Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-29 / 52. szám
mint a mely a társadalmi élet terén a birósági büntetés és az önigazságszolgáltatás között fenforog. Egy elkövetett vétséget biróilag megbüntettethetünk, de saját magunk meg nem torolhatunk. Az iskolai nevelés körében is, ha már feltételezzük és megengedjük, hogy a testi fenyíték eszközként szerepelhet, akkor annak alkalmazását egyedül csak az iskolai hatóság határozata alapján tartjuk megengedhetőnek, a mely ennélfogva mint fegyelmező eszköz szerepel; de sohasem úgy, mint a tanár önhatalmú és megtorló igazságszolgáltatását. — Azt, a mit a czikkiró továbbat mond, hogy a leendő tanárokat és tanítókat gyakorlatilag is bele kellene vezetni a tanulókkal való bánásba és a fegyelemtartásba, mi is aláírjuk, mert arra valóban igen égető szükség van. .Megjutalmazott tanítók. A Magyar Földhitelintézet a községi faiskolát kezelő és a gyümölcsfa tenyésztést oktató tanítók számára 5000 koronát adományozott, melyet 600, 400 és 200 koronás összegekben osztottak ki az arra érdemes tanítók között. A szép jutalom bizonyára buzdítólag fog hatni nemcsak a megjutalmazottakra, hanem a tanítókra is általában. Tanári székfoglalók. A budapesti ev. ref. főgimnázium két új rendes tanára, Marton Lajos és Csűrös István 1902. évi január 4-én d. e. 10 órakor az ev. ref. főgimnázium dísztermében (IX. ker., Lónyay-utcza 4/c sz.) fogják megtartani székfoglaló értekezésüket. Marton Lajos: „A római császárok kultuszának és apotheozisának eredete és nemzeti alapjáéról, Csűrös István vallástanár pedig: .A vallástanítás: konfirmáczió-"ról értekezik. Ez ünnepélyes alkalomra az egyházi és világi elöljáróságot, az ev. ref. theol. akadémia s a főgimnázium tanárkarát, a két intézet növendékeit és az érdeklődő közönséget tisztelettel meghívja az igazgatóság. egyesület. A M. Protestáns Irodalmi Társaság tagjaihoz. Társulatunk tagjai ebben az esztendőben nagyon lanyhán fizetik a tagdíjukat. Az 1901. évben esedékes tagdíjaknak ez ideig még a felerésze sem folyt be, pedig immár itt van az esztendő vége. E miatt a nyomdai számlákat, az írói díjakat és egyéb költségeket nem képes pontosan fizetni a Társaság, mert a tőkék kamatjából a kiadásoknak egy harmadrészét se lehet fedezni. Ez okból tisztelettel és bizalommal kérjük tágtársainkat, hogy 1901. évi tagdíjaikat e hó végéig szíveskedjenek beküldeni a társulat pénztárába. A mult és előző évekről való hátralékosokat egyenként is felszólítottuk, hogy egyenlítsék ki tartozásukat. Sajnos, hogy ennek a sürgetésnek eddig még csekély az eredménye. Budapest, 1801. deczember 18. Szőls Farkas titkár, Hendl Henrik pénztárnok. A budapesti Dávid Ferencz-egyesület a Koháryutczai templomban felolvasó ülést tartott, melynek prorammja a következő volt: 1. Orgona-ábránd: „Erős vár a mi Istenünk", előadta: Meissner orgonista. 2. Ima. Mondotta Józsa Miklós lelkész. 3- „Unitarizmus és a nők". Perczel Ferenczné, alelnöknő. 4. Hegedűszóló orgona-kisérettel, Schőn Győző. 5. Vitatótel „a párbajról", Ürmössy Miklós min. titkár, egyleti elnök. Az ülésen nagyszámú közönség vett részt. A pápai ág. h. ev. leány-egylet a mult vasárnap tartotta ez idén első összejövetelét, fényes és nagy közönség részvétele mellett. Gyurátz püspök megnyitó beszéde után Mohácsy Lajos püspöki titkár tartott felolvasást. Szavaltak: Buky Mariska, Pálffy Margit és Dezső Jolán. Közben a leányénekkar adott elő Szutter karmester vezetése mellett egy pár szép éneket. Az első gyűlés nagyon sikerült, s már ez biztosíték a későbbi összejövetelek sikerére nézve. gyászrovat. Gróf Károlyi Tiborné Dégenfeld Emma grófnő f. hó 22-én az aradmegyei mácsai kastélyban váratlanul elhunyt. A magyar főúri nők egyik disze és virága hervadt el benne. Fenkölt lelkületű, nemes szivű nő volt, a kiben a testi szépség kiváló női erényekkel párosult. Derék feleség, kitűnő családanya, lelkes honleány és példás buzgóságú, áldozatkész református asszony volt, a kinek jótékonyságát egyházának számos gyülekezete, iskolája, szeretet-intézménye és egyes tagjai hirdetik, emlékezetét áldásban emlegetik. Boldog családi életének utolsó éveit sok csapás keserítette meg: elvesztette nagy reményű fiát, súlyos betegség kínozta férjét; de a nagy lelki erejű hitbuzgó asszony csodás szívóssággal és keresztyén megadással hordozta a csapásokat. Ama nemes harczot megharczolta, de a hitet megtartotta. Halála mély gyászba borította beteg férjét, gyermekeit és nővéreit: Odescalchi Gyuláné herczegnot, Tisza Kálmánnét, báró Podmaniczky Gézánét. Adjon a nagykegyelmű Isten örök boldogságot az elhunytnak és vigasztalást az érette kesergőknek! különfélék. E Lap kiadását folyó évi deczember 31-re Hornyánszky Yiktor úr felmondotta. 1902. január 1-étöl kezdve Szöts Farkas lesz a Lap kiadója is. Az előfizetési pénzek, hirdetési díjak és jótékony adományok a Lap kiadóhivatalába Budapest, TIII., Csepreghy-utcza 4. küldendők. * Uj amerikai vallásfelekezet. Nem múlik el egy esztendő sem, hogy Amerika a maga valóban szabad vallásgyakorlatával valamely új szektát ne produkálna. Legközelebb alakult egy új felekezet Maine állam egy kis falujában. Az új felekezet alapítója egy Stanford nevű ember. A felekezet neve: „A Szent Lélek és mi". Stanfordról azt hiszik követői, hogy nagyobb, mint Mózes és hogy az isteni gondviselésnek ő az egyetlen képviselője a földön.