Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-03 / 9. szám

munkások között ott látjuk: F. B. Mayert, dr. Parkért, dr. Hortont, dr. xMonro Gibsont, Hugh Price Hughest, John McNeillt, Thomas Lawt, I. H. Jowettet, dr. Cliffordot, Gipsy Smithet, dr. Fairbaint, Ian Maclarent, Tolefree Parrt, Wakerleyt, dr. Forsyth-t, Mayt, Silvester Hornét, Th. Spurgeont, Odellt, L. Weavert, J. G. Greenbought, Cranford Johnsont, Cuff-ot, Mackennalt, C. Morgant stb., a kiknek nagy tehetsége és buzgósága már maga kezesség a siker felől. Hogy a nagy munkamező minden részén megjelenhesssenek és dolgozhassanak a nagynevű vezetők, a nemzeti misszió az egyes körök szerint egymásután osztatott be. Kezdődött Londonban január 28-án és tartott itt február 4-ig; a nagyobb vidéki városokban kezdődött február 16-ánés tartott 26-káig; a kisebb vidéki városokban és a falvakban pedig márczius 2-ikától 6-káig fog tartani. A londoni és a nagyobb vidéki városi misszió már véget ért s így már nemcsak a munkáról, hanem annak eredményéről is szólhatunk. Január 28-tól február 4-ig és február 16-tól 26-ig Londonnak és a nagyobb vidéki városoknak minden, a szabad egyházakhoz tartozó templomában és üléstermeiben hangzott a Krisztusról szóló fenséges evangélium a legkiválóbb férfiak ajkáról, és a mint az angol lapok írják, a legtöbb helyen bámulatos eredménynyel. Elismerik ugyan magok az egyházi lapok is, hogy a keresztyén társadalomnak ama legfelső és legalsó rétegét, a melyeknek a legnagyobb szükségök volna az evangéliumra, nem voltak képesek a misszióval úgy megmozgatni és hatása körébe bevonni, a mint kívánatos lett volna; — de azért az eredmény mégis örvendetes és általában véve kielégítőnek mondható. Mind a legfelső, mind a legalsó körökből százezrek vettek részt az összejöveteleken olyanok, a kik azelőtt teljesen távol tartották magokat az evangéliumtól, és az egyes missziói pontok jelentései sok százak és ezerek megtéréséről és vallomástételéről számolnak be. A vezetők adatai szerint a misszió minden egyes napján átlag 200 ezer ember vett részt az összejöveteleken, s így 8 nap alatt több mint másfélmillió lélek hallott a Krisztusról és az ő boldogító evangéliumáról. Megmérhetetlen ennek az eredménye. Ha a nagy misszió nem tudta is körébe bevonni mindazokat, a kiket szeretett volna, sha az összejövetelek hallgatóságának talán legnagyobb részét azok alkották is, a kik különben is szívesen hallgatják a Krisztusról szóló evangéliumot, mégis kiszámíthatatlan és megmérhetetlen e nagy misszió eredménye. Még a hívő lelkeknek sem árt a felrázatás és kötelességeik felmutatása Sokunkban él a hit; érezzük is a Krisztusban s általa az Istenben élés boldogságát. — óh de mily könynyen válunk önzőkké ebben is. Mi magunk boldogoknak tudjuk magunkat, de elfeledjük azt, hogy kötelességünk volna e boldogságra másokat is eljuttatni. Nagy szükség van tehát arra, hogy emlékeztessünk az általános papság elvére s arra, hogy a hivő s hitében boldogságát feltalált léleknek apostolnak kell lennie másokkal szemben és másokat is el kell juttatnia a maga boldogságára. Ennek tiszta tudatát keltette fel ez a nagy angol misszió a hivő lelkekben is; s ha most már elképzeljük, hogy minden, kötelességének tiszta tudatára eljuttatott lélek teljesíti is kötelességét mások üdvre vezérlésében, vájjon képesek lehetnénk-e mérlegelni annak áldásos eredményeit?! A misszió nagy munkája még épen most foly a vidéken, s az eredmény az egyszerűbb lelkek körében bizonyára még örvendetesebb leend, mind a nagyvárosoknak sok mindenféle hiu emberi értelem és bűn által fertőzött légkörében. E nagy nemzeti evangélizáló misszióval az angol szabad egyházak újra jelét adták annak, hogy a Krisztus élő és ható egyházai s hogy egyek a hitben és a szeretetben. Megvallom, hogy én ámulattal olvastam nagy munkájokról és annak nagyszerű eredményeiről. De ez az ámulat szomorúságot és fájdalmat is keltett lelkemben, a mikor a mi magyar protestáns egj^házunk sok mindenféle bajaira, elvettetett állapotára, élettelen vergődésére tekintettem. íme, angol protestáns hitrokonaink élnek, hatnak, az evangélium ereje által megmérhetetlen hatást képesek gyakorolni az egyes lelkekre és az egész társadalomra ; terjeszkednek, életet adnak, lelkeket váltanak meg bűntől és kárhozattól, — mi pedig mintegy meghaltunk önmagunkban, és csak romlás, pusztulás az, a miről beszámolhatunk. Oh ébredjünk szent hivatásunk öntudatára ! Ne keseregjünk, ne vitatkozzunk, hanem kövessük angol hitrokonaink példáját és vigyük be az evangéliumot egyházunkba és vigyük el minden arra szorult lélekhez. Ez a mi szent hivatásunk, s csak ebben és ez által élhetünk egyedül ! Hamar István. BELFÖLD. Népünk anyagi bajairól, II. Az egyházban a hívek számbeli növekedésével apadni kellene a teherviselésnek, míg a számbeli apadás természetszerűleg emeli, nagyobbítja a'teher arányát. Egyházainkban azonban csak az utóbbi elvet látom alkalmaztatni, holott a másikra is tekintettel kellene lennünk. Mert egyházaink életében, mint az egyes családokban is, a magyarnak egyik legnagyobb bűne : a nem számítás az egyik legjellemzőbb vonás. Ritka egyház az, — én magam alig hiszem, hogy volna olyan, — a melyben a hívek szaporodásával az egyházi adót lejebb szállítanák, hanem úgy tesznek, mint a rosz gazda, hogy ha több a jövedelem, elköltik a többet is, sőt sokszor ebbe, a több jövedelembe való bizakodás túlkiadásra hajtja a vezető embereket. Mert mint a családokban, úgy az egyházakban is növekednek az igények, a melyeket ki kell elégíteni, ép úgy, mint a hogy a lakodalomtartásnál a szolgalegény nem maradhat el a telkes-