Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-24 / 12. szám

élni öröm nélkül, áldás nélkül, szeretet nélkül, vallás nélkül és békesség nélkül. — A gyermekek legnagyobb része anyai nagybátyjaikhoz hasonló; ha hát nősülni akarsz, nézd meg választottad férfi testvéreit. — Szen­vedélyeink először csak olyanok, mint az utasok : csak rövid időre szállnak meg; azután olyanná válnak, mint a jó barátok: mindennap meglátogatnak; végre pedig urainkká lesznek és hatalmuk alá hajtanak bennünket. — Keresd kenyeredet, ha másként nem lehet, inkább a legaljasabb munkával, mintsem hogy ezt mond: én pap vagyok, előkelő ember vagyok, ártana az a tekinté­lyemnek. * Küzdelem az alkoholizmus ellen. A nemzetközi alkoholizmus-ellenes kongresszus 8-ik ülésezését az idén Bécsben fogja tartani, április 9 tol 14-ig. A kongresszusi bizottság most küldte szét a meghívókat és a tartandó előadások prospektusát. Az alkoholizmus, az emberi tár­sadalom testi és lelki nyomorúságának e szülőanyja kell hogy harczra szólítson minden gondolkozó embert önmaga ellen, épen azért igen szeretnők, ha Magyarországról is minél többen vennének részt a kongresszus tárgyalásain. Részvételre lehet jelentkezni. 6 korona beküldése mel­lett, a kongresszus irodájánál (Wien IX/3. Schwarz­spanier-strasse 17. I.) * Róma új kirohanása. XIII. Leó pápa. koroná­zása és születésnapja alkalmából f. hó 2-án fogadta a szent kollégiumot s annak üdvözletére válaszolva újra heves kirohanást intézet az átkozott szekták ellen. Az ékes allocutiónak ide vonatkozó részét a Religió így közli: „Nem lehet titkolni: az egyház ellen, a mely pedig nem törekszik egyébre, mint jót tenni az emberi társa­dalommal, napról-napra büntetlenül rohannak vakmerőség (impudenza), rágalom és más hasonló gonosz eljárások. Énnek a [harcznak főfő szolgái a. roszlelkű szekták, a melyek, bármennyire sokfélék legyenek egymás között, mégis, mintha ugyanazonegy kéz vezetné valamennyit, mindannyian megegyeznek abban, hogy a katholikus intézményeket üldözzék, és abban, hogy, ha lehetséges volna, kitépjék azokat a nemzetek lelkéből, hogy azután más, leggonoszabb czélokat sikerüljön megvalósítaniok". íme így beszél a békesség (?) fejedelme (?). Még kegyes, hogy ki nem mondja nyíltan, hogy az a szektákat vezető kéz nem másé, mint a Belzebubé, s hogy azok a más, •leggonoszabb czélok nem mások, mint a világ romba­döntése. Hasztalan szórja azonban villámait a haragos vatikán, csak villognak azok, de gyújtani, sújtani már nem képesek. Oda jegyezzük azonban ezt a vehemens kirohanást is a pápaság számlájára. adakozás. Adakozások Bethlen Gábor fejedelem szobrára. A Bethlen-szoboralap javára a mult év deczember 21-től /. év február 5-ig a következő iskolák, lelkészek és egyházak adakoztak és gyűjtöttek : A sárospataki Bethlen­ünnepély jövedelme 1620 kor. A sárospataki főgimn. ifjúsága gyűjtése 248 kor. 25 f. Dr. Bartók György ev. ref. püspök, Kolozsvár 200 kor. Kun Bertalan ev. ref. püspök 144 kor. A zilahi ev. ref. főgimn tanári kara és ifjúsága 81 kor. A mezőtúri ev. ref. főgimn. tanári kara és ifjúsága 74 kor. 94 f. Bartha Lajos ev. ref. lelkész, Aranyos-Gyéres 65 kor. A gyönki ev. ref. gimn. tanári kara és ifjúsága 52 kor. A felvinczi ev. ref. egyház 50 kor. A tiszántúli ev. ref. tanáregyesület, Deb­reczen 50 kor. A miskolczi ev. ref. főgimn. tanári kara és ifjúsága 44 kor. 20 f. Révai Pál ev. ref. lelkész, Sepsi-Szt-György 34 kor. Pánczél Károly ev. ref. lelkész, Fogaras 32 kor. Fejes István ev. ref. lelkész, Sátoralja Ujhely 30 kor. Manchen György ág. ev. lelkész, Gyula­fehérvár 29 kor.