Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-03 / 9. szám

lástól távol álló jellegét. Ez új irány törekvése a tisztán történeti kutatásra, a dogmatikai értékelés elhagyására és a nagy teremtő vallásos egyéniségek megismerésére irányul, a mivel a vallást meg akarja óvni a spiritualisztikus ellaposodástól, s az erőteljes eredetiségnek kipuhatolására fekteti a fősúlyt. Hegler elismeri, hogy a vallástörténeti kutatásoknak a theológia sokat köszön. Ma már bizonyos az, hogy a vallástörténet stúdiuma a theológiára nézve igen nagy jelentőségű. S közelebbről a ker. vallástörténet követelménye a történeti theológia ama legfőbb feladatára utal, hogy a keresztyénségben azt az élő isteni fényt lássa, a mely nem e világból való- S Hegler még sem helyesli az egyháztörténetnek a dogmatikától teljesen ment „ker. vallástörténetté" való átalakítását. A dogmatikától és filozófiától való mentesség a keresztyénség történeténél minden exakt históriai módszer mellett is dilettantizmusra vezetne. A modern történettudományi foglalkozás közel van a részletezés ama veszélyéhez, mely az egészszel való összefüggését elveszíti s bizonytalanná teszi az alapfogalmakat. A modern ker. vallástörténetírók, pl. Duhm és de Legarde sem követelhetnek abszolút elismertetést. így Duhm szerint a vallástörténet nem tekintheti a vallásos jelenségeket pusztán psychologiai jelenségeknek, s a csudáknak is objektív értéket kell tulajdonítania. Sőt ép oly kevéssé tudja keresztül vinni a vallások egyenjogúságának elvét. S a keresztyénség történetének elszakítása az egyházi gondolatoktól és érdekektől valójában is keresztülvihetetlen. A történeti theológiának a keresztyénséget folyton a történet folyamában kell megértenie ; mert csak így szolgálhat azzal az egyház ügyének. Az „egyháztörténet" elnevezésének tehát máig is van jogosultsága és helyes értelme. A mi a ker. közösségnek erőt és állandóságot kölcsönöz, az csak az egyháztörténet által deríthető föl. Ez oldalról tekintve a liberális Hase szerint is az egyháztörténet a Szentlélek története az emberiségben s a keresztyénség legjobb apológiája. Hegler tanár e tartalmas és elvi jelentőségű előadását a német prot. sajtó elismerőleg fogadta. A „Los von Boni" mozgalma Ausztriában újabb stádiumba jutott. Egyik mult szemlénkben említettük, hogy 1900 karácsonyán Schöbl leitmeritzi püspök a Los von Rom mozgalma ellen egy hevesen kifakadó pásztori levelet intézett egyházmegyéje papságához, a melyre a cseh ev. lelkészek, presbitériumok és elöljáróságok a következőkben válaszoltak : 1. Tiltakoznak ama vád ellen, mintha a mozgalom folytán „idegen prédikátorok" hatoltak volna be Ausztriába. Az ev. egyház a népélet talaján áll, s az istenországa megvalósulásának talaja a földön. Német gyülekezeteiben német lelkészekre van szüksége, mivel a theológusok hiánya miatt ilyenek a hazában nem kaphatók. 2. Visszautasítják a hazafiatlanság ama vádját, a mely szerint a „Los von Rom" azonos volna a „Los von Osterreich"-hal és a római kath. uralkodó háztól való elszakadással. Ausztria ev. egyházának legfőbb hatósága a birodalmi törvény által elismert egyházszervezet szerint a cs. kir. ev. főegyházi tanács Bécsben, s legfőbb védőjének ismeri el a császárt, a kinek védelmével és jóindulatával eddigelé is dicsekedhetik. Ismeri Krisztus szavát: „adjátok meg a császárnak, a mi a császáré", s engedelmeskedik az apostol intésének: „engedelmesek legyünk a felsőbbség iránt". 