Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-07 / 27. szám

ladoz. A lélek érzi, hogy a kérdések kérdése előállott, a melyre felelnie kell. Felelni kell, hinni kell, új életet kell kezdeni, melynek irányát az Ur szabja meg, a ki így szól kegyelmesen: Eddig magad övezted be magad s oda mentél, a hová akarsz, de ezután más övez be s oda mégy, a hova nem akarsz. Ilyenkor rá borul az emberre az elmúlt élet sok bűne, hiábavalósága s a lélek megtudja s megérti azt, a mit soha megérteni nem akart, hogy az élet Krisztus nélkül, még ha nem czégéres berkekben telt is el, bűn, nyomorúság, gyötrelem, kárhozat. Es feltámad a kérdés: ki lesz velem, h a az Isten nem bocsátja meg bűneimet? Mi lesz velem, ha nem vesz be kegyelmébe? Mi lesz velem, ha az ember Fia ellen való szólásért az Isten így felel: Távozzatok tőlem ! Sohasem ismertelek titeket! De nem felel így! Hanem annak, a ki belátja, hogy a Krisztus szeretetének, szentségének, bölcseségének, erejének fel nem használása bűn, s a ki ezt igazán megbánja, a ki rátér a keskeny útra, ha ezer ördög áll is ellene, a ki elhatározza magát, hogy felveszi a Krisztus keresztjét, annak az Úr igazán megbocsát. És megbocsátásának jeléül munkát bíz rá, hogy mint Pál, azt a tudományt hirdesse, a mit valaha üldözött. 3. De hátha meg nem bánja? Hátha nem határozza el magát a keskeny ösvény választására? Hátha makacsul ragaszkodik a régi rosszhoz, pl. a vakhit által adott kényelemhez, vagy az érzékiséghez, vagy az emberi bölcselkedés kaleidoskopszerűen váltakozó s mindig értéktelen üvegdarabkáihoz vagy esetleg határozottan gonosz, súlyos bűnökhöz, vagy a Krisztussal nem törődő tétlen közönyös életmódhoz?! Nos, hát ez épen a Szent Lélek ellen való bűn. És nagyon természetes, hogy ez a bűn nem bocsáttatik meg sem ezen a világon, sem a máson. Mert hiszen ez a bűn ép azt jelenti, hogy az ember nem akar a bűnnel szakítani, nem akar megtérni, s nem akar a Krisztus nyomdokaiba lépni. Ez a bűn azt jelenti, hogy az ember inkább hisz az embereknek, inkább hisz a világnak, mint az Istennek. Ez a bűn azt jelenti, hogy az emberi lélek többre becsüli a régi1

rossz szokásokat, mint az Istennel való összeköttetést. Ez a bűn azt jelenti, hogy az ember visszautasítja az Isten bocsánatát, irgalmát, kegyelmét! Jaj annak, a ki ezt a bűnt elköveti ! Mert az Isten ugyan végtelenül irgalmas, de ha valaki ezt a végtelen nagy irgalmat botorul visszautasítja, ha az Isten által adott igazán hatalmas és Istenhez méltó váltságtények helyébe nyomorult emberi képzelődéseket, az Isten-Krisztus helyébe ködfátyolképet tesz s nyomorult figefa-levelekkel tagargatja éltének sivárságát, s ha a sötétségbe hiába ragyog az evangélium világossága, az emberi lélek mégis csak a régi marad, s a régi akar maradni: akkor az Isten irgalma nem használ, mert a lélek nem veszi be. És újra meg újra ismétlődik, hogy a Krisztus az ő hitetlenségök miatt nem tud csodákat tenni". Ez pedig nem azt bizonyítja, a mit szőrszálhasogató emberek kisütöttek belőle, hogy t. i. a Krisztus nem mindenható, hanem azt, hogy a Lélek ellen küzködŐ lelkekben nem indul meg s nem fejlődik az isteni élet. Ilyen lelkek ma is sokan vannak s borzadva nézzük, hogy zúgnak az Űr ellen s az ő Felkentje ellen, s az Úr ügye s az ő Krisztusa ügye ellen. Megmentésükre nem tehetünk egyebet, minthogy buzgón kérjük az Urat, hogy értesse meg velük vétkük nagyságát s zúgja füleikbe azt a nagy igazságot: Vigyázzatok! Az Isten megs

nem csúfoltatik ! Valaki, a mit vetend, azt aratja ! Szabó Aladár. Az anglikán izmus történeti fejlődésének fő mozzanata. (Folytatás.) A tekintélyében mélyen megsértett alsó ház elhatározta, hogyha a királynő a küldöttség, illetve a hozzá intézett kérelem meghallgatását tovább is halogatná, avagy ha az általa adandó válasz nem lenne kielégítő: feloszlatja önmagát. November 16-án a királynő csakugyan fogadta a küldöttséget s maga adta a választ a következő szenvedélyes hangon: „Köszönjük önöknek házasságunkra irányuló kívánságaikat; azt a kívánságot, azonban, hogy önök jelöljék ki az általunk választandó hitestársat, egy kissé túlzottnak találjuk, Az angol parlament nem szokott ily hangot használni uralkodójával szemben; és ha az alattvalók ily esetben követhetik egyéni ízlésöket, az uralkodók sokkal inkább követelhetnek hasonló szabadságot. Ha önök, a mi alsó házunk olyan férjet erőszakolnak reánk, a kit nem szeretünk, az 3 hó alatt halálunkat okozhatja s önöknek nem lesz trónörökösük. Nem feledkeztünk meg koronázási eskünkről; férjhez fogunk menni, a mint Isten kimutatta a választottat az ő dicsőségére országának javára".1 A királynő ezen válaszával méginkább felingerelte maga ellen a kedélyeket. Többen már egy összeesküvés tervéről kezdenek beszélni. Mint mondák, meg kell buktatni a kormányt, mielőtt megszilárdulhatna, s kényszeríteni a királynőt arra, hogy lemond a spanyol házasság tervéről, vagy nővérét, Erzsébetet kiáltják, ki uralkodónak ki aztán Courtenay-hez fog nőül menni. Bár az összeesküvők óvatosan kerültek mindent, a mi tervük felfedezését elősegíthette volna, mindazáltal Renárd éles látása csakhamar felismerte a közhangulat veszélyes jellegét s azt tanácsolta Máriának, hogy a mennyire teheti s legalább külsőleg mutasson előzékeny-1 Froude: 77—78 1,