Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1902-03-09 / 10. szám
Megalakította az egyházi takarék-magtárat, mely míg egyfelől a gazda emberek anyagi javát mozdítja elő, másfelől az egyház pénztárát gazdagítja évenként igen szép összeggel. A terméketlen konveneziós földek helyett — egy most már kitűnően termő negyedfél holdas szőlőföld, jól termő kaszáló, kövér szántóföldek dicsérik az elköltözöttet. És mindezt a sok munkát csendesen, zajtalanul, feltűnést nem keltve, a maga érdemeit nem fitogtatva végezte el. De meglátta buzgóságát az egyházmegye, mely tanácsbirájává választotta meg, s ennek a szép tisztségnek is évtizedek óta buzgósággal megfelelt. Mult esztendő február havában gyengülni kezdett testi ereje. Kinos betegségbe esett, nagyobb lelkészi funkcziókat nem végezhetett, — de az irodai teendőket halála napjáig egymaga végezte. Ritka önmegtagadással igyekezett leküzdeni betegségével járó folytonos gyengülését; de hiába, erősebb volt a halál. Csendesen, nyugodtan halt meg a hű sáfár; a jól forgatott talentumokkal boldogan tért Jézusa kebelére, hogy többre bizassék ezután. Nagy és pótolhatlan a veszteség, mely halálával családját és egyházát érte. Méltán mondhatták el a vesztesek: „Leesett a mi fejünknek koronája". Legyen áldott közöttünk az ő emlékezete! Nyáry Pál, evang. ref. h. lelkész. EGYHÁZ. A dunamelléki egyházkerület rendkívüli közgyűlését április 16. és a következő napjaira hívta össze az elnökség. A közgyűlés április hó 16-án d. e. 10 órakor, Budapesten, a Kálvin-téri templomban fog összeülni és megnyittatni. Ez ülésnek legfontosabb tárgya dr. Darányi Ignácz új főgondnokunknak hivatalába való beiktatása és székfoglalása leend. Április 17-én a közgyűlés a Lónyay-utczai gimnázium üléstermében d. e. 9 órakor fogja tanácskozását tovább folytatni, a mely alkalommal tárgyalás alá fog kerülni a mult évi egyetemes konvent rendelkezése és utasítása alapján a zsinati előmunkálatok tárgyában készített bizottsági jelentós, úgyszintén az új középiskolai tanterv életbeléptetésére és az ezzel kapcsolatos intézkedésekre vonatkozó tanügyi bizottsági előterjesztés. Szükség esetén április hó 17-én d. u. 4 órakor bírósági ülés is fog tartatni. A közgyűlést megelőző napon és pedig 15-én, kedden d. e. 10 órakor a gimnáziumi könyvtárteremben az egyházkerületi középiskolai bizottság, d. u. 4 órakor az egyházkerületi missziói bizottság a gimnáziumi elnöki szobájában tartják üléseiket. Lelkészválasztások. A kis-szántói ref. egyház Keresztesi Károly jákói lelkészt, — a hrasztováczi evang. egyház Beyer Theofil hely. lelkészt választotta meg lelkipásztorává. Egyházmegyei gyűlés. A pápai ref. egyházmegye mult hó 27-én közgyűlést tartott Pápán, a mely alkalommal az egyházmegye zilált pénzügyi viszonyainak rendezése és a zsinati tárgyak előkészítése képezték a tanácskozás tárgyait. Egyházmegyei gyámegyleti gyűlés. A komáromi ref. egyházmegye lelkészi özvegy-árva-gyámintézete a mult hónap 10-én tartotta meg évi rendes számadó gyűlését Komáromban. A pénztárnoki jelentés meghallgatása és tudomásul vétele után meleg szavakban mondott köszönetet a gyűlés 25 éves hűséges szolgálata után lemondott pénztárnokának, Czirók János aranyosi lelkésznek A gyámintézet új pénztárnokává ISoros Kálmán kamocsai lelkész választatott meg, s hivatalát a gyűlésen át is vette. Az udvarhelyi ref. egyházmegye értekezletének választmánya f. hó 25-én ülést tart Székelyudvarhelyen. Az elnöki, titkári és pénztárosi jelentéseken kivül a gyűlés tárgyait a következők fogják képezni: A jövő zsinat legfontosabb teendői kitűzése tárgyában készített javaslat. Előadó : Bod Károly. A diaszpórákban levő református gyermekek vallástanítása ügyében készített javaslat. Előadó: Hegyi Péter. Dehreczeni hírek czímü mult számbeli közleményünkre vonatkozólag a következő helyreigazítást vettük DebreczenbŐl: 1. „A debreczeni lelkészek és más egyháztagok" Degenfeld főgondnokhoz nem „levelet intéztek", hanem közölték vele megállapodását azon értekezletüknek, a melyet Kiss Áron püspök hivott öszsze. 2. Kiss Albert nem „azt kívánta, hogy az alapszabálytervezet megbirálás végett terjesztessék a presbitérium elé", hanem első felszólalásában igaz képét festé meg egyházunk mai állapotának, s a másodikban a Balogh Ferencz azon indítványát pártolta, hogy „(a február 16-dikán tartott értekezlet) küldjön ki kebeléből 5 tagot s kérje föl a presbitériumot, hogy a saját kebeléből bizzon meg ő is 5 tagot, hogy az így alakult 10 tagú küldöttség dolgozza ki az alapszabály-tervezetet" stb.— A vita ez indítvány körül folyt, s mert Degenfeld főgondnok látta, hogy a nagy többség ez indítvány mellett foglalt állást, szavazásra nem merte bocsátani a kérdést, hanem híveit ott marasztotta, mi pedig a nem hívek, elhagytuk a termet. 3. Ezek az urak szövetkezésüknél a presbitériumot egészen mellőzni akarták s bizonyosan visszautasították volna annak még „erkölcsi védelmét'' is. A róm. kath. autonómia kongresszus mult hónap 28-án befejezte a 27-es bizottság javaslatának részletes tárgyalását s utolsó illése jegyzőkönyvébe befoglalta a jogföntartó nyilatkozatot mindazon ügyekre nézve, a a melyeket ma még nem foglalhattak be az autonómiai szervezet keretébe, de a melyeket abba tartozóknak