3. Visszautasítják azt a vádat, mintha külföldi egyletek pénzeivel fizették volna meg „az áttértek bűneinek zsoldját". Az ev. egyháznak tisztátalan eszközökre nincsen szüksége, mivel az Isten igéjében van az ő fegyvere és ereje, s mindenkinél, a ki hozzá csatlakozik, a Krisztus evangéliuma örök igazságáról való személyes meggyőződés eszközlésére törekszik. Azt kérdezik tehát a leitmeritzi püspöktől, miként tud ilyen súlyos vádakat összeegyeztetni a 9-ik parancsolat iránti engedelmességgel? Ez alkalommal az ev. gyülekezetek képviselői újból is hangsúlyozzák, hogy egyházuk az állami törvények értelmében egyenjogú a római kath. egyházzal, s mint ilyen igényt tart arra, hogy bárki részérő] is ilyennek tekintessék. Az ev. egyházi tannak, mint „tévtannak" jelzését pedig méltó felháborodással utasítják vissza; tartózkodnak azonban attól, hogy hasonlót hasonlóval viszonozzanak. Őszintén örvendünk e bátor hitvallásnak a pápás Ausztriában ! Francziaországban, Páris egyik első templomában Garnier apát Epiphánia ünnepén szent beszédet tartott a bibliaolvasásról, s ajánlotta híveinek „Francziaország visszatérése az evangéliumhoz" cz. mű megvételét. A pápa által is melegen ajánlott ez új művet az evangéliumok egy népies kiadása fogja bevezetni. A verduni püspök rendezi sajtó alá, és e művet „valóban szükségesnek" mondotta még maga a pápa is. Az evangéliumok eme kiadását csak helyeselhetnénk, ha a valódi, hamisítatlan evangéliumok kiadása volna tervben. Azonban csak „népies" kiadást akarnak rendezni, s hogy ez milyen lesz, előre tudhatjuk. Miért nem adják az evangéliumokat s az egész bibliát a nép kezébe, úgy, a hogy vannak ? Hát csak azért, mivel a r. kath. nép az egész bibliával a kezében könnyen felismerhetné s talán le is vetné magáról Róma tévtanait. Ily megcsonkított evangélium mellett könnyebben lehet vádolni a protestánsokat azzal, hogy nekik hamisított bibliák vannak. A szász-meiningeni tartomány egyház jan. 14—24-ig tartott zsinati ülésén az istentisztelet reformálását s az „Evang. Bund" ügyét tárgyaló kérdés mellett a lelkészek fizetését is rendezte ekképen : Szabad lakáson kivül az 1—5 szolgálati évben 1800 márka ; 6—10 évig 2400 márka; 11—15 évig 2700 márka; 16—20 évig 3000 márka; 21—25 évig 3400 márka; 26—30 évig 3800 márka ; 30-tól további évig 4200 márka. Eddigelé a fizetési fokozatok ilyenek voltak: 1800—2100— 2400-2700-3000—33G0-3600. A vikáriusok az első vizsgálat után 1000, s a második vizsgálat után 1200 márka fizetésben részesülnek. A nyugdíj az 5-ik szolgálati év előtt évi 1200 márka, a mely aztán minden szolgálati évvel 60 márkával emelkedik. A maximum 3500 márka, a melynek élvezetébe a 65-ik életév betöltése után lép a lelkész. E fizetési módozatokat, a főegyházi tanács előleges meghallgatása után a tartományi gyűlés is jóváhagyta és folyósította. A keresztyén demokriieziáról XIII. Leó pápa 1901 január 18-ikán encziklikát adott ki, a melyben annak elveiről és czéljairól, a különböző szocziálpolitikai vitakérdések és súrlódások eloszlatása czéljából csalhatatlan tan tekintélyénél fogva híveinek urbi et orbi a következőket mondotta: „A ker. demokráczia az egyházi hit elvein alapul. Az igazságosság annak fundamentuma. Socziáldemokráczia és keresztyén demokráczia közötti szövetségről nem lehet szó, mert azok úgy viszonylanak egymáshoz, mint a ker. törvény hitvallása és a szocziálizmus különleges tana. A ker. demokrácziát nem szabad politikailag értelmezni, hanem csak úgy, hogy az „jótékony ker. behatás a népre". Még távolabb áll a demokráczia attól, hogy abban az alárendeltség megszüntetését és a törvényszerű uralom lerombolását lássuk. A természeti és az erkölcsi törvény elrendeli, hogy az elöljárókat az államban tiszteljük és jogos parancsaiknak engedelmeskedjünk és pedig puszta kötelességérzetből és lelkiismeretességből.