Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-23 / 12. szám

nyosság iránti érdeklődést, sőt a azt, hogy lelkészeink is komoly tndós munkára képesítve mennének ki az életbe, addig a belmissziói munkába a vasárnapi iskolában, majd az ifj. egyletben vagy a vallásos estélyeken kifejtett munka azt biztosítaná, hogy az imádkozás és prédikálás terein nem utánzó és előadó, hanem önálló s erőteljes egyéniségek lennének a lelkészek. Hogy valaki a más imádságát elolvassa, s hogy a más predikáczióját elmondja, ehhez nem kell theologiai képzés, s az a theol. képzés, melynek eredménye az, hogy a leendő lelkész sem imádkozni, sem prédikálni nem szive, hite és tudománya teljességéből szokott : bizony édes keveset ér. Mivel mostani lelkészképzési rendszerünk sem a lelkész hivatása, sem a theol. tudományosság igazi czéliai szempontjából nem vezet kellő eredményre: gyökeresen meg kell változtatni. És mivel azt hiszem, hogy az általam ajánlott tervezet jobb eredményekre vezet: ajánlom azt elfogadásra. Szabó Aladár. TÁRCZA. A munka és a pihenés. A munka elvének fontossága. Különböző megítélése a történelemben. I. A társadalmi viszonyok. A gyári munka. A munkamegosztás : nemzetgazdasági előnyei; erkölcsi hátrányai. II. Az erkölcstan munkafogalma. 1. nemzetgazdasági, 2. erkölcsi oldal. Az erkölcstan tanítása a munkáról: a) a munka czélja, b) a munka minősége, c) a munka jelentősége. A pihenés : 1. Természeti oldala, — a pihenés jog. 2. Erkölcsi oldala, — a pihenés kötelesség. A pihenés erkölcstani fogalma a czél által meghatározva: 1. erőszerzés, 2. önművelés, 3. az emberiségbe olvadás. A munka kérdése az egész szocziális mozgalomnak legnagyobb tényezője. A mainzi püspök — Ketteler „A munkáskérdés és a keresztyénség" czímű kis iratában egyenesen ezt teszi az egész mozgalom alapjává és azt mondja, hogy a munkáskérdést tulajdonképen csak a munka helytelen meghatározása hozta létre. Mi mint alapot az ember erkölcsi lényegének megsemmisítését állítottuk oda. s ehez most is ragaszkodunk. De Kettelernek annyiban mindenesetre igaza van, hogy a munka helytelen meghatározása azon legnagyobb tényező, mely a munkáskérdést létrehozta. S még egyet hozzátehetünk: azon legnagyobb tényező, mely a munkáskérdést erkölcstani kérdéssé teszi. Maga a munka különböző korban különböző megítélésben részesült. A pogány világ egyáltalában nem méltányolta. Valami megalázót, méltatlan látott benne; azt hitte, hogy az a kezet, s ezzel együtt az embert beszennyezi. Még Pláto és Aristoteles is, az ó-kor legnagyobb gondolkodói elítélőleg nyilatkoznak a munkáról, kölönösen a kézművességről, s a szabadok jogai közé sorolják azt is, hogy a munka alól fel vannak mentve. A keresztyénséy új elvet ád, s az evangélium szellemével a munkát megszenteli. Minden ember jogává, de egyszersmind minden ember kötelességévé teszi azt. „A ki nem dolgozik, az ne is egyék," — mondja Pál apostol. „Munkálkodjatok míg nappal vagyon, mert eljőaz éjszaka, a midőn senkisem munkálkodhatik", — mondja az Úr. A munkának igazi fogalma átcsillámlik ezeken a szentírási helyeken; a földi életre szorítkozik, de azért a mennyei életre is vonatkozik. A munkának ez a szép felfogása azonban nem sokáig tartott. A középkorban már ott találjuk a r. kath. egyházat a maga aszketikus irányával. A munka