Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-17 / 46. szám

műveltséggel való szoros összefüggését fejtegette, s a kormány nevében melegen üdvözölte „a dicső múltú fakultás" tanárait, „Ugyan mit mondott volna — jegyezte meg a genfi „Semaine religieuse" — a legkeresztyénibb franczia király e beszédhez? Bizonyára hamarosan gályarabságra küldte volna a szónokot". A jubileumon a párisi ref. theol fakultás tanárai egy ünnepi iratot („Etudes de Théologie et d'Histoire") nyújtottak át. A Westfal tanár által rendezett Béza-féle „Ábrahám áldozata" czímű drámai játék méltó befejezése volt a montaubani jubiláris ünnepélyeknek. A párisi ref. theol. fakultást érzékeny veszteség érte Sabatier Ágost tanárnak lapunkban már jelzett elhunytával. Esquise d'une philosophie de la religion d'aprés la psychologie et l'histoire" czímű főművével ugyancsak megtermékenyítette a franczia prot. és róm. kath. theológiát, s mint a „Temps" politikai és irodalmi dolgozótársa előkelő befolyást gyakorolt Francziaország szellemi életére. Ménégoz méltán nevezte őt „hősnek a szellem világában, ki a kálvinista Francziaország legnagyobb prot. theológusa volt". Utódja a dékánságban Ménégoz lett, tanszékére pedig Monniert és Bertrandot emlegetik. Előbbit a czentrum és a liberálisok, utóbbit a jobboldaliak ajánlják. Előbbi Péter I-ső leveléről adott kommentárja, utóbbi Ritschl theológiájáról irott műve után Németország theol. köreiben is ismeretes. Theol. meggyőződésüket tekintve mindketten a jobb-párthoz tartoznak. A franczia theol. folyóiratokban érdekes nyilatkozatok láttak napvilágot legközelebb Németország mai theológiai helyzetéről. Az „Etudiant de Montauban" hasábjain így ír egy Németországban tanult franczia theo lógus : „Á német prot. theológia a XlX-ik századvégén valóban tudományos álláspontra jutott, A bibliai és történeti kritika főbb problémáira nézve bizonyos megállapodás konstatálható. A szélső pozicziók magukra maradtak. Cremer és Kahler Herrmannhoz és Harnackhoz közelednek. A konzervatív és modern theologusok, a kik egyházi téren távol állanak egymástól, a tudományos felfogás terén találkoznak. Ez az érdektelen tudomány máig is tanári tudomány. Úgy élnek ezek a tudósok, mintha a világ csupa akadémikusokból állana. Úgy tanulmányozzák a vallásos élet jelenségeit, mint a botanikát vagy paláontológiát". — A „Vie Nouvelle" pedig egyik czikksorozatában így ír az egyháznak és a theológiának Németországon való viszonyáról; „Németországban régi idő óta megvan a szakadás az egyház ós a theológia között. Mig az egyház makacsul konzervatív maradt, az egyetemeket sorra egymásután a modern iskolák foglalták el. Ma csak három oly német egyetem van, a melynek tanárai orthodoxok, a többi tizenhárom theol. fakultáson a liberális, a ritschliánus s a közvetítő theologusok dominálnak. A régi liberalizmus, a dogmatikában Biedermann iskolája s a kritikában Baur felfogása kihaló félben van. Egyetlen figyelemreméltó romja (sic!) Pfleiderer Berlinben, ki előadásaiban öreg kora daczára még ma is „passióimé et passionnant". Iskolája azonban nincsen. Negatív, sőt destruktív tlieológiájának nincs sok hive. A közvetítő theológiának, mely Beyschlagban vezérét vesztette, még sok követője van a legtöbb német egyetem theol. fakultásain. Az utolsó időben főleg Ritschl moráltheológiai iskolája ragadta magához a theol. oktatást. A ritschliánizmus az utolsó husz év alatt rohamos haladást tett. Az ifjabb theol. nemzedék nagyobbára ez iskolához tartozik. Vezérei jelenleg Németország legnagyobb theológusai; így Harnack Berlinben, Stade Giessenben és Herrmann