Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-28 / 17. szám

a sötétséggel, úgy az országház kapuit is az új eszmék kezdték döngetni. A mérsékelt haladásért buzgó királyné és a rendek közt szinte elkerülhetetlenné vált az összeütközés. A nemzeti irány Magyarországon ez időtájt a régi állami formák merev fentartásában csúcsosodott ki. Szinte megcsontosult az a hit, hogy minden mélyreható reform az újkor szellemében átgyúrt örökös tartományokkal való egybeolvadáshoz vezetne. A magyar nemes fenn akarta tartani a középkori intézményeket, egyrészt, mert érdeke úgy kivánta, de másrészt, hogy meglegyen a határvonal, mely a Regnum Marianumot Ausztriától elválaszsza. A királyné és a rendek közt lefolyt viadal az 1764/65-iki országgyűlésén jutott dűlőre, mely nevezetes forduló pontja hazánk történelmének. Zay Péter végig iili ezt az emlékezetes, kilencz hónapig tartó országgyűlést. Családjával együtt Sopronból, hol apósa látta vendégül, Pozsonyba költözik s titkárát Sartory Ádámot is oda rendeli. Zay Péter 1762 tavaszán tartotta meg kézfogóját új élete párjával, gróf Auersperg Farkas egyetlen leányával. Sopronban ösmerkedtek meg, az evangélikusok régi fészkében, hol hires főiskolájuk ép oly összetartó erőt gyakorolt a dunántúli, mint Eperjes az északi, Pozsony az északnyugati részekre. Auerspergék a hires osztrák család protestáns ágának ivadékai, s mint a féle fehér hollók, e csöndes, határszéli városkában húzódtak meg. (Vége köv.) Zay Miklós gróf. könyvismertetés. E. Pfennigsdorf: Christus im modernen G-eistesleben. Keresztyén bevezetés a jelenkor szellemi világába. 3-dik kiadás, 1900. Dessau. Kis 8-adrétben 304 lap, ára kötve 4 márka. Ez az érdekes és tanulságos könyv népszerű tájékoztató a jelenkori szellemi áramlatok között. Czélja kimutatni azt, hogy a modern természettudományi, vallásbölcseleti, bölcseleti, erkölcsi és széptani elméletek és ismeretek körében egyedül Jézus Krisztus a biztos kalauz. Az összes szellemi javak csak a keresztyén hit éltető és melegítő fényénél képesek az emberi lélek szükségeit valóban kielégíteni. A keresztyén hit nem akadályozza, hanem fejleszti a szellemi életet, s nem zárja el, hanem felnyitja az ember tekintetét a szellemi élet gazdagsága előtt. A keresztyénség nem tudomány, nem bölcselet, nem politika, nem ipar, de valódi fundamentoma és éltető ereje mind eme szellemi javaknak. A népszerűen és hitvédő szellemben tartott munka nyolcz fejezetben a következő kérdéseket tárgyalja. 1-ső fejezetében a vallásokról szól. Rámutat arra, hogy az emberi vallások, mint a ruha, elavulnak és elpusztulnak; még az oly nagy és tartós vallásokon is, minők a konfucianizmus, a brahmanizmus, a buddhizmus, a mohamedanizmus, még ezeken is a megmerevedés és belső feloszlás tünetei mutatkoznak. De a keresztyénség a feltámadás csudálatos erejét mutatja. Ha üldözik, ha eltapossák, ha megrontják, ha kiforgatják is, nemsokára ismét megújulva, megifjodva támad föl hamvaiból. Celsus és Julián ideje óta s különösen a XIX. században hányszor nyilvánította immár holtnak az elbizakodott tudomány! De mig a tudomány szüntelen változik, korábbi tételeit változtatja, hypothesiseit egymásután cserélgeti, addig Jézus és az ő evangéliuma tegnap és ma mind örökké ugyanaz: a világ világossága. Igen, mert az evangélium nem emberi alkotás s nem mulandó földi termék, hanem örök isteni plántálás. Isten ültette az ember szivébe az ő utána való kiolthatatlan vágyat, a mint Augustinus klasszikus szavakkal kifejezte: Magadéinak alkottál minket, Uram, és a mi szivünk mindaddig nyugtalan, a míg tebenned békét nem talál.* És Isten küldötte el szent fiában, a názáreti Jézusban az igaz békesség örök fejedelmét. A keresztyénségen kivüli vallások csak morzsáit tartalmazzák annak az örök igazságnak, a mely Jézus evangéliumában egész teljességben megvalósult. A 2-dik fejezet „Krisztus és a tudósok" czím alatt tömören ismerteti a tudomány s kivált a természettudományok óriási haladását. Azután kiemeli a tudományos és a vallásos ismeret közötti ama különbséget, hogy a természettudós beéri azzal, ha a tünemény vagy jelenség okát megtalálja, de a hivő ember az illető jelenségnek aczélját, és jelentőségét az emberre való vonatkozásában is föl nem deríti. Itt fejti ki szerző a csuda és a teremtés fogalmát, itt tárgyalja a darwinizmust, itt czáfolja meg a materialismust, itt mutat rá a hivő természettudósok s a hivő filozófusok egész táborára, arra a végkövetkeztetésre jutván, hogy hit nélkül a tudományok, még a természettudományok sem lehetnek el, mert az érzékfeletti világba szerző ér föl az emberi tapasztalat, s hogy az egészséges és következetes világnézet szükségképi folyománya a keresztyén hitnek. A 3-ik fejezetben „Krisztus és a művészét" jut sorra. Az művészet isteni adomány, de teljességgel nem pótolhatja a vallást, mert nincs megtartó és boldogító ereje. Ellenkezőleg: a művészetet is jelentékenyen a vallás ihleti, a vallás látja el ethikai erővel és az evangélium termékenyíti meg. Nem véletlen dolog, hogy a legkiválóbb festmények, szobrok, építmények s a legnagyobbszerű költői és zenei alkotások vallásos s közelebbről épen keresztyén tárgyúak. A művészet is Krisztusnak köszönheti a legfelségesebb alkotásait. A művészet a vallásra és keresztyénségre nézve csak előterjesztési eszköz, kifejezési segédeszköz. A 4-dik fejezet „Krisztus és a jó emberek" cz. a. az erkölcsiség kérdéseivel foglalkozik. Kimutatja az ethikai naturalizmus és a Nieztsche-féle „Übermensch"-elmélet fonákságát, méltatja Kant autonom moralizmusát, czáfolja a modern ethikai társulatok vallásnélküli morálját. Meggyőzőleg bebizonyítja, hogy az evangéliumi hit a leghathatósabb erkölcsi erő; hogy erkölcsi téren is Krisztus * Augustinus : Tu feeisti nos ad te et eor nostrum inquietum est donee requieseat in te.