Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-02-23 / 8. szám

8. szám. 117 egyszer elfeledné meghívni az egyházű gyűlésre, majd lenne mit hallgatni még a lelkésznek is, az égbe kiáltó mellőzésért! Az ilyenek az ő különczködő gondolkozásniódjukkal, a nép kedvét kereső beszédeikkel és tetteikkel, hogy milyen káros befolyást gyakorolnak a jó érzésű, vallásos, buzgó elöljárókra is, azt legtöbb lelkésztársamnak fájdalmasan kell tapasztalnia. Hogy minő zsibbasztólag hat az egyházak bel- és küléletének vezetésére, a lelkész tevékenységére az ilyen akadékoskodok törvényadta joga és szabadsága, azt felesleges részleteznem. Az ilyen szomorú esetek elkerülése czéljából én szükségesnek tartom a törvény részletes intézkedését. A tág fogalmú r

tisztességes életet él" helyett ki kellene mondani, hogy bűntelen előéletű, vallásos buzgalmáról, templomszeretetéről, áldozatkészségéről ismeretes egyháztag választható meg presbiternek. A törvényben határozottan ki kellene tüntetni, hogy ha közfelkiáltással nem ejthető meg a választás, akkor névszerinti nyilvános vagy titkos szavazás rendelendő-e el? Óhajtandó volna, hogy a presbitériumnak adatnék meg a jog, hogy a presbiterválasztó egyházközségi gyűlésnek ajánlhatna megválasztandó egyéneket, természetesen olyan számban, hogy azért a választási jog az egyházközségé maradna. Kívánatosnak tartom a 26. §. azon kifejezésének részletezését, hogy „a ki presbiteri képességét elveszti". Azon okok és körülmények felsorolása között, a melyek által valaki elöljáróságra való képességét elveszti, okvetlenül bent kell lenni, hogy a ki 3 gyűlésből egymás után igazolatlanul távol marad, vagy a ki az Úrnak szent hajlékát feltűnően mellőzi. Az egyházközségi gyűlés a legfontosabb ügyeknek és jogoknak letéteményese. Szinte bámulatos előttem az a hézagosság, szűkszavúság, a melylyel jelenlegi egyházi törvényünk ezen mintegy átsiklik. Sehol sincs benne intézkedés az egyházközségi gyűlés egybehi vásárol, határozatképességéről, jegyzőkönyveinek hitelesítéséről. Ezen fontos dolgokról a hány egyházkerület, annyiféle szabályrendelet szerint intézkedik Bent kellene lenni magában a törvénykönyvben a dunántúli egyházkerület 1882. év novemberi közgyűlése azon helyes határozatának, hogy a lelkész a közgyűlés idejét, tárgyait szószékről, a gyűlés idejét legalább 48 órával előzőleg, vasárnap délelőtti istentisztelet <ilkahnával tartozik kihirdetni. A gyűlés határozatképességét alkotja első ízben a presbitérium létszámának háromszorosa ; határozatképtelenség miatt másodszor ugyanazon ügyben összehívott gyűlésen megjelenők határoznak. Csend és rendtartás tekintetében az elnökség jogait s kötelességeit a közgyűlésen mindig a lelkész gyakorolja; ha a rend másként fenn nem tartható, a gyűlést feloszlatja. Szerintem a törvénykönyvnek olyannak kellene lenni, a mely mellett nem lennénk kénytelenek ilyen fontos ügyekben az egyházkerületi jegyzőkönyvekből keresgélni a különböző alkalmakkor alkotott és gyakran váltakozó szabályrendeleteket. Vdgmelléki. MISSZIÓÜGY. Falusi belmisszió. (Folytatás.) II. A belmisszió' megkezdése. Templomi belmisszió. Ha most már elismerjük, hogy jogosan beszélhetünk „falusi belmisszióról", az lesz a kérdés: miként kezdjünk hozzá? Előre kijelentjük, hogy — nézetünk szerint — ennek megkezdése egyedül a lelkész föladata. Segítőtársat — tanítóján kiviil - kezdetben ne is vegyen maga mellé, még a presbitérium tagjai közül sem; mert ha nagy feneket kerít neki: koczkáztatja a sikert. Falusi ember csak papját és tanítóját fogadja el oktatónak; társait szellemileg, erkölcsileg magával egyenlőnek tekinti. Minden falu szolidáris alapokon nyugvó köztársaság, melynek elnöke a lelkész. Ne igyekezzünk tehát belőle alkotmányos monarkhiát alkotni. A belmissziói munkában végezzen az elnök mindent, s végezhet is. Segítőtársakra csak ott van szükség, hol a nép szellemi és anyagi viszonyai a lelkész előtt ismeretlenek, s a sokféle foglalkozás a lakosságot osztályokra különíti. Falun a csekély lélekszám lehetővé teszi, hogy a pap minden egyes hívét ismerje, ne csak, hanem tisztában legyen annak szellemi és anyagi állapotával. A falusi lelkésznek ez a nagy előnye van a városi pappal szemben. De épen ebben a körülményben keresendő a hátrány is. Ismeretlen talajba mindig biztosabb reménykedéssel kezdjük meg a magvetést, mint az olyanba, melynek jó-rosz tulajdonait már kitapasztaltuk. Míg távolabb állunk a néptől, addig életének minden vonása összhangzatos, szép, eszményi; de mikor közvetlen közel jutottunk hozzá, mikor fülünkkel halljuk a fiúnak apjára szórt átkát, mert fél hold földet nem akar ráíratni; ha látjuk a hitvestárs ellen dühöngő férjet, mert az eladott tojás árát nem kapta meg pálinkára; ha tudjuk, hogy a presbiter borhamisító, lánya elvált asszony, testvére vadházas, sógora tolvaj: akkor összezavarodik előttünk az összhang, sárba zuhan az eszmény s félve gondolunk a maghintés nehézségeire, a sikertelenség kudarczára. Ne vegye senki rosz néven a falusi lelkésznek, ha felsóhajt: „bárcsak ne ismerném népemet ennyire!" Ha még ehhez az is járul, hogy a lelkész a maga fizetését hívei kezéből kénytelen elfogadni, mint valami alamizsnát; ha végig tekint gyülekezetén és azt látja, hogy alig van köztük olyan tag, a kit ocsús gabonájáért, vizes boráért meg ne korholt volna a paplak padlásán vagy pinczéjében: bizony ne csodáljuk, ha ismét csak felsóhajt: „bárcsak ne lennék híveimhez ily közel!" Es igaza van mindkét sóhajtásnak. Most már hogyan kezdheti el a belmissziót az a lelkész, a kinek jogos kenyeréért naponkint, vagy mondjuk : esztendőnkint négyszer ötször minden egyes hívével harczba kell szállani? Ily körülmények közt elismerjük, nehéz a kezdet ; de legyen bármilyen nehéz, mégis hozzá kell fogni a belterjesebb munkálkodáshoz. A belmisszió megkezdéséhez egy dolog kívántatik meg nélkülözhetetlenül: a lelkész szilárd meggyőződése a felől, hogy neki, eltekintve a személyektől, az összgyülekezet, az egyház javát kell munkálnia özetlenü), a Kr. Jézus segedelme által, ki az ő érőtelenségében meg fogja dicsőíteni az 0 erejét. Ha ezt a hitet megnyerte: akkor lassan elmosódik előtte mind az a visszataszító vonás, melyet hívei életében sokszor megvetéssel s undor-