Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-20 / 3. szám

Mi magyar protestánsok sajnosan tapasztaltuk, hogy a közelebb lefolyt évtizedekben nemcsak belevittük, sőt épen uralkodóvá tettük a pártpolitikát egyházi életünkben; hogy nem azt néztük ki a jó keresztyén, ki az egyházias protestáns, ki a vallásos érzelmű és életű lutheránus vagy kálvinista, hanem az egybázat alárendeltük a napi politikának s ennek ingatag pártállása határozott egyházunknak nemcsak világi, hanem még lelkészi ós tanügyi vezórféríiainak megválasztásában, alsóbb és felsőbb egyházi ós iskolai kormányzó hatóságainknak megalkotásában is. Egyházi és hitfelekezeti életünkben eredménytelenül hagytuk felettünk elvonulni az évtizedeket; százezreket fecséreltünk el világi és egyházi pártos választásokra, a helyett, hogy a kidobott százezreknek csak némi részét is egyházunk lelki és anyagi építésére, szegény iskoláink s tanodáink gyámolítására, keresztyén jótékony intézetek alkotására s ide vágó zsenge egyesületeink és társulataink támogatására fordítottuk volna. Ezen keresztyénellenes s egyháziatlan eljárásunk vallási, erkölcsi s hitfelekezeti káros következményeit még most is érezzük, s eléggé bűnhődünk azért, hogy mulandó világi czélok ós előnyök után kapkodva kivetettük lábunk alól Krisztus urunk evangéliumát, mint keresztyénségünknek s egyházi ós valláserkölcsi életünknek egyedül állandó s változást nem ismerő szilárd alapját, mely alapon pedig a törvény korlátai között politikai jogainkat is egyénileg szabadon ós saját meggyőződésünk szerint gyakorolhatjuk, mert ezt sem az evangélium nem tiltja, sem vallásunk nem helyteleníti. Keresztyén korszámításunknak XX. évszázadába lépve, az emberi találmányoktól megtisztított reformácziónak pedig Y. évszázadát számlálva, bizonyára itt volna már az ideje, hogy a fájdalom! jelenleg minden fölött uralkodó és egyedül a földiekre szorítkozó világpolitika ellenében, melyet sajnos, hogy protestáns fejedelmeink és népeink is egész világrészekben önzőleg követnek, megközelítenénk — a miért naponta imádkozunk — Istennek országát, a felebaráti szeretet és örökbéke lelki birodalmát. De a nagyból a kicsinyre vonatkoztatva, bennünket magyar protestánsokat is int az idő, hogy gyökeresen kiirtsuk egyházi életünkből a pártpolitikát s ennek uralmát, hogy ne azon nézetből induljunk ki, mint egyháztagok is, hogy melyik országos politikai pártnak zászlójához vagyunk szegődve, hogy például ne adjunk helyet azon balhiedelemnek, mintha az nem lehetne jó protestáns, illetőleg hitbuzgó lutheránus vagy erős kálvinista, a ki mint politikus nem a függetlenségi párt elveit vallja, vagy hogy a szabadelvűséggel illetőleg kormánypártisággal össze nem férne az igaz iprotestáns érzület s az evangéliumi hitbuzgóság. Nagyon jól ós helyesen mondja ugyan lapunknak tisztelt szerkesztője (lásd a folyó óvi 1-ső számot), hogy a magyar protestantizmusnak már múltja sem oly fényes egyháztársaclalmilag, mint politikai tekintetben, de még inkább áll azon kijelentése, hogy a hazai protestantizmus legújabban csaknem kizárólag az államélet alkotmányos és kulturális erősbítésére konczentrálta a maga erejét, s hogy a mily erős volt hajdan és a milyen számottevő hazánkbban ma is a politikai protestantizmus, olyan erőtelen és szervezetlen volt, s elmondhatjuk: még ma is olyan az egyházi protestantizmus. Fájdalom, hogy ez csakugyan így van, és a testvér magyar evangélikus egyházaknak nemcsak világi, hanem még papi vezérférfiai is, a közelebb lefolyt évtizedekben inkább a politikai, mint az egyházi ós egyháztársadalmi téren fejtették ki tevékenységüket, s nem egyházuknak s vallásfelekezetüknek lelki és anyagi építésén értékesítették személyes befolyásukat és szellemi tehetségeiket. Mindezt pedig szerintem azon körülmény idézte elő ós tartotta fenn, hogy a hitfelekezetiséghez kötött igazi és önzetlen hazafiasságnak balvólemónye befészkelvén magát egyházunk kebelébe, ennek csábító czége alatt nemcsak túlsúlyra, hanem úgyszólván egyeduralomra emelkedett a politika, egyháziasságunk rovására. Szakítsunk ennélfogva a világias közelmúlttal s ne türjük a napi politikának egyházunk belső ügyeibe való szertelen befészkelődését és vezórtónyezővó fejlődését ; ne hajtsuk egyházunkat s ennek intézményeit és kormányzatát a politikai szenvedelmek rabigájába; ne engedjük, hogy egyházunk továbbra is elvilágiasulva sinlődjék, hanem helyezzük azt vissza Krisztus urunk evangéliumának üdvösségre vezető és egyedül biztos ós állandó alapjára. Mutassuk peclig ezt meg tényleg már az elközelítő országgyűlési képviselőválasztásoknál is, ne hagyjuk ezeknél egyházunkat a világi politika pártos eszközóvó fajulni, de különösen tartózkodjunk attól, hogy hitfelekezeti politikát űzve, mint ilyenek alakuljunk politikai párttá; ne kövessük e tekintetben az úgynevezett néppárt híveit; ne úgy válaszszuk meg országgyűlési képviselőinket mint protestánsok, illetőleg kálvinisták vagy lutheránusok, hanem úgy mint józan ós elfogulatlan magyar hazafiak. Tóth Lajos, ügyvéd, egyháztanácsos.