Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-02-16 / 7. szám

is szóljak, a melyek engem az én munkásságomban vezetni fognak. Nem tartozom azok közé, a kik minden áron újítani akarnak; de barátja vagyok a megfontolt, lassúbb, de eredményekkel járó haladásnak. Erről tanúságot tettem csaknem 20 évi presbiterségem ideje alatt. Egyházunk híveinek száma az utóbbi években rendkívül megszaporodott és hitfeleink a főváros nagy területén elszórtan élnek. Annak a szervezetnek a keretében tehát, a melyben eddig volt egyházunk, most már többé nem férünk el. Egyházunk szervezetén tehát módosítanunk kell. És a főváros nagy kiterjedése, az egyes városrészek különleges viszonyai és sok más körülmény indokolttá teszik, sőt megkövetelik, hogy egyházközségi életünket ne a többi egyházközségek mintája szerint rendezzük be. Az egyes kerületekben, illetve városrészekben a híveknek a lehető szabad mozgást kell biztosítani, nemcsak a lelkiekben, de az anyagiakban is; úgy azonban, hogy az együvé tartozóságban és a külső megjelenésben a nagy közös egyház egysége csorbát ne szenvedjen. Az érdemdús elődöm által e tekintetben megkezdett munkát abban a szellemben fogom folytatni, a melyben megkezdetett. Munkámnál a kölcsönös bizalom és a szeretet fog minden elfogultság nélkül vezetni, és egyedül az a czél fog szemem előtt lebegni, hogy egyházunk fejlődését ezúton is előmozdítsuk. Az utóbbi években foganatosított nagyobb arányú építkezések költségei és hitéletünk fejlesztése anyagilag súlyos terheket róttak egyházunkra. Törekvésem lesz tehetségem szerint oda működni, hogy a hívek nagyobb áldozatkészsége mellett e terhek elviselhetők ós a további fejlődés biztosítható legyen. E tekintetben a nagytiszteletű presbitérium minden egyes tagjának a támogatását is kérem, mert nagykiterjedésű egyházunk hívei másként nem tarthatók össze és buzdulásra nem serkenthetők, csak úgy, hogyha minden presbiter egyúttal egyházunknak egy-egy apostola is, a ki híveinket igyekszik összetartani s azokban a hit iránti érzéket és az áldozatkészséget állandóan ébreszteni. Nyilvánvaló, hogy egyházi adózásunk eredménye, habár javult is, de még távol van attól, hogy helyes arányban álljon híveinknek számarányával. E tekintetben is reformra van szükségünk. Kötelességemnek fogom tartani főgimnáziumunk jó hírnevének fejlesztését, a tanári karral egyetértőleg előmozdítani. Czélom nem az ellentétek kiélesítése, hanem azoknak a lehetőség szerinti kiegyenlítése lesz. Óhajom a jó egyetértést a tanári karban fenntartani és a tanár urakkal gyakori érintkezés útján karöltve a kitűzött czélra törekedni. Mert az egyházias szellemű jó iskola a protestantizmusnak nélkülözhetetlen veteményes kertje. Ezekben vázoltam röviden azt a munkakört, a melyet be akarok tölteni, és kérem a nagyt. presbitériumnak ós minden egyes tagjának a szives támogatását. Én mindenkor ós mindenkinek rendelkezésére fogok állani és semmiféle javaslatot sem fggok magamtól elutasítani a miatt, hogy annak foganatosítása esetleg munkával jár; hanem szívesen dolgozom azért, hogy egyházunk fejlődjék és haladjon. Midőn Isten áldását kérem egyházunkra, és annak munkásaira, egyúttal magamat egyházunk nagytiszteletű lelkészeinek, gondnoktársaimnak ós a nagytiszteletű presbitériumnak, valamint a presbitérium minden egyes tagjának szives jó indulatába ajánlom. TÁRCZA. A szocziális kérdés és a ker. erkölcstan. A XIX. és XX. század. 1. A szoeziálizmus fogalma a történelemből levezetve. 1. A szoeziálizmus társadalmi kérdés. 2. Nemzetgazdasági kérdés. A szoeziálizmus jog. II. A ker. erkölcstan fogalma. Társadalom és Istenországa. A szoeziálizmus erkölcsi kérdés. A szoeziálizmus kötelesség. III. A szocziáldemokráczia. Egy időszak aláhanyatlott, új időszak vette kezdetét. Ott a XlX-edik, itt a XX-adik század. Közötte a határkő, mit az emberi gondolkodás emel. Egy év letűnte is elmélkedésre hív, mennyivel inkább egy század letűnte. Nem is tudunk közönyösen tovább menni; meg kell állnunk, hogy a határkőről szerte tekintsünk, hogy a multba nézzünk, s a jövő homályát fiirkészsziik. S a mint így nézünk, gondolkodunk, egy kérclés tolul ajkunkra: „mit hozott az elmúlt század, mit hoz a jövendő század ?" Oly rövid a kérdés, s mégis oly nehéz megfelelni rá! A nap lehanyatlott. Még világosság van, de érezzük, közeleg a félhomály. A tárgyak hatalmas alakja előttünk áll; de látjuk: nagy tárgyaknak nagy az árnyékuk, s tudjuk, napszállta után árnyékukat előrevetik! Ezt a képet használhatjuk, a midőn a XlX-ik századra s annak alkotásaira gondolunk. E nagy alkotásoknak is van sötét árnyékuk, s ez az árnyék is előre, a XX-adik század útjára esik. Bámulatra indít a XlX-edik század óriási munkássága, Nézzünk körül, tekintsünk a felépült nagy városok zajos életére, a széles utczákra, a büszke palotasorokra; tekintsünk a hatalmas gyártelepekre, az éjjelnappal zakatoló gépek ezrére, s legalább^halvány sejtelmünk lesz e század reánk hagyot kincseiről. És nézzük csak, mily nagyott haladt a tudomány, mily magasra szárnyalt a művészet! Az alkotó elmék nagy tetteinek egész sorozata áll előttünk ; nagy népek, kik letűntek már az emberiség színpadáról, újra élnek a tudomány