Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-21 / 29. szám
b) A másik betöltendő állás helyettes tanári állás, melyre philologiai vagy történelmi képesítéssel bíró pályázók folyamodhatnak. Javadalma 1600 korona. A kik e két állásnak bármelyikére pályázni kívánnak, azok életkoruk, vallásuk, végzett tanulmányaik, tanári képesítésök, eddigi szolgálataik, katonai kötelezettségök és egészségi állapotukról szóló okirattal felszerelt folyamodványukat (az a) alatti rendes tanári állásra vonatkozót a nm. m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz ezímezve) a kollégiumi főgimnázium igazgatóságához f. évi augusztus 1-jéig küldjék be. Csak protestánsok pályázhatnak. Intézetünk az országos tanári nyugdíjintézet tagja. Az állások f. é. szeptember l-jén elfoglalandók. Kelt Eperjesen, 1901. június 30-án. Br. Schmidt Gyula, 2 — 2 kollég. felügyelő. Pályázat. A máramaros-ugocsai ev. ref. egyházmegyében, a következő lelkészi állomásokra hirdettetik pályázat. 1-ször. Fanesika. Ezen állomás évi javadalmazása, mely áll 32 köblös földből, 4 öl fából, szóigáim ányokból, több nemű termesztményekből, legeltetési jogból, s részint az egyház pénztára, részint a közalapi tőkeképző segélyből adott készpénzből : 645 korona 74 fillérre van értékelve, s kongruája 506 korona 06 fillérbeirvéglegesen megállapítva. A községben állami iskola van, honnan a vallástanításért megfelelő díjazásban részesül a lelkész. 2-szor. Feketepatak. Itt a javadalmazás áll 9 hold földből, s minden hivő által adott különböző termesztményekből, melyek felsőbb egyházhatóságilag 985 korona 39 fillérre vannak értékelve. A véglegesen megállapított kongrua 184 korona 68 fillér. 3-szor. Neveletlen falu, Alki (körlclkész-tanítóság). Ezen állomás évi fizetése áll: 10 hold 969 négyszögöl földből, többféle terményekből (buza, bor, fa), s a tanköteles gyermekek által fizetendő tandíjból. Ezek értékelve 838 korona 66 fillérre vannak, melyhez jön a véglegesen megállapított kongrua 241 korona 40 fillér. Ezen állomások mindenike a választás jogerőre emelkedése után azonnal elfoglalandó. A kellőleg felszerelt pályázati kérvények folyó évi augusztus l-ig Szikszay Zoltán espereshez Máramaros-Szigetre küldendők. Debreczen, 1901. július hó 11-én. Püspök helyett: Zsigmond Sándor, egyházker. főjegyző. Pályázati hirdetmény. Az államilag segélyezett s 8 osztályúvá fejlesztendő békési ev. ref. főgimnáziumhoz pályázat hirdettetik: 1. egy latin-görög; 2. egy latin-magyar tanszékre, mely tanszékek javadalma 2400 kor. törzsfizetés, 400 kor. lakáspénz, továbbá: 3. egy matematikai-fizikai helyettes tanszékre, melynek javadalmazása 1800 korona. HORNYÁNSZKY VIKTOR CS. ÉS KIR. A latin-görög és matézis-fizikai tanszékek betöltése a vallás- és közoktatásügyi minisztérium hatáskörébe tartozik, a kérvények tehát ahhoz czimzendők. Pályázhatnak ev. ref. vallású tanárok és tanárjelöltek. Az 1., és 2. sz. tanszékekre okieves pályázók hiányában helyettes tanárok fognak alkalmaztatni 1800 kor. fizetéssel. Az egyház fenntartja magának azon jogot, hogy okleveles pályázókat is rendes tanári fizetéssel ugyan, de egyelőre ideiglenes minőségben alkalmazhasson, illetve terjeszthessen fel kinevezésre. Az alkalmazott tanárok mindaddig, míg az intézet teljesen el nem lesz látva tanerőkkel, heti 20—22 órán kötelesek tanítani. Pályázati kérvények az életkort, vallást, végzett tanulmányaikat, eddigi szolgálataikat védkötelezettségiiket, egészségi állapotukat igazoló okmányokkal ellátva augusztus hó 1-sö napjáig a gimnázium igazgatóságához küldendők. Megjegyeztetik, hogy annak idején az állammal kötött szerződés értelmében 2600, 2800, 3200 és 3600 koronás tanári törzsfizetések is fognak rendszeresíttetni. Békés, 1901. július 11-én. Szegedi Károly, 2—2 az egyháztanács elnöke. Pályázat-hirdetés tanári állásra. Az államilag segélyezett csurgói ev. ref. főgimnáziumban nyugdíjbalépés folytán megürült klasszika-filológiai (görög és latin nyelvi), a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr ő nagyméltósága által betöltendő rendes tanszékére pályázat hirdettetik. A tanszék javadalma: 2400 korona törzstízetés, mely sorrendszerinti előlépés folytán 3200 koronáig emelkedik: továbbá 400 korona lakbér és minden ötödévben, 5 ízig, 200—-200 korona korpótlék. Pályázók, kik csak ev. ref. vallásúak lehetnek, folyamodványukat, a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr ő nagyméltóságához czímzetten s vallásukat, életkorukat, végzett tanulmányaikat, képesítettségüket, eddigi szolgálatukat, egészségi és katonakötelezettségi állapotukat kimutató okmányaikkal felszerelten, folyó évi július hó 28-ig alulírotthoz küldjék. A nyertes pályázó, ki a felekezeti tanárok országos nyugdíjintézetének tagja lesz, állását az új tanév kezdetével, szeptember 1-én elfoglalni tartozik s óhajtandó, hogy esetleg az intézet internátusának vezetésére is, melynek külön tiszteletdíja: két szobából álló, tisztogatással s télen fűtéssel ellátott bentlakás és 400 korona készpénz, vállalkozzék. Csurgó (Somogym.), 1901. július 3-án. Verbay István, ev. ref. lelkész, a gimnázium 2—2 ig.-tanács elnöke. Felelős szerkesztő : Szőts Farkas. Főmunkatárs : Hamar István. ÜDVARI KÖNYVNYOMDÁJA BUDAPESTEN.