Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-27 / 43. szám

majd a csillagos ég, vagy a tündöklő nap istenekké lesznek. Legeltesd ! legeltesd más mezőkön nyájam. Tanítsd meg a népet, hogy mind az teremtmény; a Jehovának szava alkotta meg őket. Vagy nézd itt körülted azokat, kik már jól ismerik, hogy a hatalmas Jehova az egek egében helyheztette sátrát, mint imádják őtet? Az egyik áldozik véres áldozattal, a második gyötrődik önsanyargatásban, a harmadik megáll, kelet felé tekint, imádkozik reggel, délben, napnyugtakor, ele szive lelke távol, messze kalandozik igazi Urától. Péter! legeltesd más mezőkön nyájam! Tanítsd meg a népet, hogy az Űr irgalmat akar és nem áldozatot; a test nem használ semmit, a lélek az, a mely megelevenít; vagy ha imádkozik, hacld legyen az titkon, de jöjjön a szívből, mert csak úgy hallgatja meg azt az egek királya ! Avagy jer! hagyjuk el a világosságot, tekintsünk az éjbe, nézzük meg, elpihent-e minden, alusznak-e csendben, édes nyugalomban? Óh dehogy alusznak! Óh dehogy pihennek! Jehova ellene most jár köztük széjjel. Nézd ! ott társaságba gyűjti őket össze, és gondűző borukba bűvölő cseppet önt. Egyik megízleli, a másik se késik, s minden ürülő serleggel messzebb-messzebb tűnik el előlük a titkos jövendő. Vagy tekints amoda! Ott másképen szerzi katonáit; álnok szavakkal suttog a fülekbe : Te rongyban jársz, mások bíborban, bársonyban születnek. Te éhezel, gyermekeid tőled kenyeret hiába kérnek; mások számolatlan költik a kincseket. Te dolgozol, számodra még nyugalom sincsen, s munkádnak gyümölcse más ölébe hull. Ez nem igazság. Tégy igazságot, vedd el balkezemből ezt az éles tőrt; nem tévesztesz vele, és ha jól használod, jutalmad megnyered, jobb kezem aranynyal, ezüsttel van telve. Péter! Te leszesz a pásztor. Itt e mezőkön nem hajt a szeretet. Tereld ismét vissza az elorzott nyájat. Tanítsd szeretetre, hogy a szegény zúgó tömegnek Ínségét enyhítse. Tanítsd meg e népet, hogy egykor majd leszen utolsó ítélet, tán megretten tőle. Jer velem tovább? Nézd! ott ketten hárman el-elmaradoznak, talán megfáradtak az élet útjain, s pihenőt keresnek?! Péter! te leszesz a pásztor. Menj, keresd fel őket. Mondd nekik szelíden : »Jöjjenek én hozzám, hogyha megfáradtak; jöjjenek én hozzám, ha megterheltettek : mnjd én a számukra nyugalmat találok!« Ott van az az egyik, bűnnek súlya nyomja erőtlen tagjait; megvallani készül, hogy sokat vétkezett. Tétovázik, kételkedik benne, hogy az ég megnyilik-e néki, a bűnös embernek. Eredj oda hozzá, mondd az én nevemben : nem az igazakhoz, a bűnösökhöz jöttem; kegyelem van nálam az egek Urától. Amott az a másik sóhajtja a halált, a holnapi napnak ínségétől retteg, azt hiszi, senki nincs mellette. Eredj oda Péter! juttasd az eszébe, a mit egykor mondtam : »Ne legyetek szorgalmatosak a holnapi napról. A ki felruházza az ég liliomát, gondoskodik az égi madárról, — meg nem feledkezik. Soha meg nem fárad«. Majd amoda újra egyik gyászos fejfát Ölel, szerettének nevét könyeivel mossa. Lehulló könyei meg nem apadnak, lelke fájdalmai el nem csitulnak. Menj oda Péter! hívd ide hozzám, hadd mondjam meg neki : »Én vagyok a feltámadás ós az élet, a ki én bennem hiszen, ha meghal is, ól !« így Péter! így legeltesd nyájam! Tanítsd meg ismerni s tisztelni az Istent; őrködj felette, hogy a bűnök szerzője, az éjnek királya el ne ragadozza hízelgő szavával. Fordulj meg közöttük; kösd be sebeiket az általam hozott égi kegyelemmel; töröld le könyeit [a szomorkociónak a feltámadás édes reményével. II. Ti néktek is ez leszen tisztetek. Mint tanítók álltok a nép előtt. Néktek nem kell már hirdetni, hogy a lobogó láng, az éj csillagai vagy a tündöklő nap csak teremtett dolgok. Híveitek közül senki sem borul le előttük; ele majd míg nékiek szóltok a nagy Isten csodás hatalmáról, melylyel a csillagos eget, itt alant a földet bírja, forgatja,— meghalljátok tőlük, hogy mindez y) csak a az örök természet egyszerű munkája. Egy más csoport itt megnyugodni nem tud; a lelkek elrejtett hazáját kutatja. Megidézi őket, tanácsot kér tőlük; azt hiszi, hogy ezek felnyitják előtte a jövendő zárját! Más mezőkre vezessétek e nyájat! Ámde vigyázzatok, nehogy míg egyfelől Istent keresve, vagy a kóbor szellemeket űzve a tudás rengeteg erdőiben jártok, eltévelyedjetek. Az a nyáj— tudjátok — hogy nem a tiétek; számolni kell róla, s a tudás magában nem elég ily útra. Ha nem akarsz hűtlen tanító lenni, olyan légy mint Péter! Óh tudod-e, hogy mikor az Úr parancsára halászott a tavon, mint borult eléje: »Eredj el én tőlem Uram, mert én bűnös ember vagyok«. Szerezd meg e hitet s ez alázatosságot, úgy indulj útadra, s hogyha majcl kezedben e hitnek fáklyája lobog, járhatod a tudás rengeteg erdejét, útad megleled! Az alázatosság nem enged az írás szavában kétkedni; a hit pedig világot nyújt néked a homályban.