Marburgban. Organuma, a „Christl. Welt" 6000 példányával a legelterjedettebb német theol folyóirat. S míg a fakultások liberálisak, addig az egyház orthodox. „Egyház" alatt nemcsak a Harnack dogmatörténetét és a Kaftan dogmatikáját nem ismerő s ösztönszerűleg a régi hitnél maradó laikusok nagy tömegét, hanem a papok és egyházhatóságok, konzisztóriumok és porosz főegyházi tanács nagy sokaságát, sőt magát II. Vilmos császárt, ezt a maga országaiban valóságos kis pápát értéig. Ez a czezaropapisztikus hierarkhia valóságos zsarnoki uralmat gyakorol a hivatalos egyházakra s a körülményekhez képest ma a szocziális keresztyénséget, s holnap az egyházi liberalizmust exkommunikálja. Sokan a papok közül követik az orthodox kátét és tétlenségből vagy gyávaságból ismétlik azokat a régi formákat, a melyekben maguk sem hisznek. A német protestantizmusnak ma két igazsága van, az egyik, a melyet a tanár, s a másik, a melyet a pap tanít". — Végül Harnack előadásáról így ír: „Bizonyos nyugalommal, a melyet semmiféle polemika meg nem zavarhat, ismerteti a dogmák keletkezését és fejlődését, mivel szerinte a történet felette áll az egyházi és dogmatikai rendszereknek, s mert „históriai problémák csak történeti alapon oldhatók meg". Ép azért Harnack szerint ^a zsinatok jól teszik, ha az egyházi adóval foglalkoznak s nem törődnek a theol. kérdésekkel". Az orthodoxok el vannak keseredve s minden bajért a theol. tanárokat okolják: ők a szocziáldemokráczia egyengetői s a morális és a szocziális rend felforgatói. De a szabad theol. kutatást megrendszabályozni még sem merik, s még II. Vilmos császár sem tehet semmit sem a szabad tudományosság ellen. Németországban szent dolog a tudomány és az egyetem, a melyek a politikai pártok fölött állanak. Az egyetem oly szentség, a melyet a despota sem bánthat. A^ theol. tanárok Németországban épen csak egyetemi tanárok, a kik ugyanazokban a termekben sokszor ugyanazon hallgatók előtt adnak elő, mint a jogászok és a filozófusok. Kaftan, Seeberg és Harnack nyilvános előadásait az összes fakultások hallgatják". Szerzőnk az egyházi kötelezettség s a theol. meggyőződés eme konfliktusát nem theológiai elméletek, hanem a vallásos tapasztalás tényeinek alapján véli megoldhatni. Nem a tan, hanem a vallásos élet tapasztalati ténye az alapja az egyháznak, a minek bizonyságul Harnack következő tételét idézi: „Az a meggyőződés, hogy a történeti Krisztus a megváltó és üdvözítő, nem a tudományos kutatásnak, hanem a bűn és az Isten ismeretének az eredménye". Németországban egyéb különlegességekkel is találkozunk. Egynéhány héttel ezelőtt jelent meg Charlottenburgban egy új lap, a melynek czíme: „Der Heide. Blátter für religiöse Renaissance". Czélj a „a keresztyénség kiirtása (sic!) s a pogányság újbóli fölélesztése". Úgy látszik tehát, hogy Nietzsche nyomdokait követve össze akarja törni a régi „keresztyén erkölcsi táblákat". Olvasmányul ajánlja Hackel, Strauss, Sterne, Nietzsche, Büchner és Bölsche műveit. Egyúttal fölhívja olvasóit, hogy „a pogánykörbe" lépjenek be. De ez még nem elég. Egy Bietz nevű ember Lipcsében egy röpiratot adott ki, a melyben „vallásfelekezeti különbség nélkül fölhívja az összes németeket egy, a tudományos kutatás által rég ledöntött Rómától független német nemzeti egyház létesítésére." Úgy látszik, paródiája akar lenni ez a röpirat Luther: ,.A német nemességhez" intézett reformátori röpiratának. A felhívás első sorban a római katholikusokhoz van intézve, hogy egyházukból|kilépve a német nemzeti egyházhoz csatlakozzanak. Ez egyház létesítését a kormány által összehívandó német birodalmi