Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1902-03-02 / 9. szám
nak kell lenni, és itt a konvent kötelessége, hogy az ügyet kezébe vegye. Jó lenne tájékoztató számitást készíteni, hogy a Calvineum felállítása, egyelőre 100 ifjú befogadására, ellátására és a zsinati tanácsterem elkészítésére, felszerelésére, micsoda összeg kellene. Azután indulna meg minden kálvinista pap a maga egyházában, s házról-házra járva szedné össze a filléreket, koronákat ; minden esperes a maga traktusában a tehetősebbektől szedné a huszkoronásokat, minden püspök, főgondnok szedné a százasokat — E lap 6-ik számában közlött indítvány tehát minden áron nyerjen életet." Tanárok felolvasása Karczagon. Megelégedéssel tudathatjuk olvasóinkkal, hogy Karczagon a tanárkar már évek óta tart a nagy közönségnek népszerűsítő felolvasásokat. Fazekas Gyula vallástanár a „Református Kör"-ben vallási és egyháztörténeti tárgyakról értekezett, IJemző Lajos művelődéstörténeti ismertetéssel járult a közös czélhoz. Kimnach Ödön pedig már negyedik évben tart a téli hónapokon népszerű felolvasást, most a társadalom-tudományi, majd az irodalomtörténeti, majd a természettudományi, legutóbb pedig a csillagászati körből. Az érdeklődési, mely e fölolvasásokat kiséri, a mellett bizonyít, hogy az illetők nem végeznek hiábavaló munkát. Jövőben e felolvasások állandó^ jellegűek lesznek. Az előadások díjtalanok. (.M.) A tlieologiai akadémiák tanterv-revíziója ügyében, értesülésünk szerint értekezlet lesz Debreczenben az ápril 1—3. napjain tartandó egyetemes református tanáregyesületi gyűlés alkalmából. A budapesti theológiai tanárikar képviseletíleg részt kiván venni ezen az értekezleten, a mely elé, ha addig elkészítheti, nagyobb munkálattal fog lépni. Lemondott iskola-felügyelő. A szarvasi evang. főgimnázium felügyelő bizottságának elnöke : Mikolay Mihály közjegyző lemondott tisztéről. A bizottság az új elnökre való szavazást a fentartó három egyházmegye gyülekezeteiben elrendelte. Tanári felolvasások. A békési főgimnázium tanárai szép dologba kezdettek. Elhatározták, hogy a tudomány népszerűsítése végett nyilvános felolvasásokat tartanak s az első előadást a mult hónap 15-én már meg is tartották a városi bérház nagytermében. Az első felolvasást, sok érdekes kísérlet bemutatásával Körber Tivadar tartotta a levegő fizikai és khemiai tulajdonságairól. A felolvasást nagy ós intelligens közönség hallgatta végig. — A kezdeményezés valóban szép és elismerésre méltó; még szebb volna azonban, ha protestáns iskoláink tanári testületei mindenütt rendeznének ilyen előadásokat. Nem csupán a tudományok népszerűsítése szempontjából volna ez igen hasznos, hanem a tekintetben is, hogy ez által újra helyre lehetne állítani azt az élő kapcsolatot iskoláink és az egyház meg a társadalom között, a mely ma sok helyen erősen meg van lazulva. Rákóczy és Bercsényi gloriflkálása. A budapesti tud. egyetem ifjúságának ú. n. „nemzeti pártja" mozgalmat indította felső.és középiskolák iljusága körében az iránt, hogy feliratilag kérjék fel a törvényhozást aRákóczyt és Bercsényit árulóknak és a haza nyilvános ellenségeinek nyilvánító 1715. XLIX. t.-cz. törlésére. Prot. főiskoláink közül eddigelé a debreczeniek és a pozsonyi t.heológusok nyilatkoztak az indítványra nézve. A debreczeniek csatlakozlatak a mozgalomhoz; a pozsonyi theologusok azonban a mellett, hogy magát az eszmét szívesen üdvözölték, őszintén megmondták véleményüket az egyetemi nemzeti párt felől is. Kijelentették, hogy mivel e párt nyilvános szereplését és titkos felekezeti czéljait nem helyeslik, annak sem ezen, sem ezutáni akczióilioz hozzá nem járulnak és azzal szolidaritást nem vállalnak. „A mi magát a megpendített eszmét illeti — mondják, — akadémiánk ifjúsága Rákóczy és]Bercsényi emlékének glorifikálását ép úgy nem tartja szükségesnek, mint ahogy nem tartja szükségesnek az 1525-iki rákosi országgyűlés „Lutherani comburantur"-t tartalmazó határozatának megsemmisítését, mert nem a paragrafusok holt betűinek megváltoztatásában vagy törlésében keresi az elégtételt, hanem ha hazafias szellemüket önmagunkba szíva, az élet küzdterén azzal az érzéssel ós önfeláldozó munkával szolgálja a haza érdekét, mely érzéssel és munkával szolgálták ők is. Rákóczy és Bercsényi alakjait nem mi, s nem a törvénykönyv betűje fogja glorifikálni, mert azt megtette a történet és a nemzeti köztudat — mint megtette ezt az átiratban fel nem említett protestáns Thököli, Kossuth stb. alakjaival — s ez a legnagyobb igazságszolgáltatás mindnyájunk számára. — Örvendünk rajta, hogy pozsonyi theologusaink nem engedték magokat félre vezetni a mozgalom hazafias külszine által, hanem hogy felismerték az alatt azt a kezet is, a mely azt voltaképen indította és vezérli. Ádám Gerzson iinnepeltetése. A nagykőrösi ref. főgimnázium érdemes tanára és hoszszú éveken igazgatója : Ádám Gerzson nyugalomba vonult. Ez alkalomból a fentartó testület, kartársai, régi tanítványai és a dunamelléki ref. egyházkerület főiskoláinak és gimnáziumainak tanári testületei szép ünnepély keretében vettek búcsút f. hó 22-én az érdemes férfiútól. A nagykőrösi vendéglőben 200 terítékes bucsú-vacsorát tartottak, a melyen Filé) Lajos lelkészen, a fentartó testület elnökén és a kartársakon kivül jelen voltak Nagy-Kőrös egyházi és városi notabilitásai, intelligens hölgyei, továbbá a budapesti theol. tanári kar képviseletében Farkas József, a budapesti főgimn. képviseletében Molnár Sándor igazgató, Marton Lajos és Halász Zsigmond tanárok, a kecskeméti főgimn. tanári kara képviseletében Katona Mihály és Fazekas Ferencz, Debreczenből pedig dr. Öreg János. A vacsorán, a fentartó testület nevében Filé Lajos lelkész, a kartársak nevében Mészöly Gáspár igazgató, a régi tanítványok nevében Biezó Pál pátkai és Molnár Albert fóthi lelkész vettek búcsút az ünnepelttől. A hivatalos jellegű üdvözlő beszédeken kivül voltak nem hivatalos tósztok is nagy számmal. — A sok jókivánókhoz mi is csatlakozva szívből kívánjuk: ad multos annos!