Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-28 / 17. szám

az egyedül helyes út, igazság és élet, mert az ő erkölcsisége vallásilag áthatott erkölcsiség és az ő vallása erkölcsileg életerős vallásosság. Ezért a modern vallásnélküli humanizmus jótékonysága erőtelen és áldástalan, míg a keresztyén belmisszió szeretet munkásságában termékenyítő és áldásthozó erő van. Az 5-dik fejezetben „a keresztyénség mint világtörténeti hatalom" cz. a. Krisztus evangéliumának világtörténeti hatását ismerteti. A kezdetben kicsiny mustármag miként nőtt fokozatosan a világot átalakító hatalommá, szemmel láthatólag bebizonyítván, hogy az evangélium Istennek hatalma, A keresztyénség történeti hatásának fényes bizonysága a kiilmissió és társadalmi sikereinek fokmérője a belmisszió, a melyekből a XIX. század legnagyobb szabású vallási és erkölcsi intézményei keletkeztek. Egyben rámutat arra is, hogy a keresztyénségnek mindkét irányú missziója még csak a kezdetén van és majd csak akkor fog befejezésre jutni, a mikor Krisztus előtt a föld minden népe térdet hajt s a mikor a kisztusi szeretet annyira áthatja a keresztyén társadalmakat, hogy azok valójában az Istenországává nemesülnek. E fejezetben gyakran hansúlyozza azt a nagy igazságot, hogy a keresztyénség a legnagyobb szocziális hatalom és hogy csak Krisztus orvosolhatja meg igazán a szocziális bajokat. A 6-dik fejezet polemikus hangú és az evangélizmus igazolása a romanizmussal szemben. Történeti és lélektani alapon igazolja a reformácziót, a melyet negatíve a pápa és a klérus, hitetlensége, erkölcstelensége és hatalmi telhetetlensége készített elő, pozitiv oldalról Krisztus és az evangélium isteni ereje szült. Éles polémiát folytat a modern papizmus ellen, a mely önző, vallástalan és merőben politikai érdekeket szolgál, mi végből bármiféle hatalommal kész szövetkezni. A fejezet végén „Hajnalpír" cz. a. érdekekes történeti összehasonlítást tesz a romanizmus és protestantizmus terjeszkedő ereje között; statisztikailag kimutatja, hogy az evangéliumot befogadott népek számban, erőben, műveltségben és jólétben mindenütt fölülmúlják a pápás nemzeteket, és hogy a római katholikus népek francziák, spanyolok, olaszok portugállok állandó harczban állanak saját egyházukkal. Végül ebből a két nagy tényből azt a következtetést vonja le, hogy a pápaság és a klerikalizmus a nemzetek legnagyobb ellensége. A 7-ik fejezet a „valódi evangéliumi hit"-et vázolja, a melynek typikus alakját Lutherben szemlélteti ; a melynek betegségeit a doktriner orthodoxiában, a hiterő nélkül szűkölködő raczionálizmusban, meg a skeptikus bibliai kritikában látja ; a melynek egészséges evangéliumi alakja távol áll úgy a tépelődő pesszimizmusból, mint a léha optimizmustól. A modern pesszimizmus a szertelen élvezethajhászat „katzenjammer"-e, a modern optimizmus a felszínes keresztyénség kifolyása. Az egészséges keresztyén hitnek a krisztusi imádság, a bibliaolvasás, a templomba járás, a család evangélizálása, az iskola rechrisztianizálása a leghathatósabb előmozdítója és fentartója. A 8-dik fejezet a jövő életről, a keresztyén eschatológiáról szól, a mely Krisztus tanítása szerint remélnünk engedi a bűn és a halál teljes meggyőzését, az örök életet és az örök üdvösséget. Ez a könyv tartalma, röviden felmutatva. Eszméitető, inspiráló, termékenyítő tartalom, tele sok fölemelő gondolattal, áthatva szilárd evangéliumi hiterőtől, átszőve a jelenkor természettudományi, bölcseleti és történeti ismeretének egész tömegével. S azért a tárgyalás mégis nem nehézkes, sőt azt mondhatni, hogy népszerű, közérthető. Ezért a munka nagyon alkalmas hiterősítő és hitvédelmező segédeszköz, a melyet a lelkész, a vallástanító, a hiterősítést kedvelő művelt egy háztag, a keresztyén ifjúság nagy lelki haszonnal forgathat. V. F. belföld. A ref, egyetemes konvent ülései. (Folytatás és vége.) A konvent második napi ülését közalapi és kongnia dolgok töltötték ki. Ezek keretében néhány fontos elvi jelentőségű kérdés merült fél, s az azok körül megindult nagyszabású és komoly vitatkozások miatt a hosszú tárgysorozatnak csak néhány pontjával végezhehetett a gyűlés. A jelentések sorát a közalapi végrehajtó bizottsága hoz utasított ügyekről Kenessey Béla előadó kezdte meg. Általános levén az óhajtás a közalapi segélyezések szétforgácsolásának megszüntetése iránt, a bizottság tervezetet dolgozott ki arra nézve, hogy miként lehetne nagyobb mérvű segélyezésekkel a közalap működését áldásosabbá és maradandóbb eredményűvé tenni. E javaslat szerint az egyházak egyszersmindenkori segélyezésére fordítható, körülbelül 18—19 ezer korona bizonyos kategóriák szerint osztatnék ki, és pedig oly módon, hogy évenként hat egyház 1200, öt 1000, öt 600 és hat 500 korona segélyt kapna. A bizottság tervezetét a konvent el is fogadta, s felhívta a kerületeket, hogy a segélyezésekre e szerint ajánljanak egyházakat, megállapítva közöttük a sorrendet is. Elvi jelentőségű tárgy volt azután a tiszáinneni egyházkerületnek ama kérelme, hogy, főként a sárospataki főiskola autonómiájának megóvása végett, bocsásson a konvent a közalap értékpapírokban fektetett tőkéjéből 600,000 koronát a kerület rendelkezésére, hogy ezt az összeget a kerület gyümölcsözőbben elhelyezvén, a fölös kamatjövedelemből mind magát, mind a pataki főiskolát felsegíthesse. A közalapi végrehajtó bizottság a kérést nem látta teljesíthetőnek. A megindult vitában Fejes István, Antal Gábor és Radácsy György a kerület kérését támogatták, gróf Degenfeld József és Tisza István azonban a bizottság véleménye mellett foglaltak állást. Ellene volt a kérés teljesítésének Tisza Kálmán is, és pedig azon elvi szempontból, hogy az oly veszedelmes preczedenst támasztana, a mely végeredményében lehetetlenné tenné a közalap rendes funkczióját. Ha a tiszáninneni kerület kérése teljesíttetnék, akkor minden kerület, sőt minden egyházmegye hasonló kéréssel állhatna elő, s a közalap vagyona egészen szétosztatnék. 0 nem félne ugyan attól, hogy az így szétosz-