Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-07 / 27. szám

is panaszkodik a gyenge mértékre; a társadalom minden rétege pedig ellenséges szemmel nézi az iskola követeléseit. Keresni kell tehát a módot, hogy a birói feladatot a legelfogulatlanabbul gyakorolhassuk. Erre nézve először is tanítás alatt nem kell ítélni (Notes-be tanjegyet írni). Más dolog tanítani, más dolog ítélni. A két funkczió összekeverése végzetes hiba. A kettőt el kell választani: a tanulók különböző felfogása (egyik gyorsabb, másik lassúbb), magaviselete (egyik nyugodtan ül, másik fészkelődik, rakonczátlankodik), a memorizálás könnyűsége, tartóssága vagy ellenkezői, a tanító hangulata, a tanítás módja, segédeszközei a tankönyvek stb. befolyásai miatt. . . A különválasztás után hogyan lehetséges külön órát fordítani a bírálatra ? Úgy hogy tanítnnk legjobb lelkiismeretünk szerint egyhuzamban, míg akkora anyag gyűl össze, hogy annak tudásából már ítéletet lehet mondani a tanuló képessége, szorgalma és memóriája fokáról. Erre első feltétel, hogy rá a tanár még pontosabban készül, mint a tanításra. Ezért a régi séda-rendszer nem volt olyan rossz, a milyennek mondják Ezt vissza lehetne hozni tökéletesebb alakban. Jó, ha a tanuló tudná: melyik tárgyé, melyik napra esik, hogy mindennapi munkája mellett késziilgethetne arra is. Áz írásbelinél is két csoport szerinti théma lenne : egyik a tanítás thémája (a begyakorlásra), másik a vizsgálásé (kipuhatolásra). — Hogy az ítéletbe a legelfogultabb szülő is megnyugodhassék, évvégére minden egyes tantárgy számára igazi szakvizsgáló bizottságot kellene összeállítani, és azok elé utalni azon tanulókat, kik az illető szakból meg nem felelnek. A bizottság előre megállapított, szabatos, összefoglaló kérdések útján győződnék meg arról: kiknek kell vakáczió alatt pótolni vagy esetleg az osztályt ismételni. De a pótlásra visszamaradt tanulók — mint eddig — magukra nem hagyhatók: az iskolafentartó a vakáczióra otthon maradt tanárok közül egy humanistát meg egy realistát illő tiszteletdíjjal megbízna a visszamaradtak segítésével. Végül: a gyermek életének forduló pontjain (tanköteleskor betöltésével, ismétlő-iskolákból kikerüléskor s így fennebb) kérés nélkül is tanácsot kellene adni a szülőknek, hogy a szorgalom, tehetség, magaviselet, sőt a családi viszonyok tekintetében minő pályára vigyék a gyermeket. Erre szolgálna a tanítók-tanárok közreműködésével kitöltött „Tanácsadó"-blanquetta. Ezen érdekes előadást, melyben — a mint dr. Takács Menyhért elnök megjegyezte — az angol iskolák régi elve jut érvényre, a kör egyhangúlag magáévá tette s közreadását is elhatározta. Mint láthatjuk, az ezen fejtegetésben foglalt javaslatok igen jól összegyeztethetők jelen czikkünk 4-ik pontja alatt levő udvarhelyi körnek részünkről is helyeselt megállapodásával. Sepsi-Szentgyörgy. Benke István, (Folyt, köv.) ev. ref. főgimnáziumi tanár. tárcza. Faber Stapulensis theológiai munkái. (Folytatás.) II. Főbb vonásokban ismertettük a sz. Pál leveleihez irott magyarázatokat; nem lehet nyomára jönni annak, hogy a kortársak e munka horderejét felismerték volna. Kárhoztatták talán annak szabad, szokatlan hangját, de a szerzőt főleg azért vádolták, mert az előszóban azt állította, hogy a Vulgata nem Jeromos műve. Tényleg Faber munkálkodásáról különösen ez ment át a köztudatba, hazai egyháztörténeteinkben legalább az van különösebben az ő nevével kapcsolatba hozva, hogy ő a Vulgata tekintélyét félrevetette. Igaz, csakhogy ezt Faber csak mellékesen érintette, érdemileg behatóbban, mint láttuk — más kérdésekkel foglalkozott. A külföldi egyháztörténetírók sem foglalkoztak érdemszerűleg az estaples-i doktorral, s Doumergue közelebb megjelent, Kálvin ifjúságáról szóló nagyobb munkájában e jelenségre erősen rámutat, rámutat Hermingardra, ki Faber szóban forgó munkájáról azt mondja, hogy az „csak tökéletlen praeludiuma" a reformátori törekvéseknek, de foglalkozik általában is azon téves felfogással, mely ezen reformátorról uralkodik. Pl. 1868. Dardier Nimes lelkésze egy egyházi lapban a többi között ezt irta: „A franczia reformáczió nem testvére, hanem leánya a német reformácziónak Luther hatása az estaplesi tudósra csak 1521, után mutatkozik". Hogyan ? Hiszen Faber ismeretes munkája, melyben protestáns elvek foglaltatnak, csaknem 6 évvel megelőzte Luther fellépését! Doumergue méltán szól e felfogás ellen s nagy apparátussal bizonyítja Faber munkájának eredetiségét, jelentőségét. Igaz, hogy érveléseiből bizonyos nemzeti önérzet is kiérzik, midőn a súlyt annak a bizonyítására helyezi, hogy „a reformáczió franczia • földön született". Úgy hiszszük, hogy úgy Fabernál, mint általában azon gondolkodó, evangéliumi lelkületű férfiaktiak, kik a hitújítás útját előkészítették — méltánylásában vezérelvül azon tény szolgálhat csupán, hogy a hitújítás előtt a hivő lelkekben általában (Francziaországban úgy mint Németországban) él és jelentkezik a vágy az eszményi tiszta vallás után. Korszellem ez, melynek kifejezést adott előbb Faber 1512-iki művében; vágy, törekvés, az egész kornak vágya, mely kifejezést nyert a későbbi nagy reformátorok működésében. Tény, hogy időre nézve Faber megelőzte a nagy reformátorokat, az azonban egészen más kérdés, vájjon ezen író felfogása minden ízében teljesen protestáns-e? E kérdés megítélésében méltányosaknak kell lennünk. Láttuk, hogy némelyek felfogását tökéletlennek tartják, láttuk, hogy más (Doumergue) nem habozik kimondani, hogy Faber kommentár] a „ az első protestáns mű". Mindkét véleményben bizonyos túlzás van. Faber kommentárjában vannak elvek, melyeket később a reformált vallás mint sarkalatos hit-elveketállított fel, de vannak olyanok is, melyeket az evangéliumon alapuló egyház nem fogadhatott el A dolog magyarázata egyszerű: A XVI-ik század elején munkálkodó reformátor nem különböztetheti meg oly tisztán az elveket, azoknak szükségszerű következményeit oly világosan, mint a későbbi évtizedekben működő férfiak, midőn az eszmék súrlódása azoknak határozottabb kifejlődését, körülírását előmozdította. Faber pl. az eredendő bűnt nem úgy formulázza, hogy az a későbbi reformátorok konczepcziójá-