Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1901-10-13 / 41. szám
tekintetében mennyire fontos, azt egy, a német iskolaügyre vetett pillantás igazolhatja; mert ennek emelkedése, felvirágzása, mai magas színvonala egyes-egyedül a tanári közszellemben gyökerezik. Anyagi helyzetünk javítására irányuló törekvéseink is biztosan ebből a közszellemből meríthetnek erőt. Ha azt kívánjuk, hogy pályánkat a társadalom elismerésben részesítse, akkor ezt az elismerést egymástól ne tagadjuk meg. Mi vagyunk első sorban hivatva, hogy pályatársainkat mindenkor és minden körülmények között megbecsüljük. Egységben van az erő. Hogy az ilyen közszellem a jogos törekvéseknek milyen erőt kölcsönözhet, arra a közel múltban egy igen szép példa van, melyből sok tekintetben okulást meríthetünk. . . A példa: a magyar gazda-osztály küzdelme. Mennyivel nagyobb nehézségekkel kell ennek megküzdenie, mennyivel kétségbeejtőbbek a körülmények ennél! Mégis szoros, szervezett, lelkes tömörüléssel, emellett okos és bölcs mérséklettel a magyar gazda-osztály lépésről-lépésre halad előre . . . Miért volt annak idején Pestmegye az ország első vármegyéje? Nem azért, mert legnagyobb, legnépesebb; nem azért, mert tanácsában a legelsők ültek; nem központi helyzete miatt, hanem azért, mert a magyar politikai élet közszelleme benne lüktetett legerélyesebben. Azt szeretné, ha a budapesti körben lüktetne a tanári közszellem a legerősebben; ha összetartás tekintetében vidéki kartársainknak mi adhatnánk példát. Ehhez szive mélyéből a legjobb sikert kívánja. c) Függelék. Dr. Széchy Ákos a kolozsvári körben (f. é. máj.) az iskolák jogi helyzetéről értekezett tartalmas alapon. Miután a kérdés történelmi múltját ismertette, örömmel jelezte az igazságügyi m. kir. miniszter 26,642—1898. sz. a. rendeletét, mely szerint az 1878: V. t.-cz 270. §-a 2. pontja és a 461. §. szempontjából a bármilyen nyilvános jellegű iskolánál működő tanítók közhivatalnokoknak tekintendők. Döntvény védi ezután a tanító személyét. De szükség van még egy olyanra is, a mely az iskolát hatóságnak jelentse ki; mert ennek megtörténtével az iskolák jogi helyzete tisztább képet nyer, s annak szorgalmazásával, hogy az iskola hatósági jellege és a tanítónak, mint hatósági közegnek jogvédelme törvényeinkben is kifejezésre találjon az idők folyamán: úgy az iskola, mint a tanítói állás tekintélyét^ becsülését fogja emelni. Szükséges ez is. De mi czikksorozatunk befejezéséül azt mondjuk, hogy mind az iskola, mind a szélesebb értelemben vett tanítói állás tekintélyét leginkább az fogja emelni, ha — mint protestáns őseink és elődeink tették az egyházi iskolai téren — közszellemet igyekszünk teremteni. Vagy a mennyiben az már létezik: tovább fejleszteni és ápolni törekszünk az által, hogy Beöthy Zsoltnak fennebbi lelkes szavait a nevelőtanítással foglalkozók mindnyájan megszívlelik és követik. Úgy legyen! Sepsi-Szentgyörgy. Benke István, ev. ref. főgimnáziumi tanár. tárcza. Istenhit és monizmus. Ismeretes, hogy Hackel, a nagyhírű jénai természettudós néhány évvel ezelőtt közzétette a természet és a szellem lényegegységét vitató s a szépnek, igaznak és a jónak iinádását hirdető monisztikus hitvallását, mint „egy természettudósnak vallástételét", a melyet aztán napjainkban még bővebben fejtegetett s a keresztyénség elleni igaztalan támadásokkal bővített „Weltrátsel" cz., valóban hírhedt művében. Mivel e mű harmad-és negyedrangú, sőt teljesen megbízhatatlan forrásokra alapítja a keresztyénségre és annak alapítójára szórt vakmerő vádjait, többen is, mint Loofs, Tröltzsch, Harnack, Braasch theologusok s Paulsen és Baumann filozófusok fölléptek ellene, sőt Loofs a szerzőnek „tudományos lelkiismeretét" is kétségbe vonja. Ebbe a vitába beleszól egyik nagyhírű theol. kollegája, Nippold Frigyes is, az ismert nevű egyháztörténetíró s Hase jénai [tanszékének örököse „ Kollegiales Sendschreiben an E. Haekel" (Berlin, Schwetschke und Sohn, 1901. 58 lap, ára 1'20 márka) czimű művében. A mű kerüli a polemikus hangot, s inkább apologetikai irányban halad. Elmondja, hogy „Weltrátsel" cz. műve egész kis irodalmat teremtett, s nagy elismeréssel szól Hackel „Schöpfungsgeschichte", „Kunstformen in der Natúr", sőt Isten és Krisztustagadó „Weltrátsel" czimű művéről is. A „Weltrátsel" mai hatását az irodalomra Strauss „Altér und neuer Grlaube" cz. művével hasonlítja össze ; sőt annak fölébe is emeli. De végül annak a meggyőződésének ád kifejezést, hogy Hackel „Weltrátsel" cz. művének a keresztyénség ellen irányuló igaztalan támadásaival „tudatlanul ós akaratlanul is a szocziáldemokracziának, a materializmusnak s a klerikalizmusnak tesz szolgálatokat, s ezzel önkénytelenül is azoknak a liberális theológusoknak helyzetét nehezíti meg, a kiket Hackelhez hasonló ideálok lelkesítenek" (6. 1). E tekintetben tehát találkozik Nippold, az egyháztörténetíró és theológus Paulsennel, a kiváló berlini bölcselővel, ki az általunk is ismertetett legújabb polemikus művében azt vitatta, hogy ma a tudománynak két nagy ellensége van, s ez a Hackel-féle monisztikus pantheisztikus ízű „naturalizmus" és a „klerikalizmus". Művének mintegy apologetikai alapjául és támaszául közli Nippold „a természettudományi módszer a vallástörténetre való alkalmazásában" cz. 1884-iki jénai megnyitó előadását, hogy aztán tulajdonképeni feladatára, a „Weltrátsel1 1 s az „istenhit" szembeállítására térhessen át. Itt hangsúlyozza Nippold, hogy „a theológiai és a természettudományi vizsgálódás módszere összeegyeztethető", s Hackel „Natürl. Schöpfungsgeschichte" czimű művének „művészi virtuozitását" élesen elkülöníti Vogt „ezudar czizmusátől" s Büchner „triviális dogmatizmusától". Mi több, a „Weltrátsel"-ben is „magasan szárnyaló idealizmust", sőt „tudatos vallásos lelkesedést" vél fölfedezhetni. Nippold abból indul ki, hogy Hackel „összefüggést keres a vallás és a tudomány között", s hogy ez az összekötő kapocs annak „monizmusa", mint „ mint „a mely a kedélynek ethikai szükségleteit kielégíti, ép úgy, mint az értelemnek kauzalitási szükségleteit". Közös tehát a czél, a melyre mindketten, a theológus ép úgy, mint a természettudós törekszenek. A mai kettős
