Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-03 / 5. szám

tának az a része, a melyben maga is beismeri, hogy * . több ízben is tettek kísérletei az ő megtérítésére, s így megerősíti Nippold amaz állítását, hogy Kóma tervszerűen és következetesen a szász ev. nemesség megnyerésére vetette ki újabban lélekfogdosó hálóját. Friesennek •— a mint mondja — sok nehéz benső küzdelmeibe került az áttérés gondolata, s csakis a konfirmácziói fogadalmára való emlékezés tartotta vissza annak megvalósításától; konstatálja azonban, hogy a római egyháznak nagyobb előnye a prot. egyházzal szemben, a sok czél. szerű intézménytől eltekintve „az apostoli korszakig visszanyúló egyházjogi és történeti kontinuitásában van, a melylyel a reformáczió erőszakosan szakított". Valóban igaza van forrásunknak, Luthardt lapjának, a honnan e szomorú hírt merítettük, hogy a fentebbi nyilatkozatok után ítélve Friesen báró szivében inkább a r. kath. egyházhoz hajlik, mintsem a prot. egyházhoz tartozik, a melynek alaki és anyagi elvéhez még érzéke sincsen. S aztán ez az ember még czáfolni próbálja azt a Kippoldott, ki már régebben megjelölte azokat az utakat, a melyek Rómába vezetnek! A lutheri orthodoxiának nem egy ilyen bárója, sőt pláne Luthard gyalázó papja keresett már Rómában menedéket. Az „Evang. Bund" másik ügye Rosegger P. osztrák 'költőnek állítólagos áttérésére vonatkozik. A „Bund" oly férfiúnak tekintvén Roseggert, ki evangéliumi érzületénél fogva közel van az áttéréshez, nagygyűlésén is szerepeltetni kivánta és programmjába az Ő felolvasását is bevette. Most azonban, hogy Roseggernek v

Mein Himmelreich" cz. műve (vallomások és tapasztalatok az ő vallásos életéből) megjelent, annak ismertetése alkalmából a „Bund" egyik főembere, Witte hallei tanár felnyitotta azok szemeit, a kik az osztrák poétának állítólagos protestantizmusáról álmodoztak. A több ezer példányban elterjedtmű91 lapon át ismerteti az apostoli hitvallás hármas czikkét, s itt egyes raczionálista-humanitárius magyarázataitól eltekintve igen gyakran meleg vallásos szívéről tesz bizonyságot a szerző. De halljuk csak, mit mond tovább: „Személyemre nézve már azért is nehezen válnék meg a katholiczizmustól, mivel szüleim és nagyszüleim katholikus oltár előtt térdepeltek. A katholikus kultuszban elődeim emlékezetét ünnepelem, így anyámét és apámét is, a kik örökségül hagyták reám ez egyház világát. A kedély hatalma s az eszthetikai érzet a katholikus egyház felé vonzza a hívőt, a mely a maga gyülekezeteinek oly sok érzéki szépséget tud nyújtani élvezetül." Itt látjuk tehát a gyermeki kegyelet férfiát s a művészt, ki — bár finom — érzéki élvezeteket keres az egyházban, s a kinek az örökölt vallás még mindig többet ér, mint a protestantizmus, noha „evangélikusnak" is szereti magát nevezni „a kath. egyházban". A hagyományoshoz való ragaszkodásából s a szép iránt szomjúhozó fantáziájából értjük meg — itt is az igazság rovására — azt a kultuszt is, a melyet „az égi királynővel" „a mi kedves asszonyunkkal" könyvében űz. „Egészen a szánalomig esztelen az a törekvés — úgymond — mely a germánságban gyökerező női kultuszt ki akarja küszöbölni a világból". Csakhogy tudjuk, hogy ez a nemes és szép női kultura a modern pápistaságban egészen a teremtmény istenítéséig emelkedett ! Rosegger azt mondja : „A mint a vallástörténelem tanítja, különös előszeretetük volt az embereknek a női istenek iránt". De kérdjük, szabad-e a keresztyén népnek a pogányvilág ez előszeretetéhez csatlakoznia, tisztán csak azért, mivel oly emberi, természetes, költői és középkori-romantikus ennek az előszeretetnek a tárgya ? Jól tudja ezt Rosegger, sőt alkalmilag meg is mondja, hogy erről az egész kultuszról legkisebb sejtelme sincsen az új szövetségi szentírásnak. 