Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-19 / 20. szám

adatot sikeresen megoldotta, az szolgáltatja a társadalomnak mindenféle betegsége, így a szocziálizmus ellen is a legbiztosabb és legjótékonyabb gyógyszert. Már pedig midó'n arról vau szó, hogy a szocziálista alapelvekkel szemben — a meggyó'zés és helyes útra térítés érdekében — fel kell mutatni a mindenkivel közöst, erkölcsi, társadalmi és nemzeti életünkben; fel kell tüntetni az erkölcsi alapelvek szükséges voltát a gazdasági viszonyok tovább fejlődéseinél, és ezen alapelveket világosan és határozottan ki kell fejteni: az emberi intézmények közül melyik volna alkalmasabb emez alapelveknek a népközösség minden rétegében elterjesztésére, mint az egyház, melynek ily irányú munkája legbenső rendeltetésével szorosan összefügg? Miként az erkölcsi, úgy a társadalmi és gazdasági életben is mindenkinek el kell ismerni a küzdelem és verseny istenadta jogát; de el kell ismerni azt is, hogy mindenféle küzdelem és verseny közepette a végczél csupán a kiengesztelődés lehet és csak annak kell lenni. Már pedig ezt az egyházon kivül semmiféle más tényező nem munkálhatja sikeresen. Világos tehát, hogy az egyháznak jelentősége társadalmilag sokkal nagyobb, mintsem első tekintetre gondolnánk. A ki pedig az egyháznak társadalmi nagy jelentőségét felfogja és méltányolj a, az belátja azt is, hogy az egyházi tevékenység szűk korlátok közé szorított körét ki kell bővíteni nagy mértékben; a megcsontosodott formákon változtatni, s nemcsak a lelkipásztoroknak, hanem az egyetemes papság elvéből kifolyólag az egyház minden hü tagjának megtenni mindazt, a mi a gyülekezeti élet vallás-erkölcsi és társadalmi, szellemi és anyagi oldalának ápolására, tisztítására, emelésére hasznos és szükséges, hogy legyen a gyülekezetben egészséges közszellem, olyan közszellem, a mely a lélek törvényei és a test törvényei követelte életmódban nyilvávánul, vagy hogy: „legyen az egészséges testben egészséges lélek". Az egyház társadalmi jelentősége kérdésének ily irányú tárgyalását bevégzem. Elismerem, hogy azoknak, a kik e kérdésben tisztán látnak, új dolgot semmit nem mondottam; azok pedig, a kik az egyház iránt közönyös érzelmekkel viseltetve, annak nagy jelentőtégét méltányolni nem tudják vagy nem akarják, ily szűk keretben felhozott érvek erejével meg nem győzhettem. De ha sikerült ezen kérdés felszínen tartásával hacsak pár lelket is mélyebb meditáczióra indítani s az e téren felmerülő eszmék érlelését bár kis mértékben is elősegíteni: elértem czélomat. Tulajdonképen csak annyit akartam ezek elmondásával elérni, hogy — bár gyenge szóval — felhívjam a figyelmet amaz irányelvekre, a melyek szerint az egyházi tevékenység körében új formákat kellene létesíteni,, hogy az eddigiekben feltüntetett általánosról átmehessek a különösre, amely téren felmerülő eszmék felszínre hozása képezte törekvésemnek végczélját. Ezek után az egymással összefüggő kérdések tárgyalását külön czímek szerint fogom csoportosítani. És pedig az egyház belső és külső életére vonatkozó teendők összefoglalásával szólani fogok az egyesületi élet nagy erejéről és hasznáról, ennek kapcsán egy református férfi és egy református női egyesület alakításának szükségességéről, mert templom falain belől történő valláserkölcsi foglalatosságok által nem érhető el az egyház társadalmi jelentőségének érvényesülése teljes mértékben. A templom falain kivül az erők egyesítése által kell munkálni azokat a törekvéseket, a melyek egyházias irányban működő erőteljesebb társadalmi közszellem teremtésére irányulnak. Az ily módon egyesített erőknek segélyével kell az egyháznak munkálni ama kötelessé geket, a melyekkel tartozik a társadalommal szemben. Ilyen kötelességek a szegények ápolása, az alkohol elleni védekezés, a vasárnapi munkaszünet társadalmi úton történő létesítésének elősegítése s a nép fiainak társadalmilag nemesítő szellemben nevelése. Azután lehetetlen elzárkózni ama kérdés elől, hogy az iskolákban a vallástanítást egységesíteni kell a külön hitoktatói állások felállításával ; végül az egyházi szervezet központosított rendszerét fel kell adni, s addig is, mig újabb templom építésére az idő elérkeznék, a város különböző részein imaházak emeléséről kell gondoskodni, egybekapcsolva a tanyai istentisztelet időnkénti tartásával. TÁRCZA Városi harangszó. Én nem tudom, ez a harangszó Itt városon mért oly panaszló ? ! Bús rabként mit zokog ?! Tisztán csendül fel a világra; Vinné, ragadná röpke szárnya, De földre hull legott. Rideg falak útját elállják ; Majd szűk sikátoron bujkál át, S bágyadtan esdekel. Népes utczák zaja elnyomja, S csak egy-egy elhaló akkordja Jut a fülemhez el. Kis falunkban is egykor, régen, Szólt a harang, de mily másképen ! Szállt messze, szabadon. A harmatos, üde vidéket Bezengte, mint istendicséret, Szép piros hajnalon. A nap, ha delelőre hágott, Vagy este, ha nyugvóra szállott, Megkondult lágy szava: A csüggedők, az elfáradtak Új erőre, reményre kaptak, S vigan tértek haza.