Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-06-02 / 22. szám

alatt csak természetes emberi állapotot szabad érteni, mert különben a képmutatás számára nyitunk ajtót; és az egyszerű emberi hivatottságot se tudjuk természetfeletti úton észrevenni, hanem csak természetes jelekből ismerhetjük fel. A nagyfokú vonzódás e pályához, a vallásos kedély, az élénk érdeklődés az emberiség vallásos intézménye iránt, az emberek és a Krisztus iránt való szeretet, a tanulási kedv, a külső körülmények, a szülők, tanítók és más bölcs és jó emberek tanácsa : az elhivatás jeleinek tekinthetők ; a folytonos önbírálat a theológia tanulása alatt és a pálya kezdetén nevelheti a bizonyosságot az iránt, hogy hivatásunk van a pályánkhoz ; az életben pedig a helyes pályaválasztásnak minden téren az a próbaköve, ha a szubjektív hangulat harmóniában van az objektív élethivatással, azaz : ha az ember jól érzi magát a foglalkozásában. 4. Szeresse Istent, a Krisztust és az embereket. Ez a legmagasabb életprinczipium mindenkire, de különösen a papra nézve. Az Ur Jézus előbb háromszor kérdezte meg Pétertől : „Szeretsz-e engem?" és csak azután adta át neki a pásztorbotot (János 21, 16.). Ezeket nevezhetjük feltétlenül szükséges tulajdonságoknak. Midőn valaki a papi pályára indul, az első kérdés, a melyet egész erkölcsi komolysággal fél kell tennie önmaga előtt. az. hogy bír-e ezen tehetségekkel? Nagy és ritkán kijavítható hiba az, ha az ifjú kellő szigorú kritika nélkül választja pályáját. A tévedés minden pályán megboszulja magát, de egyiken se anynyira mint a papin; mert a pap egész élete egyszerű kis körben foly le, nem talál benne semmi olyan világi fényt és gazdagságot, a mely az öntudat jutalmazását pótolhatná ; és mert foglalkozása egészen szellemi, nincsenek benne olyan gépies részletek, a melyekkel lehangolt óráit betölthetné. Neki állandó lelki frisseségben és energiában kell cini, mikor hivatalában működik ; ezt pedig csak úgy érheti el. ha e foglalkozáshoz minden tehetség megvan benne. Ezen feltétlenül szükséges tulajdonok mellett a relatív kellékeket nem könnyű pontosan körülírni, mert vannak olyan tulajdonok is, a melyek a pesti papban felette szükségesek, ellenben egy kicsi hegyi faluban feleslegesek vagy épen hátrányosak, és megfordítva. A megnyerő külső, a kellemes hang, a szónoki tehetség, a sokoldalú képzettség, a szerénység, alázatosság, egyszerűség, a puritán jellem, és általában mindazon nemes tulajdonságok, a melyek az embert egész emberré teszik és mindenkinek ékességére szolgálnak: a papban is csak előnyösek és kívánatosak lehetnek. Minthogy pedig a papnak működési tere az emberek lelki világa : bírnia kell az emberismeret képességével, a mit egyfelől a lélektani tudományok tanulmányozása, másfelől az emberek szeretete és a velők való foglalkozás minden értelmes embernek megád. Neki az emberekben a jót és roszat egyaránt fel kell ismerni; mindkettőnek fokozatait helyesen megítélni, különben nem lesz képes őket jobbakká és boldogabbakká tenni; a mi pedig az ő működésésének a czélja a földi lét számára. Mindezen tulajdonságok egyesülve egy olyan személyiséget adnak, a milyennek lenni kell az evangélium szolgájának. Mindezek egymással összefüggenek, egymást kiegészítik, s együtt is nem egy elérhetlen ideált, hanem a középszerű, de egészséges és fegyelmezett lélek által megvalósítható egészet adnak. A üatal pap a maga tulajdonságai és fogyatkozásai felől az által tájékozhatja magát legjobban, ha figyel azon öreg szolgatársak életére, a kik a papi hivatal folytatásában kitűntek. Mindenek fölött pedig tekintsen Jézusra, a legmagasztosabb példányképre, s igyekezzék hozzá mindig hasonlóbbá lenni. * * * Hogy a lerajzolt képet a pap magában megvalósíthassa: gondosan elő kell magát készíteni hivatalára. A pap nevelése már a család körében elkezdődik. Csak vallásos családból kerülhet ki jó pap; csak a házi kegyességben és eleven keresztyéni életben nyerheti meg a lélek azt a magasabb irányzatot, a mely nélkül senki jó pap nem lehet és a melyet a későbbi nevelésnek semmiféle intézménye nem tud kipótolni. Különösen megbecsülhetetlen kincs a kegyes vallásos anyának befolyása ; az egyháznak nem egy hű szolgája az édes anya által nyerte meg az Istennek kegyelmét. A nőknek nagyobb vallásos kegyessége indította északamerikai hitrokonainkat arra, hogy nőpapokat is alkalmazzanak a papi hivatalban, és ezzel igen kedvező tapasztalatokat tettek. A család kezéből az elemi iskola veszi át a gyermek nevelését. Ennek czélja az, liogy az embert a társadalom jó és hasznos tagjává képezze. E czéljára a vallásos oktatás sokkal jelentékenyebb tényező volna, mint a mennyire a jelenkorban méltatják ; a régi jó kálvinista népiskolák, bár egyoldalúságukat nem kívánjuk védelmezni, de a mostani közös iskoláknál még mindig sokkal derekabb népet növeltek. Ezután következik a középiskolai oktatás, melynek czélja az, hogy az embert mivelt polgárrá tegye és az akadémiai oktatás megértésére előkészítse. E czélját főként a grammatika és a mathezis által igyekszik elérni. Némely magyar prédikácziónak tökéletlen dispozicziója és kuszált szerkezete elárulja, hogy az írója annak idejében a mathezisből csak vix sufficienssel vergődött át, s az agya nem nyerte meg azt a fegyelmezettséget, a melyet a mathematikai oktatás szokott megadni. A különös szakképzést a theológiai főiskola eszközli. Felette kívánatos volna nemcsak egyházunkra, de egész magyar nemzetünkre nézve is, hogy a papság ne egyoldalú, s néha még hiányosan is felszerelt akadémiákon, hanem a tudományok egyetemén neveltessék. Az oktatás anyaga és terjedelme mindkét főiskolán egyenlő ugyan; de az egyetemnek erőteljesebb szellemi élete mégis képes a tudományos képzést is fokozni, s még ennél is nagyobb előnye volna az, hogy a leendő