacher szá-2b*