^Hajdú-hadházi ev. ref. egyház 27 kor Szászvárosi ev. ref. egyház 25 kor. Magyarosi István ev. ref. lelkész, Zilah 22 kor. Borsos Sándor ev. ref. lelkész, Kolozs 20 kor. 40 f'. Ferencz József unitárius püspök. Kolozsvár 20 kor. Kócsi Dániel ev. ref. leik., Vaja 20 kor. Szászsebesi ág. ev. gimnázium 20 kor. Zitás Bertalan ev. ref. lelkész, Pthrügy 20 kor. Veress József ev. ref. esperes, Orosháza 18 kor. 20 f. Csnlak Zsigmond ev. ref. lelkész, Kobor 16 kor. 40 f. Rákosi György ev. ref. lelkész, Nyárád-Szent-Anna 16 kor. 16 f. Zöld Mihály ev. ref. lelkész, Végvár 16 kor. Hajdúbagosi ev. ref. egyház 14 kor. 50 f. Kelemen János ev. ref. lelkész, N.-Galambfalva 13 kor. 60 f. lvutyfalvi ev. ref. egyház 13 kor. 20 f. Pósa Lajos ev. ref. lelkész, Radnótii 12 kor. Szathmáry Sándor tanár, Halas 12 kor. Benedek Árpád ev. ref. lelkész 11 kor. 60 f. Benkő Ferencz ev. ref. lelkész, Alsó-Rákos 11 kor. 20 f. Gönezy Sámuel ev. ref. lelkész, Kelementelke 10 kor. Budapesi unitárius egyház 10 kor. Franzfeldi ág. ev. egyház 10 kor. Balogh Sándor ev. ref. lelkész, Mező-Bodon 10 kor. Szigetszent­miklósi ev. ref. egyház 10 kor. Gömöry Péter ev. ref. lelkész, Selyk 9 kor. 58 f. Görgey János ev. ref. lelkész, Nagy-Ida 9 kor. Lőrincz János ev. ref. lelkész, B.-Vár­alja 9 kor. Péter Sándor unit. lelkész, II.-Városfalva 8 kor. 40 f. Gyárfás Albert ev. ref. lelkész, Bethlen 8 kor. Bányay Géza ev. ref. lelkész, Tápió-Szele 8 kor. Szent­királyi Károly ev. ref. lelkész, Kojó 7 kor. 70 f. Zoltán Elek ev. ref. lelkész, Léczfalva 7 kor. 60 f. Kálmán Sándor ev. ref. lelkész 7 kor. 50 f. Schuller György ág. ev. lelkész, Ápold 6 kor. Lénárt József ev. ref. lelkész, Magyaró 6 kor. Somogyi Lajos ev. ref. lelkész, Sámson 5 kor. 30 f. Muzsnai Miki. ev. ref. leik. Sámson 5 kor. 6 f. Pál Balázs ev. ref. lelkész, Kőrispatak 5 kor. Kató Béla ev. ref. lelkész, Amacz 5 kor. Bartók Béla ev. ref. lelkész, Bonczliida 5 kor. Kiss Károly ev. ref. lelkész Agyagfalu 5 kor. Széli Kálmán ev. ref. esperes, Nagy­szalonta 5 kor. Kovács Károly ev. ref. lelkész, Tisza-Palkonya 5 kor. Fábián Mihály ev. ref. lelkész, F.-lreg 5 kor. Molnár Pál ev. ref. lelkész 5 kor. Petrozsényi ág. ev. egyház 5 kor. Kovács János ev. ref. lelkész, Hadad 5 kor. Tunyogfalvi Béla ev. ref lelkész 4 kor. Kemény István ev. ref. lelkész 4 kor. Szász Nádasi ev. ref. egyház 4 kor. Dőczy József ev. ref. lelkész, Kis-Bajom 3 kor. 80 f. Báthory István ev. ref. lelkész, Hosszú-Pályi 3 kor. Kiss Lajos ev. ref. lelkész, Aba-Újvár 3 kor. Alsóvadászi ev. ref. egyház 3 kor. Dusza Lajos ev. ref. lelkész, Zádorfalva 2 kor. 20 f. Antalff'y László ev. ref. lelkész, Alsó-Vadászi 2 kor. Jakab Mózsa ev. ref. lelkész. Algyógy 2 kor. Nagy Sándor ev. ref. lelkész, Csököly 2 kor. Mezőberényi ev. ref. egyház 2 kor. Sárkeresztúri ev. ref. egyház 2 kor. Kovács János ev. ref. lelkész, M.-Hermány 2 kor. Lőrinczy József ev. ref. lelkész, Farczád 2 kor. Tiszalaki ev. ref. egyház 1 kor. A gyűjtések és adakozások eddigi eredménye 28,383 ko rona 87 fillér. Felelős szerkesztő : Szöts Farkas. Főmunkatárs : Hamar István. HORNYÁNBZKY VIKTOR CS. ÉS KIR. UDVARI KÖNYVNYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom