Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-12 / 19. szám

t. i. a vasárnapi bibliai iskola s az ifjúsági egylet munkájába. Hadd tanulná ismerni az emberi lelkeket s az emberi lelkeken az Isten evangéliumának erejét! Hadd tanulna meg kis körben, de valóban imádkozni, s ne tekintené az imát valami előre megírandó és elszavalandó ékesszólású műnek, hanem igazán Istenhez fordulásnak, a melynek a szívből kell fakadnia; s hogy fakadjon: a szívnek az Isten iránti hálával, a magunk méltatlansága érzetével, de egyúttal gyermeteg, meleg s élő hittel és szeretettel is telve kell lennie. Hadd tanulná meg a legfontosabb bibliai tények magyarázását s a legkiválóbb evangéliumi igazságok alkalmazását, előbb gyermekek s hozzá hasonló ifjak előtt. Később, a mikor az ifjak már alaposabb bibliai és más ismerettel bírnak, ösztönözni kellene őket, hogy vallásos estélyeken egyszerűbb, rövid beszédeket s előadásokat tartsanak. A szószékbe pedig nem volna szabad felereszteni senkit, a ki szívéből fakadó imával ós saját maga által készített beszéddel nem tud.az Isten és a gyülekezet elé állani. Valóban, manapság a lelkész legfőbb teendőjét már a gimnáziumi növendék elvégzi, hanem természetesen gimnazistához illő módon, t. i. leolvas egy imát s elmond egy más által megírt beszédet, a mely az ő lelkét soha meg nem mozdította s át nem hatotta. Fájdalom, igen sokszor ez a gyakorlati képzés az egész theológián át, sőt még azontúl is. ITa azonban a theologus évről évre tanít a vasárnapi iskolában, tart előadásokat vallásos estélyeken s egyesületi összejöveteleken, akkor lassanként a lelke megtelik az evangéliummal, s alkalmas lesz apostoli beszédek tartására a szószéken, a gyülekezet előtti bizonyságtételre s a gyülekezeti élet folytonos táplálására. E tekintetben már tapasztalataink is vannak, a melyekre nagy örömmel hivatkozhatunk. Remélhetőleg nemsokára arra is hivatkozhatunk, hogy az ifjak, a kik a beimissziói munka végzése közben nemcsak imádkozni és prédikálni tanultak meg, de sok emberismeretet is szereztek, künn az életben is kezdenek evangéliumi munkát, s aze munka folytatása közben felmerülő nehézségeketa theológián, illetve az ennek védszárnyai alatt folytatott belmisszió munkában szerzett tapasztalataik segélyével győzik le. A gyokorlati nevelésnek tehát folyton kell folynia az elmélet oktatással kapcsolatban, s több theológiai akadémián valósággal reménykeltő módon folyik is már. Ha azonban az elméleti oktatást nyűgeitől megszabadítanék s azt életteljesebbé, a magyar ifjú egyéniségének megfelelőbbé tennők, akkor a gyakorlati keresztyénség terein is nagyobb eredményeket érnénk el theológusainkkal. Azt indítványozom azért hogy az irodalmi társaság gyűlése alkalmából, a magyar evangéliumi belmisszió egylet megalakítása után szenteljünk néhány órát, ha kell egy délelőttöt, a lelkészképzés nagyfontosságú ügyének, s Isten nevében «tegyünk határozott lépéseket® a végből, hogy a jövő lelkipásztorai, az Isten minden fegyverével ellátva, diadalt arathassanak. Szabó Aladár, ref. theol. akadémiai tanár. iskolaügy. Az iskolák vallásos szelleme. A lefolyt XIX. század a felvilágosodás és a felfedezések százada büszke czimét hordozta homlokán. A XVIII. század vége által előkészíttetve, mintegy megdőlni látszott benne a múltnak sok hatalmas tekintélye. A szabadság és a felvilágosodás szellője által érintett és táplált kor nemcsak a testi szolgaság bilincseit kívánta lerázni, hanem emanczipálni törekedett magát lélekben is mindenféle oly hatalomtól és tekintélytől, a mely a jelszóul írt szabadságnak csak a legcsekélyebb mértékben is útjába látszott állani. E hatalmak és tekintélyek között legelső sorban látszott állani a vallás és az egyház; ezeknek az erejét kellett tehát megtörni, hogy a magát felvilágosodottnak hirdető és a szabadságra törekvő kor, hite szerint, méltónak mutassa magát büszke czímére. Ez általános irányzata mellett a lefolyt század, egészen természetes, hogy nemcsak hogy nem volt támogatója vallásnak ós egyháznak, de ellenkezőleg, a felvilágosodottsághoz ós a műveltséghez tartozónak tekintette a velők való nemtörőclést. Ha nyilt harczot nem mert, vagy nem akart is indítani ellenök; de igyekezett elhallgatni és sima modorban kiküszöbölni őket önmagából. Ez az elhallgatás ós kiküszöbölés talán sehol máshol nem volt oly rendszeres, mint épen a nevelés és tanítás terén. Míg régente a vallás és az egyház dominálta a tanítás és nevelés mezejét, s ezek voltak azok, a melyek annak jellegzetességet adtak, addig a XIX. század vagy egészen kirekesztette iskoláiból a vallást és az egyházat, vagy pedig csak heti pár órára szorította befolyását. S míg régente minden egyéb ismeretközlés a vallás ós az egyház körül csoportosult és annak érdekeit szolgálta, addig a XIX. század iskoláiban nemcsak hogy egy kicsiny zugba szorult mindakettő, hanem még azt is el kellett szenvedniük, hogy nap nap után ócsároltassanak a többi tantárgyak körében. Vallási és egyházi tekintetben elég sivár a lefolyt XIX-ik század mezeje, különösen, ha nem