Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-06 / 1. szám
kettő tartalmát ismerjük már, s itt csak azt jegyezzük meg róluk, hogy igen „ügyesen" vannak szerkesztve. Meglátszik rajtok az a bizonyos „sima kéz". De a nem felületes olvasó megláthatja bennök a lólábat is. Ezzel kapcsolatban említjük meg azt a szállongó, de a Religió által tagadott hirt is, hogy a jogi és a theológiai fakultás nem nyugosznak bele az egyetemi tanács határozatába, hanem felebbezni akarnak ellene a miniszterhez s hogy az elégedetlen professzor urak az ifjúságot is biztatgatják a kérdés tovább bolygatására. Figyelemmel fogjuk kisérni a dolgot, mert úgy látszik az ügynek csakugyan nincs még vége. Bizonysága ennek az, hogy Eapaics Rajmond rektor, megrendült egészségére hivatkozva, valójában azonban a klerikális táborból, távolléte miatt ellene intézett támadások és állítólag Samassa érsek szelid nyomására lemondott állásáról. László József hagyatéka. A dunántúli ref. egyházkerület kiküldött bizottsága, a mint a Dunántuli Prot. Lapban olvassuk, Antal Gábor püspök elnöklete alatt mult hó 7-én vizsgálta át a László-féle hagyatékról szóló számadásokat. A számadások, tőkében és kamatokban 114,963 kor. 58 fillérben mutatták ki az alap összegét, a mint azonban nevezett laptársunk írja, a végleszámolás után a hagyaték megfogja közelíteni a 140,000 koronát, serre támaszkodva a pápai felsőleányiskola már a jövő tanévre valósulást nyerend. Örvendünk rajta, mert a prot. leány- és nőnevelést egyházunk legelső rangú feladatának tartjuk, s igen óhajtjuk, hogy a dunamelléki egyházkerület is tegyen e tekintetben elhatározó lépést. Az állami ellemi népiskolák növendékeiről a Nemzeti Iskola a következő érdekes statisztikai kimutatást közli. 1899/900-ik tanévijén. 1900/901-ik lanévben. Szaperodás. Magyar 105,074 121,631 16,557 Német 28.142 33,676 5,534 Román 19,288 23,065 3,777 Tót 27,635 28,826 1,191 Szerb 1,873 2,261 388 Horvát 3,407 3,540 133 Ruthén 5,404 7,359 1,955 Egyéb 2,495 3,800 1,305 Összesen 193,318 224,158 30,840 Ez a kimutatás örvendetesen tesz ugyan bizonyságot a magyar gyermekek szaporodásáról;, azonban még örvendetesebb volna, ha a szaporodás e nagy perczentjét a nemzetiségek gyermekeinél konstatálhatnánk. Az állami elemi iskolák szerintünk nem arra valók, hogy a tiszta magyar vidékeken hódítsanak és az ott fenálló felekezeti és községi iskolákat szívják fel, hanem arra, hogy a nemzetiségi iskolák számát apaszszák és a nemzetiségi vidékeken legyenek a magyarság melegágyai és ápolói. A statisztika ebből a tekintetből bizony nem elégít ki bennünket. Az iskolai lélekhalászat ellen. Egyházi gyűléseinken, a mióta gondot kezdünk fordítani arra, hogy nem felekezetünkhöz tartozó iskolákba járó protestáns gyermekeink megfelelő vallástanításban részesüljenek, mindig felhangzottak a panaszok a miatt, hogy pápás atyánkfiai sok helyen egészen elvonják a protestáns növendédeket a felekezeti hitoktatás alól, és hogy e tekintetben a szülők által fedezhessék magokat, azoktól nyilatkozatokat vesznek arra nézve, hogy gyermekeiknek a felekezeti hitoktatásra való kiadását nem kivánják. Bartók György erdélyi ref. püspök véget vetett ennek a keresztyéntelen lélekfogdosásnak, mert hathatósan követelvén e törvénytelen eljárásnak megszüntetését, a kultuszminiszter szigorú rendeletet intézett Majláth Gusztáv „erdélyi róm. kath. püspökhöz" (sic !) s felhívta a hatósága alatt álló iskolák igazgatóinak az iránti utasítására, hogy az iskoláikba beiratkozó másvallású növendékek teljes és hiteles névsorát mindig tegyék át az illetékes lelkészi hivatalhoz és adjanak kellő alkalmat minden növendéknek arra, hogy a hittant saját lelkészétől tanulhassa, tekintet nélkül a szülők által netán adott és törvényszerint úgyis érvénytelen külön nyilatkozatokra. — A miniszternek ezen, a törvényt végrehajtani kivánó rendeletét örömmel veszszük tudomásul — Erdélyre nézve. A mi azonban Erdélyben visszaélés és törvénytelenség az egész országban. Ha tehát a miniszter igazán orvosolni akarja a bajt, akkor necsak Majláth Gusztáv urat utasítsa a törvény megtartására, hanem az egész klérust; sőt utasítsa a saját fenhatósága alatt álló kir. katholikus gimnáziumokat is, mert mégis csak szégyenletes és törvénytelen dolog, hogy nemcsak a zárdai iskolákban és a tisztán római kath. gimnáziumokba nem szabad betennie lábát a protestáns vallástanítónak, de még a kir. katholikus gimnáziumokba sem. Tessék tehát a miniszternek az egész vonalon megtartatni a törvényt és elvégre valahára megvalósítani azt az eddigelé csak papiroson kimondott telies egyenlőséget és viszonosságot. Mi pedig, a míg ez meg nem valósul : zörgessünk, követeljük a törvény végrehajtását és a visszaélések megszüntetését. A tanító közhivatalnok. A közoktatási miniszter egy felmerült eset alkalmából az igazságügyminiszterhez kérdést intézett az iránt, vájjon az 1878. évi. V. t.-czikk 270., illetve 461-dik szakasza szempontjából az állami, egyáltalán pedig bármilyen jellegű nyilvános iskolánál működő tanítók közhivatalnokoknak tekintendők-e vagy sem? Ezen megkeresésre érkezett az igazságügyminiszternek a következő átirata : Folyó évi április hó 22-én 1249. sz. alatt kelt nagybecsű átirata folytán nagyméltóságodat tisztelettel értesítem, hogy az 1878. évi V. t.-czikk 270. §-ának 2. pontja és a 461. §. szempontjából az állami, egyáltalán pedig bármilyen jellegű nyilvános iskolánál működő tanítók közhivatalnokoknak tekintendők. Annak meghatározására ugyanis, vájjon bizonyos hivatal magán vagy közhivatal-e: az állam közjoga irányadó. E szerint állami hatóságok azok, melyek az állam ügyeit ellátják, tekintet nélkül arra, vájjon megbízásukat magától az államtól közvetlenül, vagy más közjogi testületek köz-