Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-01 / 48. szám

képesítéssel bíró lelkészek (gör. keleti pópák és zsidó előkönyörgők) legalább évi 50 korona folytatólagos és fokozatosan emelkedő újabb kongrua-kiegészítést fognak kapni. A főváros és a reformátusok Hazánk szép fővárosa igen nehéz anyagi viszonyok közé jutott. Neki fogott tehát, hogy takarékoskodjék. Takarékoskodásában azonban úgy jár el, mint az egyszeri ember, a ki a gyufán akarta behozni azt, a mit mint tékozló gavallér elvesztegetett. Csak pár hete, hogy a lazaristáknak, egy idegenből importált és nyelvben, érzelemben, szervezetben és ezélzataiban idegen, pápista kongregácziónak százezer korona segélyt szavazott meg. E határozatot a mint már írtuk is, megfelebbezték néhányan a belügyminiszterhez. A belügyminiszter nem is hagyta azt jóvá, hanem arra utasította a főváros közgyűlését, hogy fontolja meg, vájjon pénzügyi viszonyai megengedik-e az ilyen rendkívüli segély-nyujtást. A főváros közgyűlése meg is fontolta a dolgot mult hó 26-án tartott ülésében, és ^pedig olyan alaposan, hogy nemcsak a lazaristák segélyét törölte, hanem törölt egy csomó egyházi ós kulturális czélú beállított tételt is. A többek között törölte a kőbányai ref. templom építési segélyéül javaslatba hozott 20,000 és a Nagypénteki társaság támogatására javaslatba hozott 2800 koronát is. Nem akarjuk feltételezni, bár igen kínálkozik az a következtetés, hogy a szubvencziók és a segélyek eme megtagadása annak volna az eredménye, hogy a lazarista atyák nem kaphatták meg a 100,000 korona segélyt; de kedvetlenül érint bennünket, hogy a főváros épen a kulturális és az egyházi téren kezdte meg a takarékosságot, holott bizonyára talált volna egyéb tereket is, a hol azt nagyobb pénzügyi eredménynyel gyakorolhatta volna. A mikor ezreket és milliókat költ, mint patrónus a róm. kath. egyház templomaira ós támogatására, akkor igen méltánytalan, hogy elvonja segítségét, nemcsak tőlünk reformátusoktól, hanem a többi egyházaktól is. A kőbányai templomépítési segély megtagadása is nagy baj, mert még súlyosabb pénzügyi zavarba sodorja különben is adóssággal küzködő pesti egyházunkat; de a Nagypénteki társaság szubvencziójának megvonása egyenesen szerződés-ellenes. A Nagypénteki társaság, budaörsi Erzsébetházában egyenesen a főváros által felvétetett tíz elhagyatott gyermeket gondoz és nevel. Ki űzeti már most, az évi szubvenczió elvonása után, azoknak a tartásdíját ? A Társaság nem tehet egyebet, mivelhogy maga is szegény, minthogy a főváros által felvétetett gyermekeket elbocsássa menedékházából s azt mondja a fővárosnak, hogy gondoskodjék eltartásukról egyébképen. A fővárosi közgyűlés takarékoskodó buzgalma túllőtt a czélon; határozatai többb tekintetben meggondolatlanok és reperáczióra szorulnak. A belmisszió mint vallásos társadalmi tünemény czím alatt igen figyelemre méltó czikket írt a „Magyar Szó" november 26. és 27-iki számaiba Lukácsy Imre baranya-viszlói ref. lelkész. A belmissziót elméleti és gyakorlati szempontból veszi vizsgálat alá. Elméleti tekintetben oly egyháztársadalmi tevékenységnek mutatja fel, a mely épen nem valamely mesterségesen feltámasztott valami, hanem a mely az egész világon s közelebbről épen hazánkban a protestáns egyházak helyzetében bekövetkezett nagy átalakulásából egészen természetesen folyik. Ma a mikor már megszűnt az egyházhoz tartozás kényszere, lejárta magát az a régi felfogás, hogy nincs hivő egyház nélkül, s helyébe az a (és pedig az igazi keresztyén és protestáns) felfogás lépett, hogy nincs egyház hivők nélkül. A vallásos élet egén ma az egyén eszméjének napja van kelőfélben, s az egyházak csak úgy boldogulhatnak és virágozhatnak, ha hivő egyéneket tudnak nevelni önmaguknak. Ma az egyházhoz tartozás érzetének gyökere a minden kényszertől ment tiszta vágy, meggyőződés, hit és szeretet lehet csupán. Maga a helyzet által adva van tehát annak a szükségessége, hogy az egyházhoz tartozás eme gyökérszálait erősítsük és hivő egyháztagok nevelésére törekedjünk. Magából a helyzetből foly a belmisszió szükségessége. Epen azért azok, a kik ezt hangoztatják, nem valamely mesterségesen indított mozgalom szolgálatában állanak, hanem azért küzdenek és dolgoznak, mert megértették az idők szellemének intő szavát és mert tudják, hogy hivő tagok nélkül üres fogalommá zsugorodik az egyház. Az egyén valláserkölcsi életének eme fokozottabb gondozására való törekvés azonban nem azt teszi, hogy most már az egyház egy szükségtelen és felesleges orgánum volna; sőt ellenkezőleg azt teszi, hogy szerveire, külsőségeire legyen több gondunk, mint eddig volt. — A gyakorlati oldalt illető fejtegetésben rendre veszi a belmisszió ellen felhozott legfőbb argumentumokat, a milyenek, hogy a belmisszió külföldi import, hogy szektáskodásra vezet, hogy újítás és hogy nem értünk hozzá, és mindegyikre nézve a legkomolyabban és a legtalpraesettebben adja meg a belmissziót igazoló feleleteket. A belmisszió — mondja — nem külföldi import s nem valami, eddig ismeretlen újítás, hanem az egyház lényegéhez ós hivatásához tartozik, s ép oly otthonosnak kell lennie hazánkban is, mint a külföldi prot. egyházakban. Szektáskodásra épen nem vezet, sőt épen annak az orvosszere, az által, hogy a lelkeket magában az egyházban igyekszik kielégíteni s megóvni a futkározó hamis atyafiak csábításaival szemben. A belmisszió nem szakító, hanem egyesítő erő a krisztusi szeretet gyakorlatba hozatala által. Hogy nem értünk hozzá, — az igaz; de csak azért nem értünk hozzá, mert elszoktunk az evangélium fegyvereinek megfelelő forgatásától. Ezeknek a forgatásában kell csak gyakorolnunk magunkat és menni fog a dolog. De a gyakorlást és a használatba vételt nem szabad halogatnunk, nehogy mások ragadják a fegyvereket kezükbe és ellenünk fordítsák, és a szellemerkölcsi mozgalmak szálait kezünkből ki ne szalaszszuk. Arra az ellenvetésre pedig, hogy köznépünk nem érdeklődik a vallásosság gyakorlásának új formái iránt, igen helyesen azt feleli, hogy