Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-28 / 17. szám

teknek, megyéknek és iskoláknak. A közalapi segélye­zéseknél az elforgácsolási rendszer megszüntetendő. 12. Sür­getendő az államsegély felemelése. 18. Rendeztessék egyöntetűleg a canoniea visitatio. 14. Rendeztessék az amerikai magyar református egyházakkal való jogviszony. 15. Sürgetendő a tábori lelkészek számának lélekszám arányában való emelése. A szatmári ref. egyházmegye legutóbbi közgyű­lése beiktatta tisztébe Kovács Lajos panyolai lelkészt, az újonnan választott aljegyzőt; sajnálattal vette tudo­másul F. Varga Lajos főjegyző lemondását és az egy­házmegyéből eltávozását és több, kisebb-nagyobb fon­tosságú kérdést intézett el, a melyek közül említésre méltók a következők. Pártolólag tudomásul vették a nagyszebeni egyházmegye átiratát, melyben azt indítvá­nyozta, hogy október 31-ke, mint a reformáczió emlék­napja, mindig úrvacsoraosztással egybekötve ülessék meg. Elhatározták, hogy egyházmegyei lelkészi nyugdíj­intézetet állítsanak fel és a kegyeleti évet félévre kor­látozzák. Az esperest megsértett németii lelkész ügyét fegyelmi bíróság elé utasították ; megsürgették a zsinatot és tudomásul vették a szatmári prot. felsőbb leányiskola érdekében indított gyűjtés eredményeit. Az egyházmegye gyülekezetei e czélra eddigelé 697 kor. 22 fillért ado­mányoztak. Folyik a gyűjtés úgy itt, mint az ugoesai és a nagykárolyi egyházmegyékben is ; sajnos azonban, hogy nem olyan eredménynyel mint kellene. A nagyszalontai ref. egyházmegye f. hó 11-én tartott közgyűlésén meleg ováczióban részesítette espe­resét, Széli Kálmánt 40 éves lelkészi szolgálata, — és gondnokát Tisza Kálmán 70-ik életéve betöltése alkal­mából. Elhatározta a gyűlés, hogy Széli Kálmánnak a nagyszalontai egyház által f. hó 28-án tartandó jubileu­mán küldöttségileg fogja magát képviseltetni. Az esperes jelentése szerint az egyházmegye gyülekezeteiben min­denütt haladás észlelhető és a jótékony adományok és hagyományok összege a 31 anya és leányegyházban 22,490 kor. 62 fillér volt. Az egyházmegyei gyáminté­zet vagyona 144,678 kor. 37 fillér. A nagyváradi leány­internátus bevétele 11,971 kor. 8 fillér, kiadása pedig 10,684 kor. volt. Az intézmény szépen gyarapodik és reménység van az iránt is, hogy 1903 őszén, vele kap­csolatban a tanítónő-képezdét is megnyithatják. Adja Isten, hogy úgy legyen. Egyházi értekezletek. A sepsi ref. egyházmegye május hó 2-án Uzonban, — nagy-enyedi pedig május hó 9-én Felvinczen fogja megtartani egyházi értekezletét. Mindkét értekezlet főtárgya a kerületi értekezlet által a teendőkre nézve kidolgozott javaslat megvitatása lesz. A felső-szabolcsi ref. egyházmegye f. hó 16. és 17. napjain tartotta meg közgyűlését Nyíregyházán. Megelőző istentisztelet után Görömbey Péter esperes nagyobb szabású beszéddel nyitotta meg az ülést. A hivatalos ügyek tárgyalása előtt, mind az egyházmegyei gyűlés, mind a lelkészi kar meleg hangon üdvözölte szeretett és tisztelt esperesét lelkészkedése 25 ik évének betöltése alkalmából. Az új tanítók felesketése után sajnálattal vette tudomásul a gyűlés, hogy a csekély tanítói javadalmazás miatt több gyülekezet már évek óta nem képes tanítói állásait betölteni, s ennek orvoslása végett ki is mondták, hogy hatósági úton sürgetni fogják a tanítói fizetéseknek 1000 koronában megállapítását, A gyűlés egyéb határozatai közül fontosabbak voltak még a következők: Megsürgetendő a zsinat, a melynek sürgősen megoldandó kérdései volnának az egyházi adó­ügy rendezése, egységes liturgia, egyházfegyelem, a köz­alapi vagyon gyümölcsözőbb felhasználása, a lelkész­választási törvény módosítása, egyetemi protestáns fakul­tás szervezése, a lelkészi és tanítóhiány megszüntetése, a nagy egyházaknak parókhiákra osztása, nagyobb állam­segély kieszközlése és a belmisszió szervezése. Az orsz. lelkészi nyugdíjintézet felállítását szükségesnek ítélték, de nem a mostani tervezet szerint, a mely elviselhetetlen terhet róna a lelkészekre és az egyházakra. Az egyház­megyei leányinternátus ügyében kimondták, hogy az épít­kezés csak a rendelkezésre álló tőke erejéhez mérten eszközöltessék. ISKOLA. Iskolai aranykönyv. Báró Vay Béla, az alsó­zsolczai ref. egyház gondnoka 2000 koronát adományo­zott a nevezett egyháznak iskolája megújítására. A kolozsvári ref. tlieol, fakultáson, a Molnár Albert halálával megüresedett gyakorlati theológiai tan­széket egyelőre nem fogják betölteni, hanem a többi tanárok látják el a kathedra teendőit. A homiletikát Kenessey Béla, a cura pastoralist Pokoly József, a litur­gikát pedig Nagy Károly veszik át. Az igazgató-tanács meg a jövő iskolai évre is ilyen ellátását javasolja a tanszéknek, s így annak betöltése csak az 1902/3-ra történik meg. egyesület. Bővet Budapesten. Bővet Alfréd berlini ref. lel­kész, a svájczi mértékletességi egyesületek elnöke Bécs­ből, a hol az antialkoholista nemzetközi kongresszuson részt vett, keleti kőrútjában Budapesten is kiszállt. Előbb Nyitrában, Ungvártt és Debreczenben járt. Székesfővá­rosunkban két napig időzött. Pénteken este az Erzsébet­körúti imaházban beszélt, szombaton cl. u. a Lorántffy Zsuzsánna és az Ifjúsági egyesületek tisztviselői előtt Szilassy Aladárné úrnő házánál ismertette a mértékletes­ségi egyesületek erkölcsi és nemzeti fontosságát; szom­baton este a ref. ifjúsági egyesület helyiségében mon­dott lelkesítő beszédet az ifjúsághoz ; vasárnap délelőtt a hold-utczai templomban prédikált, délután ugyanott a német ifjúsági és női egyesületek előtt fejtegette a mér­tékletességi mozgalmak vallás-erkölcsi jelentőségét. A derék franczia lelkész a mértékletességi ügynek tevé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom