Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-17 / 7. szám

és nők életrajzait olvasgatnák; akkor majd az emberi lélek olyan tényeinek, adatainak világában találnák magokat, a mely a legmagasabb bizonyítékokat szolgáltatja s a melyek ellen még a legkérlelhetetlenebb kritika is hasztalan ölti fel fegyvereit. Kálvin, a kit pedig oly kiváló theológusnak szoktunk tekinteni, teljes tudatában volt ennek és meggyőződésének többször is kifejezést adott. Az Institutió harmadik könyvében, a hitről szólva, ezt mondja: „Ismétlem, hogy ez inkább a szívnek, mint az agynak az ügye és inkább az érzelemé, mint az értelemé*. Ez a kérdés egyik oldala; a másik pedig az, hogy Kisztus munkájának e világbeli eredménye nem tantételekben van megírva, hanem a szívnek általa támasztott érzéseiben, az új benső tapasztalatokban és életirányzatban, a melyet ő indított meg,— a szeretet gyakorlásában, a hitben és az imádságban, a melyeknek Ő vetette meg fundamentumát. És ennek a szeretetben és imádságban nyugvó életnek egy olyan folyton erősödő folyama nyomul át a XX. századba, a melynek mindeneket elborító áradását a földnek semmiféle hatalma sem tartóztathatja fel. S a helyzet legjellemzőbb vonása az, hogy ennek az igazságnak az öntudata kezdi áthatni az egyházat és pedig mindenféle ágazataiban egyaránt. Sokszor csodálkozva látjuk a romanizmus életrevalóságát. De ne csodálkozzunk felette. A mi valóban élő s eleven benne, az nem túlhaladott theológiája. hanem a Krisztus szeretete, részvéte és szolgálata tagjai egy nagy részében. Egy kiváló angol írónő egyik utóbb írt elbeszélésében oly nyilatkozatot ad egy olasz nemes szájába, a mi általában véve igaz, a mikor azt mondja, hogy ők a római katholiczizmusban azt tartják értékesnek, a mi táplálja a lelket, a többi részével pedig nem törődnek. Ez a magyarázata annak a figyelemreméltó vallásos irányzatnak, a mely a franczia irodalmi körökben feltűnik újabban s a mely Róma aklába terelget még olyan régi agnosztikusokat is. mint Francois Coppée és Paul Burget. Élihez még csak azt a megjegyzést kell hozzáadnunk. hogy ezek a férfiak megismerték az agnoszticzizmust elejétől végéig és nem találtak abban semmi olyat, a mi a lélek égető szomjúságát eloltani képes lett volna. A protestáns ember helyzete azonban hasonlíthatatlanul előnyösebb. A nélkül, hogy visszavonhatatlan engedményeket kellene tennie túlhaladott dogmatikai tételekkel szemben, egész szabadon tapasztalhatja meg az új században a tiszta evangélium nagyszerű szellemi hatásait. Biztató jele az időnek, hogy az angol szabad egyházak a századot egy együttes és általános evangélizáló mozgalommal nyitják meg* Megvizsgálják az evangélium fegyvertárait és látják, hogy a kritika egyetlen egyet sem tett fegyvereik közül használhatatlanná. A szent evangélium, minden elemeivel : a megváltó végetlen szeretettel, — az élő Krisztussal, a bűnösök barátjával, — * Erről az evangélizáló mozgalomról legközelebb részletesen fogunk szólani. Szerk. a lelket megtérítő és újjászülő szent Lélekkel, — az újjászületést követő benső békességgel, az Istennek szentelt élet megmérhetetlen örömeivel és boldogságával, — mindez az övék, hogy hirdessék azt mindenfelé. És hirdetni is fogják annak az embernek lelkesedésével, a kinek minden szavát a benső boldogság bizonyossága teszi ellenállhatalanná. Nem magát lejárt szisztéma az, a melynek ilyen programmja lehet. De még ez nem minden. Fentebb azt a kifejezést használtuk, hogy „az evangélium szellemi hatásai". Visszatérünk e kifejezésre, mint olyanra, a mely kifejezi azt az ígéretet, a melyet vallási tekintetben az új század nyújt felénk. Ez az igéret abban a tényben rejlik, hogy az új evangéliumi mozgalommal új impulzusa támadt az imádkozásnak is. Hivő emberekből egyesületek alakulnak világszerte, hogy a hitből fakadó imádkozásnak mérhetetlen hatásait megtapasztalják. Ez a tér szűz talaja még a léleknek, a melyen hihetetlen gazdag aratásra van kilátásunk. Az a felületes ellenvetés, hogy az ilyen imádkozás csak hiábavaló kísérlet az isteni rend megváltoztatására és nem egyéb mint az emberi akaratnak az isteni akarat helyébe állítani kivánása, — teljesen érintetlenül hagyja azokat, a kik tisztában vannak a dologgal Epen azért van létjogosultsága az ilyen imádkozásnak, mert ez benne van az isteni világrendben és mert Isten akarata az, a mi egyedül érvényesül. Azok, a kik ismerősek az isteni élet belső köreivel, jól tudják, hogy azokban is van olyan polaritás, mint a villamosság körében. Úgy az egyikben, mint a másikban egy tökéletes körfolyamat létezik. A szellemi élet körében a két sarok : az Isten és a hivő lélek. Az isteni akaratból, czélja felé haladtában megmérhetetlen erők áradnak át az arra előkészített férfiak és nők leikeibe, a mely erők szent aspirácziókat és vágyakozásokat támasztanak Isten akarata teljesítésére és az ő országa terjesztésére, és ezek az isteni előfutárok, kibeszélhetetlen gazdagokká levén leikökben az átélt benső élettapasztalatok folytán, mintegy felmagasztosulnak és pályafutások tökéletességre jutását magában Istenben nyerik meg. Ennek a lelki életfolyamatnak az irodalma valóban csodálatos egy irodalom, — és a mai napokban nem tudnánk ennél jobb olvasni valót ajánlani sem a lelkipásztoroknak, sem a világiaknak. Megvigyázni azt, hogy egy Monica mint imádkozik fiáért, Ágostonért, — az egy oly erő működésének a megvigyázása, a mely hatalmasabb még a Niagara zuhatagainál is. Hatalmasabb, mert egy magasabb szférában működik, magasztos czélokra tör és ereje, hatása emberi mértékkel meg nem mérhető. És ezt az erőt nekünk mindnyájunknak alkalmazásba kell vennünk. Ily központokból nyerve erejét, a XX-ik század egyházának története nem lehet egyéb, mint a diadalról-diadalra haladás története. Chr. W. után. Szentmártoni.