Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-19 / 20. szám

nek össze a gyermekek és az intézeti alkalmazottak. Az istentiszteletet az igazgató vezeti, a ki református lelkész. Az iskola és a nevelés jellege református, de mivel az intézetnek 7 r. kath. vallású növendéke is van, ezek vallási oktatására Becsák Ernő székesfővárosi hit­oktató jár be az intézetbe. A felekezeti türelmesség tehát a legteljesebb mértékben érvényesül. A Társaság mult évi munkájáról beszámoló Évkönyv részletesen leírja az Erzsébet-háznak 1900 okt. 19-én tör­tént ünnepélyes megnyitását, a melynek részleteit olva­sóink e Lap akkori tudósításából ismerik. Mi e helyen csak két mozzanatra hívjuk föl a figyelmet. Egyik az a históriai nevezetességű tény, hogy az Erzsébet-ház meg­nyitásán király ő felsége képviseltette magát, a mi első eset a magyar protestáns egyház történetében. Másik az, hogy az Évkönyv egész terjedelmében közli a fölavató ünnepélyen elhangzott üdvözlő, fölavató stb. beszédeket, t a melyek hű tolmácsai az ünnepélyen uralkodott emel­kedett hangulatnak. A Társaságnak most már összesen 688 tagja van, a kik között 7 nagy alapítványos (2 ezer koronán felüli), 76 örökös (200 kor.), 72 alapító (100 kor.), 338 rendes (20 kor.,) 42 évdíjas és 98 pártoló tag van. Legnagyobb alapítvány (10,000 kor.) a néhai Iiirsch bárónéé, azután az Orosdi Fülöpnéé, gróf Karátsonyi Jenőé, Thurn Jánosnéé) 8000—8000 kor., özv. Szígyártó Sámuelnéé 4000 kor. Legnagyobb gyámolítást Budapest fővárosától nyer a társulat, a mely a ház építésére 30 ezer koronát, 10 gyermek tartására pedig 2800 kor. évi segélyt sza­vazott meg; ezen kiviil a kultuszminisztérium az iskolát évi 4000 koronával, a földmívelési minisztérium a ker­tészetet évi 1000 koronával segélyezi. Általában az 1900-dik évben, az építkezésre befolyt kegy adományokat is beszá­mítva, összesen 47,299 koronát vett be a társaság, a miből tagdíjakra 2576 kor., magánosok adományára 3838 kor., ref. egyházak adományára 1210 kor., kamatokra 2560 korona esik, a többi az alapítványokból és az állami meg városi segélyekből gyűlt össze. Szép összeg, a mely kétségtelen bizonyítéka annak, hogy keresztyén vallás­erkölcsi czélokra a magyar ember is tud áldozni, ha okkal-móddal a szivéhez férnek. Az Évkönyv szerint a Társaság vagyona érték­papírokban 20,116 kor., megajánlott, de még be nem fizetett segélyekben 31,100 kor., ingatlanokban (telek, épületek, szőlők, gyümölcsösök stb.) 152.234 korona, ingóságokban 23,960 kor.; összes vagyon 227,911 korona; a mivel szemben a tartozás 28,179 kor., és így a tiszta vagyon 199,731 korona. Érdekes tudni, hogy a társaság­nak az 1901-dik évben különböző czímeken 25,638 kor. bevétele remélhető, míg a múlhatatlan kiadása legalább is 29,902 kor. tehető, tehát a mutatkozó hiány 4364 kor. De ez a hiány nem aggasztó, mert pl. a Tahy Iván főszolgabíró által Budafokon január hóban rendezett hang­versenyből 2000, a nagypénteki templomi gyűjtésekből több mint ezer korona folyt be, a mi a deficzit nagyobb részét már is fedezi. A még hiányzó összeg összegyűjtésére azért is biztos a remény, mert a Társaság iránt széles körben évről-évre nagyobb a rokonszenv. Azután a N. R. Társaság vezetőinek egy részében nagy a tevékenység. Az elnökség néhány tagja, mint Hegedűs Sándorné, dr. Kiss Áron, továbbá a társulati gondnok, Takáeh László stb­bámulatos agilitást fejtenek ki. A vezetők köré lelkes csapat társul az igazgató-tanácsban, a melynek tagjai Szőts Albert és Farkas, dr. Kocsis Alajos, Petri Elek, dr. Vámossy Károly, dr. Némethy Károly hűségesen szol­gálják a társaság nemes hivatását. A Társaság az elmúlt 1900-dik esztendőt korszak­alkotó évei közé sorolhatja. Intézete felépítésének és megnyitásának s ezzel a züllésnek kitett gyermekek mentésének tényleges munkája ebben az esztendőben vette kezdetét. Hatalmas kezdet, a mely egyszerre nagy arányokban fogott a munkába. És a munkája valóban érdemes arra, hogy minden jó keresztyén és minden magyar ember erélyesen támogassa. Ismételten felhívjuk a társaság támogatására különösen a református közön­séget és egyházközségeket, a melyekre első sorban vár az a szép feladat, hogy ezt a szép szeretetmunkát tovább fejleszteni segítsék. Minden ilyen intézet egy-egy erőssége az evangéliumi protestantizmusnak. Hazánkban a protes­tantizmus most súlyos megpróbáltatás napjait éli. Nagyon sok az elszegényedett és a züllésnek kitett családja, a melyek az erkölcsi és vallási elzüllés veszedelmének vannak kitéve. Az Erzsébet-ház az ily vallásilag és erköl­csileg veszélyeztetett családok fiatal sarjainak a menedék­helye. Az ilyen menedékhelyeket erősíteni nemcsak szép dolog, de hazafias és keresztyén kötelesség: igazi belső misszió. Lapunk azután is készséggel közvetíti és „Ada­kozás" rovatában pontosan nyugtázza a Társaságnak szánt adományokat. V. F. külföld. Angol vallásos irodalom, A mily élénk az angol egyházaknak a társadalom minden rétegére kiható gyakorlati munkássága, ép oly élénkség uralkodik a theológiai irodalom terén is. Hisz' ott nemcsak az egyházpolitikai dolgok, hanem1 még a dog­matikus s különösen a biblia kritikájára vonatkozó kér­dések is a nagy közönség szine előtt és érdeklődése mellett nyernek megvitatást. Több száz kötetre megy a csak egy év alatt megjelent angol nyelvű theológiai művek száma. E sok között természetesen fölös számmal akadnak a selejtes és időleges értékű munkák is. Már az a sok „lectureship" (felolvasási alap) meny­nyire megduzzasztja a theol. könyvtárakat A Bampton. Cunningham, Gtifford, Angus, Donellan stb. felolvasási alapok Angliában, illetve Skóczában; a Lowel, Lyman Beecher-félék Amerikában mind kisebb-nagyobb értékű munkákkal gyarapítják a theológiai irodalmat. A gyakorló lelkészt a felolvasások közül legjobban érdekelhetik az amerikai Lyman Beecher félék, a gyakorlati theológiai tudományok köréből. A legkiválóbb angol és amerikai

Next

/
Oldalképek
Tartalom