teher, mely a földhöz köt, s lelkünket elvonja az égiektől; — legjobb tőle megmenekedni. „A munka szükséges rosz," — mondja a r. kath. egyház hivatalos theologusa, Aquinói Tamás. És a jelenkor társadalma, ha nem is minden pontban, de részben mégis elfogadta az egyháznak a felfogását. S azt hiszem, nem kis része van a r. kath. egyháznak abban az arisztokratikus felfogásban, mely a jelenkort jellemzi, s mely különbséget tesz finom és durva, a szellem és a kéz által végzett munka között, s igazi munkának csak az elsőt tartja. Ez a mostani társadalom felfogása. Azt a munkát, melyet kézzel kell végezni, megveti, s miként Cicero : „piszkosnak" tartja, s a munkást lenézi, emberszámba sem veszi. Ezután a rövid történeti áttekintés után fordítsuk figyelmünket a jelen társadalmára. Előbbi fejtegetéseinkben alkalmunk nyilt rámutatni arra a nagy különbségre, mi a középkor és a jelenkor kasztrendszere között van. Most ismét egy különbségre irányíthatjuk figyelmünket: ez a különbség a két korszak munka-fogalma között áll fenn. A középkori munka a kézi ipart, az újkori munka a gyári ipart hozta létre. Fontos nemzetgazdasági és társadalmi változás rejlik ebben a fejlődésben. A kézi ipar háttérbe szorult; a XlX-ik század megalkotta a gyári munkát. Megalkotta és nagyraranevelte, — és a mivel nagyra nevelte, — a munkafelosztás volt. „Minél nagyobb a fa, annál több ága van; minél tökéletesebb az állat, annál több organummal rendelkezik, és minél fejlettebb a társadalom, annál nagyobb a munkamegosztás." (Roscher: System der Volkswirtschaft. Stuttgart 1869—1894. I. 107.1.) Roscher, a nagy nemzetgazdász ezen gondolatával fogunk a munkamegosztás ismertetéséhez. A munkamegosztásnál a munkát kisebb részekre osztják, s egy-egy munkás csak ilyen kis részt végez; az egész munkát nem egy, hanem több, talán sok munkás végzi együttesen. Világítsuk meg ezt egy példával. Nézzünk csak be egy gépgyárba, s figyeljük meg, milyen sok kisebb részre oszlik a munka. A rajzolók elkészítik a gép tervrajzát, az asztalosok összeállítják annak miniatűr modelljét, az öntők az egészet kiöntik, a munkások az egyes részeket kidolgozzák, finomítják, a lakatosok összeállítják. — Mindegyik munkás csak egy kis részen dolgozik. Ez egy emelőkaron, a másik egy tengelyen, a harmadik egy lapot gyalul simára, a negyedik egyenlő lyukakat fúr rája stb. stb. Milyen sok ember dolgozik, míg végtére elkezdhetik a gép összeállítását; s itt is milyen sokáig tart, míg a lapok szorosan egymáshoz simulnak, a csavarok jól zárnak, az egész gép pontosan működik. Es így van ez minden gyárban. A munka mindenütt kis részekre oszlik, úgy hogy a munkás csak részmunkát végez. — Ez a munkamegosztás. Áldása beláthatatlan. Nézzünk csak arra a nagy haladásra, mit az ipar, a kereskedelem tett; nézzünk csak arra a jólétre, a mi úgy a felső mint az alsó osztálynál található, s előttünk áll a gyári ipar áldása. De nemcsak nemzetgazdasági szempontból örülhetünk a munkamegosztásnak, hanem erkölcsi szempontból is. Gondoljuk csak meg, milyen sok időt, erőt, fáradságot, tehát emberi tévékenységet takarítunk meg ez által; gondoljuk meg, milyen sok lélekmunkát elvégez a gép az ember helyett, és akkor elismerjük, hogy a munkamegosztás a tökéletesedett társadalom megnyilatkozása, az első kultur parancs betöltése: