Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-18 / 33. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztőség: IX. kerület, Kálvin-tér 7. szám, hová a kéziratok cimzendök. Kiadó-hivatal : Hornyánszky Viktor könyvkereskedése (Akadémia bérháza), hová az elöfi/., és hirdet, dijak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZÖTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési Ara : Félévre : 9 kor. ; egész évre : 18 korún. Egyes s*ám ára. 40 fll. A nagy népességű hazai egyes ref. és ev. egyházközségeknek önálló külön anyaegyházakra való beosztása. Úgy tudom, hogy én pendítettem meg e lap hasábjain legelsobben azt, hogy a túlnépes hazai egyes ref. és evang. egyházközségek, a római katholikusok módjára — több önálló külön anyaegyházakra volnának beosztandók, illetőleg deczentralizálandók. Időközben ezen eszme több oldalról felkarolva szóba került ugyan úgy egyházi lapjainkban, mint egyházi gyűléseinkben, de tudtommal még sehol se ment foganatba, s még niues hazánkban oly nagy népességű ref. vagy evang. egyes egyházközség, mely legalább két külön és önálló anyaegyházzá alakult volna át. Pedig ezen deezentralizáló módozat keresztülvitele nézetem szerint felette szükséges és sürgős. Nem kell nekünk továbbá is gyönyörködnünk s ambicziót és vetélkedést keresnünk egyes gyülekezeteink többes papságában, s nagy létszámú presbitériumaink sokaságában, hanem kevesebb lélekszámú, de minél több anyaegyházakat kell alkotnunk, hogy a lelkészi cura pastoralisnak minél behatóbb és sikeresebb gyakorolhatását, az egyháziasságnak és felekezeti összetartásnak megerősítő gyarapodását előmozdítsuk, s a kevesebb tagu presbitériumok eredményesebb működését, különösen az egyes egyházközségek lelki építése, más részről pedig az egyházi adó igazságos egyéni kivetése és biztosabb befolyása tekintetében érvényesíthessük. Szerintem kétségtelen, hogy legfölebb 10,000 lelket számláló egyes gyülekezetek élén egy lelkész sokkal sikeresebben megfelelhet az ekkorig fájdalom, nagyon is elhanyagolt és háttérbe szorult cura postoralisnak, mint most 10,000-en felül 50,000 lélekszámig is felemelkedő egyes túlnépes egyházközségekben 2 — 5 habár iparkodó és erélyes rendes lelkész. A mi pedig a presbitériumokat illeti, lugy a nagy létszámú presbitériumok kebelében annál lassúbb és bonyodalmasabb az ügykezelés és az adminisztráczió, mennél több tagból állnak azok s hogy az 50—80 tagű presbitériumoknál a teljes ülésekben rendszerint aránylag kevés tagok szoktak pontosan részt venni, s hogy még szakbizottságok alkalmazása mellett is csak néhány buzgóbb és szóvivő presbiterek döntenek a teljes ülésekben, a legfontosabb ügyekben s életbevágó kérdésekben is; a köztapasztalás bizonyítja, mivel a nagy többség nem foglalkozik a dolog érdemével, sőt tartózkodik a vitától. Minél kevesebb valamely egyházközség tagjainak száma, annál könnyebb a lelkész helyzete acurapastoralis szempontjából, mert a fizető egyháztagokat úgy szólván mind személyesen ismeri, s őket az egyházias élet követése, az isteni tiszteletek látogatása, az úrvacsorábani részesülés gyermekeik iskoláztatása és nevelése tekintetében nemcsak szemmel tarthatja, hanem közvetlenül is befolyásolhatja, többnyire köztudomású családi ügyeikben, az őket érhető anyagi csapások eseteiben mint tanácsadó, vigasztaló, sőt segélyező, felkeresheti. Sajnos, hogy régen mind ez irányban még a 200 — 500 lelket számláló apróbb anyaegyházak tétlen* lelkészei is épen semmi gondot sem fordítottak gyülekezeteikre. Ezelőtt 65 évvel mint kiküldött szupplikáns egy egyházmegyében az egymástól csekély távolságra eső összes ref. egyházakban megfordulván, azt tapasztaltam, hogy lelkészeik egymást délutánonként kölcsönösen meglátogatván, üres idejöket rendszerint kedélyes társalgással s főleg olcsó kedvteléssel töltötték, a hivatásukhoz megkivántató tanulmányozással s a nem nagy fejtöréssel járó vasárnapi s ünnepi prédikálás mellett, a kura pasztorálissal semmit, nem törődve. Most úgy hiszem máskép áll a dolog ebben az egyházmegyében is. Ellenben a többnyire még leányegyházakkal, illetőleg benépesített tanyákkal és szállásokkal, megtelepített pusztákkal is bíró nagy egyházközségek egyes lel* Ezt a jelzőt túlerősnek tartjuk. Hogy mulasztások történtek, az bizonyos, de ennek oka tán ép annyiszor rejlett a viszonyokban, mint az egyénekben; s hogy csakugyan meg kell már mozdulni és erős ke/.ekkel kell megindítani az egyházak és a hivek közül a minden irányba kiható belmissziói munkát, viszonyainkat ismerve, felesleges bizonyítanunk. Csak ettől várhatunk biztos és egészséges fejlődést. Legyen buzdító példa a külföld, a hol az evangéliumi munka csodákat mivel. Szerk. 65