Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-20 / 3. szám

öröme van, mit szavakkal kifejezni képtelen, olyan öröm, melyről érzi, hogy annak értékének kell lenni az örökkévalóság világában is. Ezt nem tudta a pogányság feltalálni, az üdvösséget, a legbensőbb békét, legbensőbb örömet. A pogányságnál, bármily nagyszerű fejlettséget ért is el a művészetben és tudományban, mindig ott maradt a szív fenekén valami szomorúság, valami mély, gyógyíthatlan búskomorság. Buddha a nagy emberbarát megpróbálta gyógyítani ezt a sebet. Megváltást igért az embernek, szabadítást a mélységes nyomorból. De milyen áron?! Követőinek le kell mondaniok mindarról, a mi az életet széppé és kedvessé teszi; meg kell öldökölniök magokban minden vágyat, fel kell adniok az élethez való ragaszkodást; érzéketleneknek kell lenniök a világ és élet ingerei iránt. Milyen ár ez ! Az ilyen világnézet mellett nincs többé értéke az otthon édességének, a családi boldogságnak, művészetnek, tudománynak ! Nem örülhetsz a szép verőfényes tavaszi napnak, nincs jogod nevetni, ujjongani, nincs jogod szeretni, hanem teljesen és tökéletesen érzéketlennek és közönyösnek kell lenned; csak akkor találsz nyugalmat lelkednek. Milyen búskomor világnézet ez! És e rettenetes áldozat mellett sem érte el az ember a czélt. Buddha tanítványainak, ha becsületesen meg akartak felelni mesterök meghagyásának, folytonosan mondogatniok kellett magokban, hogy még nem győzték le az élethez való ragaszkodást, hogy még nem lettek föltétlen érzéketlenekké. Ezért aztán a békét és megnyugvást sem találták meg. Buddha olyan czélt tűz az ember elé, mit ez el nem érhet, és ezért aztán a búskomorság és szomorúság gyógyíthatatlan sebe megmarad. De hát jobban áll-e a dolog az izlamnál? Igaz, hogy a mohamedánok nagyon béketűrők és az élet minden keserűségei ellen azt hangoztatják : „Ez így van megírva, Mektub; ez így van elvégezve, Kiszmet. Nem tehetünk másképen. Add meg tehát magad ! Mit segít a zúgolódás ?" Igen, ők nem zúgolódnak, hanem azt mondják : „Isten a fazekas, mi vagyunk az edények, a kiket Ő formált. A fazekas széttörheti az edényeket, a mikor jónak látja". De a ki beutazta a keletet, tudja, hogy milyen kevés vidám lelki béke sugárzik eme mohamedánok tekintetéből. Olyan komolyak, olyan hallgatagok, olyan fásultak mindannyian. Olyan ritkán hallani köztük vidám kaczajt. Oly kevés gyermekded kedélyt találunk eme jó, szegény embereknél. A seb nincs begyógyítva. De hát ki adhat már üdvösséget? A pápás hívő azt mondja: „Ragaszkodjál az én egyházamhoz, — akkor megtalálod az üdvösséget". Akadtak ugyan egyesek, a kik, míg jól ment dolguk, nem sokat törődtek egyházunkkal ; de mikor az élet megrázta és lesújtotta őket, újra meggyóntak s újólag kérték papjuk áldását. Ép azért tehát csak az egyház iránti engedelmességei szerezheted meg az üdvösségett". Mi ellenben azt mondjuk : „Mi szabadok és elég műveltek vagyunk elismerni, hogy ezer meg ezer ember találta már fel a római egyházban lelkének békéjét és nyugodalmát. És ha a pápás egyház elvitatja is az üdvösséget azoktól, a kik az ő falain kivül állanak, mi nem viszonozzuk a hasonlót hasonlóval. Van nekünk egy jó barátunk, a ki azt tanácsolta, hogy még azokat is áldjuk, a kik átkoznak bennünket ! Mi tehát a szerint cselekszünk"'. Furrer K. után Ruszkay Gyula, (Vége köv.) KÖNYVISMERTETÉS. A magyar államiság fejlődése, küzdelmei. Politikai tanulmány, Irta Beöthy Ákos I. rész. A régi Magyarország: a honfoglalástól az 1825-iki országgyűlésig. Budapest, 19U0. az Athenaeum kiadása. Nagy 8-adrétben 895 lap, ára 14 korona. Nemzetünk gyászát és dicsőséségét, fogyatkozásait és erényeit politikai szempontból is tárgyalni, a magyarok történetét politikai alakban is megírni és tanulságait levonni: ez volt a szerző czélja e munkával, aki miután élő szóval nem teheti, kötelességének tartja, hogy írásban szolgálja politikai meggyőződését. S Beöthy valóban a politikai felfogás prizmáján át tekinti a történeti eseményeket, ez adja meg azoknak a szint, a hangulatot. De a Beöthy politikai felfogása nem a napi és a pártpolitika érdekeit szolgálja, hanem arra a helyes történeti alapra helyezkedik, a melyet legtalálóbban az 1791. évi N. t.-cz. ekként fejez ki: Magyarország független szabad állam, önálló alkotmánynyal ésjkormányzattal bír; tehát semmi más országnak vagy nemzetnek nincs alárendelve. Ez a munka jeligéje is. A munka czélja is ez. Kimutatni azt, hogy a magyar nemzetnek a szuverén államiságra joga van, s hogy ez a magyar állam fennállásának a törvénye. Ebből a szempontból csoportosítja a tényeket s ezen vezérelvalapján mutatja ki a szerző azt, hogy a nemzet a régi Magyarország korában miként vesztette el és az új Magyarországban miként szerzi vissza szuverén államiságát vagy saját nemzeti súlypontját. Ez a főgondolat szabja meg a munka felosztását is, a következő három könyvre. A kötet első könyvében azt mutatja ki, hogy a magyar állam miként] alakult ki és minő válságokba jutott a mohácsi vészig ; de hogy a magyar nemzet az alapvetésnél és önálló exisztenczájának egészjideje alatt a politikai erő és életrevalóság legfényesebb bizonyítékait szolgáltatta, Még Mohácsnál való leveretése sem jelentette államiságának hajótörését, mert Mohács nem politikai, hanem katonai katasztrófa volt. A munka második könyvében a Habsburg-uralom első fejezete tárgyaltatik a szatmári békekötésig. Azokat a harczokat vázolja, a melyeket a nemzetnek alkotmányhoz és szabadsághoz hű fiai a Bocskay, Bethlen, és Rákóczi inaugurálta nemzeti politika alapján a Spanyolországból importált klerikális és abszolút családi politika ellen, az erőszakos beolvasztás ellen folytattak. A támadást, a mely egyedül a nyers erőszakra támaszkodott, csak fegyverrel lehetett visszaverni.megtorolni. Ez a korszak tehát a fegyveres mérkőzések korszaka (1526—1711). A kötet harmadik könyve ama küzdelmeket ismerteti, a melyeket a nemzet jobbjai a Habsburg-uralom második felében (Károlytól Ferenczig, 1711—1825) nem testi fegyverekkel, hanem a passzív ellenállás erkölcsi fegyvereivel folytattak, részint a Mária Terézia anyáskodó, mézes-mázos, majd Ferencz császár szintén atyáskodó, de '6