0 maga mondja, „hogy a szent szűz, az égi királynő oly kinyilatkoztatás, a melyet nem annyira az evangélistáknak, mint inkább a pápás egyháznak (sic!) köszönhetünk", s azt is mondja, hogy „épen a katholikus felfogásban rejlik a mennyei atya s a názárethi Mária házasságának képzete; a mi Úristenünk s a mi kedves asszonyunk a legfőbb pár az égben. — 0 a szigorú férfi, Mária a jó nő; — így él az a katholikus nép szívében és képzeteiben" (193. 1.). — Valóban, a ki e speczifikus pápás dolgokról, bármilyen szépek és romantikusak legyenek is azok, így gondolkozik. mint Rosegger, az még nem érett meg az ev. egyház számára. Az igazság mindig előbbre való, mint az eszthetikai szépség, s szebb is, mint a mit az emberek szépségnek neveznek. Különben — mint forrásunk mondja — Rosegger könyve a maga szép és vonzó laikus prédikáczióval, kedves történetkéivel, érzékeny s romantikus vallomásaival kedves olvasmány, — de szerzője evangélikusnak még nem mondható. Mi pedig erre csak azt jegyezzük meg, hogy az „Evang Bund" emberei túlbuzgóságukban határt ismerjenek, és óvatosablegyenek, már csak Róma szempontjából is, Hoensbroeeh, Rosegger és mások „evangéliumi hitvallásának" hirdetésében és hangoztatásában. Elvégre Róma elhagyása és az evangélium között még nagy az átmenet, a melynek megtétele benső küzdelmek nélkül nem lehetséges. E szempontból kell az osztrák s a franczia r. kath. reformmozgalmat is a magok egész lefolyásában megítélnünk. Az evangéliumnak s a gondviselésnek útjai itt is kikutathatatlanok ! A szent év s ezzel kapcsolatban a szent Péter temploma ú. n. szent kapujának ünnepélyes pápai bezárása, a szokásos szertartások kíséretében mult év decz. 24-ikén történt meg. Bennünket ez a pápás czeremónia nem érdekel, de igenis érdekel az, hogy a kúriának ezzel a jubileumi évvel épen nem volt sok szerencséje. Hiába, ide is, mint mindenhez e világon, pénz és pénz kell. A vasúti igazgatóságok a zarándoklatok vezetőivel kötött szerződések felbontásával fenyegetődztek, mivel a zarándokok minimuma sem jött össze. Akkor aztán megmozdult a mindenható hierarchia elágazó szervezete ; távirati rendeletei behálózták az egész világot, s minden püspöknek, ki ád valamit állására és jövőjére, meghagyatott, hogy a pápás világuralom nagy római színjátékának emeléséhez járuljon hozzá. így láthattuk azután hogv Ausztriában, Németországban, hazánkban, Spanyol-és Francziaországban mint csődítették össze síppal, dobbal a zarándokokat ; sot nálunk még az eperjesi és a munkácsi püspök is megmozdult a gör. kath. magyar liturgia megmentésére ! Forrásunk szerint mégis a legtöbb zarándok német volt Rómában, s többen mint 300 ezeren vettek részt a szent ünnepeken, s megmentették a pápás világ gavalléros becsületét. De milyen csekély ez a szám a reformáczió előtti jubileumokon résztvevők számával szemben. Az 1300. évben tartott 1-ső jubileumon állandóan 200 ezer zarándok volt Rómában, sőt karácsonkor 2 millió volt együtt. 1350-ben a 2-ik jubileumon karácsonkor s az egész böjti idő alatt húsvétig több mint egy millió zarándok volt állandó vendége Rómának, s pünkösd körül is átlag 800 ezer. Hogy ennek megfeleloleg a Péterfillér is kevesebb volt az idén, mint más jubileumi években, magától értetődik. Az utazási költség sokat vett el e fillérekből. De hát a kúria azt mondja, hogy várakozásainak teljesen megfelelt az eredmény. Ugylátszik, hogy várakozásai nem igen voltak vérmesek előre sem.