Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-18 / 33. szám

most már: tehát orvosolni is kell. Ennek egyik ágát akarta orvosolni Szabó Aladár, mikor ezt a B. K-t meg­döbbentő nézetét kimondta, hogy a „szószékbe nem volna szabad felereszteni senkit, a ki szivéből fakadó imával és saját maga által készített beszéddel nem tud az Isten és a gyülekezet elé állani". Gyakorlati képzésünk eddig is volt valami. Órákon át tanítottak bennünket dekla­málni, imádkozó és prédikáló hangon. De ha mindez nem vezetett a kivánt eredményhez, az igazi vallásosság, a valódi keresztyéni élet felébresztéséhez, nem ott kell-e kezdenünk, hogy leendő papjainkat magukat lássuk el igaz keresztyén buzgósággal, a mely azután megtanítja őket imádkozni. B. K. úr ennek elérhetésében nem hisz. Ne csodálkozzék akkor azon sem, hogy ha a gyülekezetekben tespedőben van a vallásos érzés és az egyházias élet, mikor a „saját szivéből fakadó imát" még a gyülekezet vezető­jénél sem akarja hallani. Az idegen szerző könyvéből való imádkozás nagyon közel van a pápistasághoz is. Nem sokat' különbözik a kettő: a mikor a pápista pap oda fordul a maga Máriájához nagy éneklő hangjával, vagy a mikor az imádságtól félő papunk előveszi csend­ben Révészt, hogy könyörögjön érettünk, imádkozzék helyettünk. A kettő között csak a nyíltságban és a munka elvégzésében van különbség; abban hogy Révész elvégzi kezünk között azt, a mit Mária el nem tud végezni. De abban már semmi különbség nincs, hogy mind a kettő maga helyett közvetítőt keres Isten, 0 és a gyülekezet közé; pedig talán ebben is van pápistaság? A magyarhoni egyetemes ev. egyházi gyáminté­zet Sátoralja- Újhelyen 1901. évi szeptember hó 21. és 22. napjain megtartandó XLÍ. évi közgyűlésének napi­rendje: a közgyűlést megelőzőleg az egyetemes gyám­intézeti bizottság, tekintettel a Miskolczon idéző protestáns irodalmi társaságra, ez évben kivételesen Miskolczon, f. é. szeptember hó 20-án délutáni 4 órakor a miskolezi ág. hitv. ev. egyház tanács-termében előkészítő ülést tart, melyre a központi bizottság t. tagjai ezennel meghivat­nak. Ezen ülést folytatják ugyanott f. é. szeptember hó 21-én délelőtti 8 órakor. Aznap a délelőtt 11 órakor Miskolczról induló gyorsvonattal a gyámintézet tagjai Sátoralj a-Uj helyre utaznak s oda déli 12 óra 55 p.-kor érkeznek. Szeptember 21-én d. u. 4 órakor a központi bizottság Sátoralja- Újhelyen az evang. lelkészi-lakban ülést tart a végleges megállapodások czéljából. Ezután esti 7 órakor ismerkedési estély és közös vacsora a „Bock" szállodában. Vasárnap, szeptember 22-én, reggeli 9 óra­kor a sátoralja újhelyi ág, hitv. ev. imaházban isten­tisztelet, Materny Imre nagyváradi lelkész szent beszédével. Az egyházi czélokra engedélyezett gyűjtések ellenőrzése. Széli Kálmán miniszterelnök valamennyi törvényhatósághoz körrendeletet intézett, melylyel az egy­házi czélokra engedélyezett gyűjtések körül tapasztalt visszaéléseket óhajtja megszüntetni. Gyakran megtörté­nik ugyanis, hogy az érdekelt egyházközségek az ily engedélyeket iizletszerűleg, előre meghatározott összeg fejében egy vagy több egyénre átruházzák, vagy pedig hogy a gyűjtéssel megbízott egyének oly magas napi­dijakat és útiköltségeket számítanak az egyház terhére, hogy az adományozott összegekből jelentékeny részt von­nak el jogosulatlanul. Ennek megagadályozására jövőre határozottan felveendő az engedélybe, hogy az senkire át nem ruházható s hogy a gyűjtést csak a gyűjtŐkönyv­ben megjelölt egyének eszközölhetik. A gyűjtésre csakis erkölcsileg megbízható egyéneket alkalmazhatnak mér­sékelt napidíj és útiköltség, vagy méltányos általány megállapítása mellett. A gyűjtő neve a hatóságnak min­denkor bejelentendő. ISKOLA. Református felsőbb leányiskolák. A dunántúli református egyházkerület felsőbb leányiskolát nyit ez esz­tendő szeptemberében Pápán. A leányiskolának lesz négy osztálya. Felvételért 61 benntlakó növendék folyamodott, kik közül a főiskolai gazdasági tanács 55-öt vett föl, és pedig a 400 koronás helyre 16, a 350 koronás helyre 8, a 300 koronás helyre pedig 31 növendéket. Leány neve­lésünk az utóbbi években szépen halad előre. — A tiszán­inneni ev. ref. egyházkerület miskolezi felsőbb leány­iskolája internátusába is 41 növendék vétetett fel a jövő 1901/1902-ik iskolai évre a július 20 án és augusztus 4-én tartott felügyelő bizottsági ülésben. — A hajdú-böszörményi ref. egyház pedig polgári leányiskolát nyit ez esztendő szeptemberében négy osztálylyal. — Az ungi ev. ref. egy­házmegye Ungváron 4 osztályú polgári leányiskolát állít fel s annak első osztályát folyó évi szeptember 1-ső nap­ján megnyitja. A protestáns leánynevelő intézet felállítása most már nálunk is égető szükséggé vált. Bár ennek megnyitásáról adhatnánk már számot. A fővárosi iskolák állami segítsége. A kultusz­minisztériumban a minap értekezlet volt a kultuszminisz­ter elnöklésével. Az értekezleten konstatálták, hogy a főváros segedelem kérése méltányos s abban állapodtak meg, hogy a kultuszminiszter a jövő évi állami budget­ben a főváros iskoláinak segítésére kétszáznegyvenezer koronát vesz föl. Ebből százhúszezer koronával segítik az elemi iskolákat, nyolezvanezer koronával a polgári iskolákat s negyvenezer koronával a reáliskolákat. Tanári kinevezés A kolozsvári ev. ref. főgimnázium­nál megüresedett egyik tanári állásra a vallás- és köz­oktatásügyi miniszter dr. Imre Sándort, néhai Imre Sándor egyetemi tanár fiát nevezte ki. Az erdélyi ev. ref. egyházkerület theol. fakultásá­nak értesítője megjelent 1900—1901. tanévről Kenessey Béle, a theol. fakultás igazgatója szerkesztésében. Elől a fakultás igazgatójának a tanév megnyitásakor tartott felol­vasását találjuk: „A keresztyén individualizmus" czím alatt. Utánaaz intézet lefolyt évi mnnkájáról olvashatunk sok szép dolgot úgy a tanév történetében, mint az ifjúság egye­sületeiről szóló jelentésekben. Az értesítő statisztikai adatai szerint a theologiai tanfolyamon volt az év végén 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom