Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-13 / 41. szám

vezetlenül érte meg a XIX. század nagy valláserkölcsi rázkódásait, a hit és tudomány éles küzdelmeit, az 1867. évi kiegyezés után az elméket csaknem kizárólag lefoglaló állami kiépítés és politikai szervezkedés közepette, sajnos, hogy csaknem egészen elmulasztotta hitélete evangéliumi megerősítését ós elmaradt egyházi életének korszerű szervezését. E közben a fejletlen magyar protestantizmust egyszerre elözönlötték azok a hittani és bölcsészeti, jobbára skeptikus és kritikai eszmeáramlatok, a melyeknek romboló hatását még a hatalmas németországi protestantizmus is megérezte, a jóval gyengébb magyar protestantizmus pedig rendkívül megsínylette. A bibliai ós dogmatikai negatív kritika, hatalmasan támogatva a korszellem keresztyénellenes áramlata által, megfelelő hitvédő intézmények híjában és ellensúlyozó ellenkritika nélkül, irtóztató pusztítást vitt véghez a theologiai kathedrákon, a templomokban, az iskolákban és a családokban. Ez a szertelen moderneskedés a maga pusztító erejét a régi hit gyökerére vetve, a bibliát és az evangéliumot agyonkritizálta, Jézus Krisztust siralmasan elemberiesítette, a papokat és a híveket hitökben halálosan megsebezte, a templomokat üresekké tette. A divatossá vált vallástalanság lassanként a keresztyén egyháziasság hitápoló és nemesítő intézményeit is megrongálta. Hatása alatt elhalványult ós megkopott a templomi prédikálás ós az iskolai vallástanítás evangéliumi íze, színe és ereje ; a káté tanítása és magyarázása kiszorult a templomokból és az iskolákból; a biblia olvasása és a házi áhítatosság gyakorlása elmaradozott a családokban; a cura pastoralisnak addig is szórványos gyakorlásától teljesen elszoktak a lelkészek és a gyülekezetek ; a szűkkörű egyházi sajtót mecldő .theologiai polémiák foglalták le; az egyházi tanácstermekben fent ós alant elvilágiasult érdekek, különösen a napi politika ádáz harcza jutott uralomra. Az elegyháziatlanult egyház evangéliumi hivatásérzet nélkül, evangéliumi erők nélkül a hitetlenség és elvilágiasulás meddőségében vergődött; a néplélek pedig fent ós alant lassanként annyira kiesett az evangéliumi protestáns igazságok és intézmények irányító hatása alól, hogy bent a gyülekezetekben mindennapos lett a lelkész ós hívek között a viszálkodás, künn a nagyközönségnél napi sajtóban ós társadalomban rendszeressé vált az egyházellenes támadás. Csupán két jellemvonásával tudott még némi társadalmi súlyt és kulturális erőt kifejteni a meghanyatlott magyar protestantizmus: a nemzeti függetlenségért ós a nemzeti műveltségért való lelkesültségóvel. Az előbbi sajátságát hagyományos politikai liberalizmusában és rajongó szabadságszeretetében őrizte meg, mi által a közéletnek számos kitűnő erőt szolgáltatott. Az utóbbi jó tulajdonságát pedig az iskolaügyért hozott áldozatkészségével mutatta meg, a miről még a legegyháziatlanabb időkben sem felejtkezett meg. Szomorúan jellemző tény, hogy ennek az elegyháziatlanulásnak több mint két évtizedes időszakában, noha a jobb lelkek több ízben megpróbálták, egyetlen maradandóbb egyházi intézményt sem tudott létesíteni a magyar protestantizmus. A debreczeni protestáns egyetem eszméje, noha több ízben ültetgettók-ápolgatták, nem tudott gyökeret verni. A protestáns egyleti mozgalom pártolás hiányában lassanként elalszik. Protestáns néplapok alapítására ós vallásos iratok terjesztésére irányult törekvések a vallási és egyházi közönyt miatt dugába dőlnek. A meglazult egyháziasság miatt maga a törvényhozó zsinat sem képes orvosolni az olyan régi egyházi sebeket, mint a minők az aránytalan ós igazságtalan egyházi adózás, a lelkészek fizetésének és nyugdíj-ügyének rendezése, a nagygyülekezeteknek parokhiákra való osztása, az egyházmegyék arányosabb kikerekítóse stb. stb., nem is említve azt, hogy a szorosan vett keresztyén hitélet ébresztésének és belterjesebb ápolásának vitális kérdései szóba se jöttek az egyházi törvényhozásban. Nem csuda aztán, ha ennek az elegyháziatlanulásnak végső éveiben a rosszul fizetett papság (az úgynevezett közpapok mozgalma alkalmával) végső elkereredésében a törvényes egyházi forumok mellőzésével ós az egyházi autonómia nyilt megtagadásával közvetlenül és akként készült az államhoz menekülni, hogy egyenesen ez fizesse őt, hogy az állam szekularizálj a az autonomikus protestáns papságot. Az elegyháziatlanulásnak ennél a megtévelyedésénél még nagyobb egyházpolitikai botlása volt, mikor az állami törvényhozás épen a protestáns politikusok vezetése ós hozzájárulása mellett a liberálizmus hangzatos czíme alatt megszüntette, illetve a reverzálisok törvényesítése által meggyengíteni engedte az 1868. évi LIII. t.-czikkben a protestánsok, mint gyengébb egyházi fél számára biztosított állami jogvédelmet. Az egyháziasságában meggyengült protestantizmus bár öntudatlanul, de kétségtelen, hogy keresztyén hitének meghomályosulása miatt támadt rövidlátásból így rombolta, sorvasztotta belső és külső hibák és mulasztások fölhalmozásával a maga egyházi erejét. A mondottakat elgondolva, előttem teljesen bizonyos, hogy a magyar protestantizmus mind lélekszámban, mind erkölcsi súlyban több mint