Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-29 / 52. szám

tyónségre megelevenítőleg hatnak. CV. Zsolt. 5. CV. Zsolt. 7. Szombat, jan. 11. Imádkozzál buzgóbban az új esztendőben! I. Thess. 5, 17. Kövesd az Úr Jézust következetesen. Ján. 21, 18—22. Isten áldását kívánva mindnyájatokra, atyafiságos szeretettel vagyunk kész szolgáitok az Úrban. Budapest, 1901 deczember havában. Csűrös István, Szilassy Aladár, a budapesti ref. ifj. egylet a budapesti ref. ifj. egylet titkára. elnöke. külföld. Angol egyházi szemle. Több örvendetes jelenség arra enged következtetni, hogy az anglikán egyházban elkövetkezett az üdvös visszahatás ideje. A római egyház felé való kacsintgatás és hajlás veszélyeit belátják most már az egyház legkiválóbb papjai és püspökei, és egymással vetélkedve tesznek oly kijelentéseket, hogy a püspöki egyháznak a presbiteri szabad egyházakban kell keresnie a szövetséges társakat. A „home reunion", ez most a jelszó, melyet untalan hangoztatnak, szószékekről és meetingeken. Á püspöki egyház „evangéliumi" pártja eddig is szószólója volt a szabad egyházakkal való együttérzés és együttműködés szükségességének. A fényes püspöki székbe emelt dr. Moule durhami püspök, az őt nagy örömmel üdvözlő nonkonformista lelkészeknek elmondotta, hogy neki legjobb barátai a szabad egyházak lelkészei sorában vannak. De nemcsak ezen evangéliumi párthoz tartozók, hanem a magas egyházi elveket valló püspökök és lelkészek is élénken hangoztatják, ha nem is az egyházi reuniót, hanem a valláserkölcsi és társadalmi téren való szorosabb egyesülés szükségességét. Újabban London legelőkelőbb szószékéről, a westminsteri apátságtemplomának kathedrájából — a mely egyszersmind a nemzet pantheonja — egy, a magas egyházi párthoz tartozó kanonok, dr. Henson tart hatalmas beszédeket a .„home-reunion" szükségességéről, sürgetve a klérust és híveit, hogy keressék az alkalmat a szabad egyházakkal való barátságos érintkezéshez. Sőt ugyanezen egyházi dignitárius a cambridgei egyetem előtt tartott beszédében anomaliának jelezte azt, hogy a püspöki egyház nem részesíti a Szent Sakramentumokban a többi hithű protestáns keresztyéneket is. De még ennél is érdekesebb jelenség a következő. Az oxfordi „Pusey-ház" volt főnöke, Gore westminsteri kanonok, kit most neveztek ki a nyugalomba vonuló dr. Perowne helyére worcesteri püspökké, s ki a magas, ritualistikus szokásokat követő anglikán pártnak vezére, néhány hét előtt az edinburghi szabad egyház kollégiumának theol. társasága előtt tartott érdekes beszédet, melynek főeszméje szintén a „keresztyén egyesülés" volt. El kell tekinteni, úgymond, az egyházpolitikai kormányzási elvek szülte válaszfalaktól, és keresni kell azon elveket, a melyek, ha nem is külső, de benső egyesülésre vezetnek, a theol. tudományok mívelése, a bel- és külmissziói, a ker. szocziális jótékonysági intézmények együtttes ápolása körül. Nagy elismeréssel szólott a nonkonformista evangéliumi szellemről, a mely létrehozta az angol és skót szabad egyházakat ós a mely forrása volt az összes keresztyén egyházak „újra éledésének" Angliában. Ez a Gore különben szocziálista a szó szelídebb értelmében; hű szószólója volt mindig a munkásosztály panaszainak és állandó összeköttetésben volt a szocziálista munkásklubokkal ós egyesületekkel. 0 és a londoni püspök keltek ki többek között az agyagiparban alkalmazott és a munkások egészségére oly romboló hatású ólommáz alkalmazása ellen. Á munkásosztályra különben minden egyház sok gondot fordít Angliában és nem viseltetik közönynyel egy sem ennek bajaival és küzdelmeivel szemben, és a munkások nagy része is nem ellenséget, hanem természetes szövetségest keres és talál az egyházakban az ott oly hatalmas kapitalizmus túlkapásai ellen. A munkásosztálylyal való együttérzés nem közönséges jelét adta egy Stuart nevű lelkész, ki, hogy alaposan megismerje a szénbánya-munkások bajait és fáradalmait, beállott ezek sorába és öt napig dolgozott velük együtt a bányában. Szokatlan és nehéz belmissziói munka! Angliában nagyon divatos a szószékcsere, s a vallási türelemnek szép jele, hogy most már az anglikán papok is cserélnek szószéket a nonkonformistákkal. Többek között nem régiben egy baptista lelkész prédikált anglikán szószékről és viszont. Bizony jobb és szebb idők jele ez ott, a hol a büszke államegyház eretnekekként üldözte és nézte le a különböző „szektákat!" Anglia prímása, a canterbury-i érsek, dr. Temple, a mult héten töltötte be 80-ik életévét. Szellemi és testi erejének teljes birtokában érte meg e kiváló egyházfő e magas életkori. Nemcsak saját egyháza, de a presbiteri egyházak is örömmel üdvözölték e „grand old man"-t, ki fáradhatlan buzgalommal végzi még most is fényes, de terhes állásával járó összes kötelezettségeit. Különösen a mértékletességi ügynek tántoríthatatlan szószólója és vézére ő, jól tudva, hogy nemzetének átka, gyilkoló betegsége a szeszes italokkal való visszaélés, s liogy ezt nem „mértékletességi bilP'-ekkel, hanem az evangélium által, társadalmi úton lehet eredményesen gyógyítni, vagy legalább mérsékelni. Most is az ő kezdeményezésére indították meg az összes „ kék-kereszt "egyesületek a „millión pledges crusade"-ot, vagyis a keresztes hadjáratot az iszákosság ellen, a nagy agitácziót oly czélból, hogy egyszerre 1 millió aláírót toborzzanak, kik magukat a szeszes italoktól való tartózkodásra kötelezik. Á világi emberek között Lord Peel, a nagyhírű államférfi fia, a képviselőház volt elnöke, a legbuzgóbb agitátora a mértékletességi egyesületnek. A londoni „Christ Church" hírneves lelkésze, Mayer, kijelentette gyülekezete előtt, hogy megválik tőle, hivatkozva arra, hogy gyülekezethez nem kötve, többet használhat az evangélizáczió ügyének. Hogy mily népszerű e kiváló lelkész és szónok nemcsak gyülekezetében, hanem a londoni munkásosztály körében is, élénken igazolja azon kérvény, melyet 2000 munkás nevében intéztek hozzá, kérve őt, hogy folytassa továbbra is áldásos működését London e központon lévő templomában. Az angol és skót egyetemeken és kollégiumokban az iskolai év november elején kezdődik. A skót egyesült szabad egyház 3 kollégiumaiban összesen 50-en, az Aberdeeniban csak ketten iratkoztak be az első tanfolyama. Ugyanilyen arányban fogytak meg az államegyház és a többi felekezetek lelkészképző intézeteiben is a hallgatók. Ha ez gy folytatódik néhány éven át, úgy ott is bizonyára be fog következni a lelkészhiány. Nem a mindinkább tért foglaló „magasabb kritika" és egyház iránti elhidegülés jele ez a tartózkodás azon életpályától, a mely