Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-05 / 1. szám

estét az ő családi körében, a hol azután kigyúladt a karácsonyfa, ajándékot kaptak nemcsak a gyermekek, hanem a vendégek is, zsoltárt énekeltek, bibliát olvas­tak, imádkoztak, s végül a terített asztalhoz ültek, és eláradt az ünneplő társaság fölött a német prot. kedély­nek az a jóleső melege, mely a vallásosság és ember­szeretet forrásából táplálkozik. — íme egy szép példája a keresztyén felebaráti szeretetnek, és a keresztyén ifjúsági egyesületek áldásos voltának. Egyházi aranykönyv. Özv. Kéler Sándorné Biclek Terézia végrendeletileg 10,000 koronát hagyományozott a budapesti evang, magyar gyülekezetnek, a templomi éneklés emelésére. ISKOLA. A tanító-egyesületek szabályozása. A kultusz­miniszter rendeletet adott ki a tanfelügyelőségeknek a tanítók egyesületi életének szabályozására. A rendelet kevesebb, de tartalmasabb gyűlést ajánl a tanítóknak, s figyelmezteti őket első sorban az önmívelésre és a vitatott pedagógiai kérdések helyes megválasztására. A tanító-egyesületek munkálkodásának súlypontját a minisz­ter a járáskörökben óhajtja látni, még pedig úgy, hogy csak évenkint egyszer, leginkább tavaszszal legyen járás­köri ülés, a melynek munkásságát az egyesület központi választmánya irányítsa. Ez ülésekre a körök iparkodjanak kiváló pedagógusokat előadások tartására megnyerni. Közgyűlés évenkint kettő lenne s ezt is a központi választmány irányítaná, mint ^z egyesületi élet adminisz­tratív szerve. Az elnökségnek bizonyos önkormányzati hatáskört biztosít a rendelet azzal, hogy a gyűlésre ki­szabott fuvardíjak kiosztását rábízza, míg a megmaradt összegből jutalom vagy pályadíj kitűzését írja - elő. A szent korona utánzata iskolai használatra. Érdekes ötvösmunkát készített Polgár Gyula színész: a magyar szent koronának és a koronázási jelvényeknek minden tekintetben hű, meglepően csinos, sőt művészi utánzatát. Polgár Gyula munkájában gondot fordított arra, hogy az utánzaton szemlélhetővé tegye a magyar királyi koronának úgy történeti, mint ötvösi és mineralógiai érdekességeit. A korona utánzata úgy készült, hogy összerakható és szétszedhető legyen, a szerint, a mint kilenczszáz éves történetének egyes korszakaiban átala­kult. Művét Polgár Gyula iskolai czélra szánta, e vég­ből sokszorosítani akarja s fölajánlotta Wlassics Gyula közoktatási miniszternek, hogy szereztesse meg megbíz­ható utánzatait a középiskolák számára. Csakugyan, kevesen vannak, a kik életükben a szent koronát a maga valóságában láthatják s azért nem ártana ha legalább jó másolatában mutatnák be az iskolában. Ádám Gerzson, a nagykőrösi ref. főgimnázium érdemekben gazdag s folyó évi január elsejével nyu­galomba vonult igazgató-tanára a karácsonyi szünet kezdetével megtartott tanári széki ülésen búcsúzott el kollegáitól és az intézettől, a melynek hosszú évtizede ken át odaadó munkása és felvirágoztatója vala. Meg­ható búcsúszavaira Mészöly Gáspár, az iskola ideiglenes igazgatója tolmácsolta a tanári karnak iránta érzett tisz­teletét, szeretetét és távozása felett való őszinte fájdal­mát. Tiszta szívből kívánjuk mi is, hogy Ádám Gerzson még esztendők során át élvezhesse becsülettel kiérde­melt nyugalmát, testi és lelki erő teljes frisseségében! Tanárok gyűlése. Az országos középiskolai tanár­egyesület decz. 28-án délelőtt tartotta karácsonyi választ­mányi ülését Hofer Károly kir. főigazgató elnöklete alatt. Az ülésnek két főtárgya volt: a minisztériumhoz intézendő évi felterjesztés és az országos tanárszövetség létesítése. A választmány Alexander Bernát, Gerevich Emil, Balogh Péter, Kardos Albert, Rombauer Emil, Schnürger Ferenez és Beke Manó hozzászólásai után, egész terjedelmében egyhangúlag elfogadta az évi fel­terjesztés javaslatát. A tanári szövetség tervezetét a kassai tanári kör megbízásából C&igler Ignácz adta elő. Az előadás tüzetesen igazolta a terv megvalósíthatását. Ülés után küldöttségileg tisztelgett a választmány Zsi­linszky Mihály államtitkárnál negyvenéves tanügyi műkö­dése alkalmából, valamint a középiskolai ügyosztály új vezetőjénél, Boncz Ödön osztálytanácsosnál. Változás az Eötvös-alap elnökségében. Az Eötvös­alap megteremtője és huszonhat évig volt elnöke, Péterffy Sándor még a mult évi október elején lemondott tiszt­ségéről. Az egyesület vezetői mindent elkövettek ugyan, hogy Péterffyt reá bírják lemondása visszavonására; azonban ő ismételten is kijelentette, hogy a mostani körülmények között sem elég erősnek, sem pedig eléggé alkalmasnak nem érzi magát az egyesületi ügyek gon­dozására s vezetésére, ezért az Eötvös-alap országos tanítói segítő egyesület örökös elnöki tisztséget a jövő­ben újra elfogadni nem hajlandó. Fölkérte ezért a másod­elnököt, hogy a megüresedett elnöki szék betöltésére a folyó évi február 2-án megtartandó közgyűlés előtt tegyék meg a szükséges intézkedéseket. — Az egyesület bizo­nyára fájdalommal veszi tudomásul megalkotójának e megváltozhatatlan elhatározását; de gondoskodni fog arról is, hogy Péterffy nagy érdemei méltó elismerésben részesüljenek Iskolai aranykönyv. Zathureczky Gyula a sepsi­szentgyörgyi ref. kollégiumnál, családi stipendiumként, 5000 koronás alapítványt tett, EGYESÜLET. A Lorántffy-Zsuzsánna-egyesiilet óesztendő esté­jén, szegényei és gyámoltjai számára, a presbitérium engedélyével gyűjtést rendezett a székesfőváros refor­mátus templomaiban. A gyűjtésben részt vettek a Kálvin­téri templomban a két istentiszteleten Hegedűs Sándorné, báró Radvánszky Gézáné, özv. Gencsy Béláné, özvegy Tatay Gyuláné, dr. Nagy Dezsőné, özv. Hanzély Lászlóné

Next

/
Oldalképek
Tartalom