Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-16 / 11. szám

164 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 11. szám. „Ha nem vétenék szómmal, csak azt mondanám tekintetes uram, hogyha már a parasztot megveti: a kutyáját becsülje meg. Mert szentháromság- egy- örökisten úgy segéljen bennünket, hogyha az a rongyos paraszt kutya nincs velünk, a tekintetes uram fejét néhány nap múlva már ott a jégen hollók, varjak kopogtatják". De a nevelésnek mindenekelőtt -preventív vagy megelőző eszközökről kell gondoskodni. E végből főleg a gyermekeket és a tiatalokat kell a hálátlanságtól, mint ragályos betegségtől gondosan megóvni. Es itt leginkább a szülőkre, nevelőkre, papokra, tanítókra és tanárokra, az ifjúsági körök és ifjúsági egyesületek vezetőire háramlik a szent kötelesség, hogy a szép, jó és igaz elveinek becsepegtetésével, vallásos oktatással és erényes példaadással szoktassák az ifjabb nemzedéket arra, hogy az élet minden körülményei közt hálásak legyenek első sorban Isten iránt s azután minden földi jótevő iránt. — Azonban a nevelés csak egyoldalúlag teljesítheti e tekintetben való kötelességét, ha a társadalom és az állam is támogatására nem siet, legalább annyiban, hogy ne segítse elő a protekcziót: az érdemetlenek az érdemesek fölé helyezését. Sőt minden módon, minden eszközzel rajta kell lenni, hogy a hálátlanságnak ez a veteményes ágya, közéletünk eme káros kinövése az egészséges nemzeti szellem által végkép megszüntettessék, végkép kipusztoljon. Végezzük be czikkünket, a kivel elkezdettük: Xenophonnal. 0 a régi persák nevelési rendszerét tárgyalván, egyebek közt (az idézett helyen) azt mondja: „Az iskolákban minden reggel igazságot szolgáltattak és szigorúan büntették a gyermekeket, olyan hibákért is, melyek miatt máskülönben senkit bepörölni nem lehetett. Ide számították a hálátlannágot is; mert úgy gondolkodtak, hogy a hálátlanok súlyos bűnt követnek el Isten, haza, szülő és felebarát ellen" . . . Es mi harmadfélezer esztendővel későbben hátrább maradjunk az ó-kori persáknál ? Benke István, ev. ref főgimnáziumi tanár. TÁRCZA. Az ember erkölcsi lényege. Az ember fogalma a természettudomány, filozófia és vallás szerint. 1. Test. 2. Lélek. 3. Szellem. Az ember kötetelessége Istennel szemben. A társadalom kötelessége tagjaival szemben. A személyiség mint jog és kötelesség. Az erkölcsi lényeg megsemmisítése a munkáskérdés szülő oka. Goethének egy szép mondása jut eszünkbe: „Örökké rejtélyeken tapogatódzunk, — így szól — homályos lény az ember, keveset tud a világról, és legkevesebbet saját magáról". („Gesprache mit Eckermann." II. 132. 1.) Milyen igazak ezek a szavak ! Erezzük igazságát, mihelyt kérdésünket fölvetjük: micsoda az ember? Mi az ember fogalma? Még inkább pedig akkor, ha a különböző feleletet meghallgatjuk. A természettudomány azt mondja: „tökéletes állat". A filozófia pedig: „érzéki eszes lény". De bennünket egyik meghatározás sem elégít ki. Felütjük tehát a Szentírást és ott ezeket olvassuk: „teremte azért Isten embert az ő képére, az Istennek képére teremté azt", ... és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét". (Gen. I. 27. II. 7.) Ez már kielégít bennünket. Mert ebben foglaltatik az ember igazi fogalma Ez a hely mondja, hogy az ember Istenképét viselő teretmény, a kinek testébe Isten saját szellemét lehelte bele. Úgy a filozófiai, mint a bibliai meghatározás az embert két részből állónak mondja. Ez e két rész: a test és a lélek. De fejtegethetjük ezt akárhogyan is, behatolhatunk bármennyire is a lélek rejtett mélységeibe, saéllyelszedhetjiik az egész testet parányi alkotó részeire, ki nem elégíthet bennünket sohasem. Mindig csak azt látjuk, hogy test és lélek magában véve még nem elégséges az ember lényegéhez. Hiszen teste van az állatnak is, és lelke is van az állatnak! Mi tesz tehát bennünket emberekké, mi emel minden teremtmény fölé, mi tesz úrrá az egész mindenség fölött? Felelet: a szellem. Ez az a harmadik tényező, mi a testhez és lélekhez járul; ez az, mi az embert igazán emberré teszi, fölébe emeli minden teremtménynek, s úrrá teszi a természeten. Es mi a szellem ? A szellem isteni, az isteni élet elve ! A test és a lélek a világgal hozzák viszonyba az embert. A testről azt mondjuk, hogy „az állati élet székhelye"; a lélekről, hogy „az érzéki ösztön hazája". Mindkettő a földhöz köt s gyarló ember voltunkra emlékeztet. Mindkettő örök tanítása: „porból lettél, porrá kell lenned!" A szellem „az isteni élet elve", mely Istennel, az érzékfölötti világgal hozza viszonyba az embert. Nem a földhöz, hanem a mennyhez köt ; nem végességünkre, hanem örökkévalóságunkra emlékeztet. Az ő örök tanítása: „Istentől jöttél, Istenhez térsz vissza, Isten képét viselő teremtmény vagy!" Prometheus az égből isteni szikrát lopott, hogy a vad embert igazi emberré tegye. A szellem prometheusi láng; nem úgy lopták el az égből, hanem Isten kegyelnie adta az embernek. E nélkül vad, műveletlen, nem igazi ember. Az isteni szellem adja meg az embernek igazi lényegét, emberi hivatását. Ez emelkedik túl az érzékiség korlátain, fel Istenhez; ez merül el saját lelkének vizsgálatába; ez veszi fel magába azokat, miket Isten kijelöl számára ; ez keresi meg a czélravezető eszközöket. A szellem teszi az embert igazán Isten képét viselő teremtménynyé. Isteni adomány ez! De az adomány mindig kötelezettséggel jár ! Isten saját képére teremtett bennünket, testet, lelket, szellemet adott; de nem kötelezettség nélkül, hanem azzal a kötelezettséggel, hogy az ő általa adott czél elérésén munkálkodjunk. Az ember elé tiizött czél pedig ugyanaz, mint az emberiség, a társadalom elé tűzött: Isten országa, Test, lélek, szellem ennek eszközei. De a czél csak úgy valósítható meg, ha az eszközök ezen munkálkodnak. S az eszközök csak úgy munkálkodhatnak igazán, ha az ember fejleszti, erősiti őket. Ez az ember, s ez a társadalom kötelessége Istennel szemben. De ez az Isten iránt tartozó kötelesség egy másik kötelességnek lesz alapjává: s ez a társadalom kötelessége saját tagjaival szemben. A társadalomnak oda kell hatnia, hogy az embereknek ezen kötelességük teljesítését, vagyis tehetségüknek kifejlesztését minél inkább megkönnyítse és lehetővé tegye. Az emberi szellemet és lelket nem szabad a társadalomnak elnyomnia"; mert ha megsemmisíti az emberi lényeg ezen két tényezőjét, megsemmisíti ezzel azt az összekötő kapcsot, mely az embert Istennel egybefűzi. Ez a társadalom kötelessége általánosságban. De a társadalom kötelessége túl megy ezen az általánosságon. Azt mondja a példabeszéd: nincsen két egészen