Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-04 / 31. szám
mindgyárt én is Biró uramat, egymással beszélgetvén, ezt találtuk fel : Jól lehet ennek semmivel nem tartoznánk, mindazáltal a Lajdimont is igen gonosz ember, hogy valamely botránkozást ne csinállyanak, szelédétsük meg valamivel. April 8-án Biró úr egy körmöczi aranyat és egy egy róka biirt készétvén beküldöttük hozzá ily instrukezióval: Nem hogy tolle félnénk, vagy hogy azt effektuálná. a mivel ijjeszgetett s annak elfordításáért adnánk valamit, hanem köszöntenék becsülettel ő Kegyelmét és az Helységnek szegénységét deklarálván, adminisztrálnák e kevés diskrecziót, mondván. Mi szegény emberek vagyunk, Tisztelendő Páter úrnak nem tudunk kedveskedni az Innepre; hanem e kevés diszkrecziónkat vegye jó szívvel, e mellett culinaréval is kedveskedünk. Elvette a vén ravasz Róka, kezeket is megcsókolta, ajándékjokat elfogadta s mindgyárt bárány bfírben öltözött. April 12-én tüllünk békével elment. Közli, illetve a latin részeket fordította Mezőtúr Faragó Bálint, (Folyt köv.) ref. főgimnáziumi igazgató. EGYHÁZ. Lelkészválasztás. A tót-szent-györgyi (Somogym.) gyülekezet folyó hó 21-én, meghívás útján, egyhangúlag Fáncsik János missziói lelkészt választotta lelkészéül. — A lepsényi gyülekezet f. hó 21-én if. Medgyasszay Vincze berhidai lelkészt választotta meg szintén meghívás útján lelkészévé. Uj segédlelkészek. A budapesti ev. ref. egyház megüresedett lelkészi állására Takaró Imre rendeltetett be. A Rózsa-utczai imaterem adminisztrátorává pedig 10 órai vallástanítás és az összes lelkészi teendők végzésére Kovács Emil vallástanár neveztetett ki. Czegléd szintén új segédlelkészt kapott Balogh Gyula volt beregszászi vallástanár kinevezésével. Jurányi Gusztáv Amerikából visszatért missziói lelkész a felső-baranyai egyházmegyébe kebelezett Kovácshidára, Horváth Lajos papnövendék pedig Magyar-Mecskére küldetett ki a lelkészi teendők végzésére. Lelkészbeiktatás. A homok-bödögei ev ref. egyház újonnan választott lelkészét, Kelemen Zsigmondot július 21 -en iktatta be hivatalába Vikár Vincze pápai egyházmegyei főjegyző. Esperesbeiktatás. Wéber Samu szepes-bélai evangélikus lelkészt, a tátraaljai járás főesperesét július 30-án iktatták be ünnepélyesen főesperesi hivatalába Szepes-Bélán. Münnich Kálmán szepességi felügyelő szép beszédben üdvözölte az ünnepeltet. Utána Zelenka Pál püspök hatásos beszédben vezette be a buzgó munkást új hivatalába. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság miskolczi gyűlésére a helyi rendező-bizottság az előleges tájékoztatót már közrebocsátotta s a jelentkezési lapok aug. 20-ig való beküldését kéri a gyűlésre elmenőktől. A tájékoztató szerint az elnökség szeptember 19-én d. e. 11 órakor érkezik meg; a közgyűlés e napon d. u. lesz az ág. hitv. ev. egyháztanács termében; az ismerkedési estély is e napon leend a korona vendéglőben; szeptember 20-án d. e. 9-órakor istentisztelet az avasi ev. ref. templomban; díszközgyűlés ezután az ág. hitv. ev. templomban; közebéd 10 órakor a koronán; ezután kirándulások Tapolczára, Diós-Győrbe a vasgyárhoz s a hámorba. A központi iroda, hová az esetleges kérdezősködésekkel fordulhatni, az ágost. hitv. evang. egyház paróchiája. Egyházkerületi közgyűlés. A bányai ág. h. ev. egyházkerület ez évi közgyűlését szeptember hó 11-én tartja meg Budapesten a Deák-téri ág. h. ev. főgimnázium dísztermében, Sárkány Sámuel püspök és Zsilinszky Mihály felügyelő elnöklése mellett. Egyházmegyei közgyűlések. A pozsonymegyei ág. h. ev. esperesség kedden tartotta meg rendes évi közgyűlését Pozsonyban Lenhardt Károly tel ügyelő és Hollerung Károly esperes elnöklete alatt. Nagy érdeklődés tárgya volt a püspök kanonika vizitácziójáról szóló jelentés. A sok idegen anyanyelvű egyházat képviselő kiküldöttek — egy kivélével — mind magyarul szóltak a kérdéshez, ami a pozsonymegyei esperességnél örvendetes tapasztalat számba megy. A kerületi gyűlésre küldendő képviselők megválasztása után még több kisebb folyó ügyet intéztek el. — Az örségi ev. ref. egyházmegye Somogyi Gyula esperes és Chernel Antal gondnok elnöklése mellett Szombathelyen tartotta meg rendes évi közgyűlését. Az istentisztelet után, melyen Somogyi Gyula végezte a lelkészi szolgálatot, Chernel Antal gondnok meleghangú üdvözlő beszéddel nyitotta meg a gyűlést. Az esperes szokásos évi jelentését olvasta fel azután, melyben az egyes egyházakban felmerült életjelenségeket általában örvendeteseknek és biztatóknak mondja. — A zalaegerszegi ev. ref. fiókegyház szervezkedési ügyét a gyűlés jóváhagyta. Több lelkészválasztás jóváhagyása után, Nagyrákos-egyháznak a Baldácsy-alapból segélyt, Hidas-Hollósnak és Kerczának pedig államsegélyt szavaztak meg. Az egyházmegyei bíróság időszaki tanácsának megalkotása után elfogadta a közgyűlés az egyházi értekezlet amaz indítványát, hogy az egyházmegye felterjesztést intézzen a kerülethez az 1848: XX. törvényczikk mielőbbi teljes életbeléptetése iránt. A jövő évi közgyűlést Körmenden tartják meg.— A fehérkomáromi ág. h. ev. egyházmegye, — mint bennünket tudósítanak — kedden tartotta meg évi rendes közgyűlését Komáromban. Az ülést, mely báró Solymossy Ödön egyházmegyei felügyelő és Hering Lajos esperes elnöklése mellett folyt le, istentisztelet előzte meg, hol Kövessy Béla csákvári ev. lelkész mondott igen szép prédikácziót. A közgyűlés az egyházmegyei folyó ügyeket s több általános kérdést tárgyalt le. Délben közebédre gyűltek össze gyűlés tagjai. Unitárius gyülekezet Hetesen. Folyó hó 21-én tartotta az első unitárius istentiszteletet Hetesen (Somogymegye) Pálfy Ferenez polgárdi-i unitárius lelkész, úrvacsoraosztással is egybekötve azt, 93-án járultak az úrvacsorához. Délután forma szerint is megalakult az unitárius leányegyház; megválasztotta hivatalnokait, elkészítette díjlevelét, mely évenként 1 frt fizetésre kötelezi