Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-17 / 7. szám

Oh, szeretett testvéreim, hisztek-e ebben a Krisztusban? Érzitek e, hogy nála nélkül semmit sem cselekedhettek, a bűntől meg nem tisztulhattok, az üdvösséget el nem nyerhetitek?! Óh, ha érzitek, akkor ne féljetek; ez az érzés: a tehetetlenségnek, a bűntudatnak, az igazi alázatosságnak érzése O hozzá vezet. Az alázatosság az első lépcsőfok, melyen megindulhatunk Isten országa felé; ele ennek az alázatosságnak teljesnek kell lennie, meg kell abban szűnnie minden emberi okoskodásnak, bölcseségnek, önmagunk erejében vagy jóságában való bizakodásnak, ós így kell kiáltanunk a publikánussal : »Isten! légy irgalmas nékem bűnösnek!« És Isten irgalmas; irgalmasságból szállt alá a földre, irgalmasságból halt meg a keresztfán, ós az 0 irgalmassága mindörökké tart. »A Jézus Krisztus tegnap ós ma ugyanaz volt, és mindörökké is ugyanaz lószen«, ugyanaz, a ki bekötözi szivünknek vérző sebeit, a ki megvált minket a mi bűneinkből, a ki által megigazulunk ós megszenteltetünk, hogy dicsőítsük őt mind életünkben, mind halálunkban. És dicsőítjük is ; minden hivő lélek élő tanúbizonyság a Krisztus Isten voltáról, élő tanúbizonyság arról, hogy 0 velünk van minden napon a világ végezetéig. Velünk van alázatos bűnbánatunkban, velünk van a mi küzdelmeinkben, velünk van munkálkodásunkban, de velünk van a mi örvendezésünkben is. Nemcsak szenvedéseinek tesz osztályos-társává, de részeltet bennünket az O dicsőségében is. O általa mi is Isten fiaivá leszünk, s ha fiákká, tehát örökösökké is, Istennek örököseivé és a Krisztus örökös társaivá. Micsoda felséges igóret, mely a beváltatás boldogító bizonyosságával tölti el az apostol lelkét, s azóta századokon és immár csaknem évezredeken keresztül minden hivő keresztyénnek lelkét. Micsoda e nagy boldogsághoz képest a világnak minden öröme ós gyönyörűsége, s mily csodálatos örömeket tár fel számunkra ez az egyetlen nagy boldogság már itt a földön is. Mily öröm, ha ketten-hárman összegyűlhetünk a Krisztus nevében, s érezzük azt a szoros köteléket, mely bennünket Ő általa egymáshoz fűz ; mily öröm, ha egy-egy lélek, melyért rettegtünk, melyért imádkoztunk, kezd megnyilatkozni az isteni kegyelem hatása alatt; mily öröm, ha a Jézus irgalmassága nevében könyeket száríthatunk, sziveket vigasztalhatunk és 0 hozzá vezethetünk ! Mily öröm, ha sokan vagyunk együtt, kik Róla tanúbizonyságot tehetünk, ha érezzük, hogy egyesített imánk, forró hálaadásunk, buzgó könyörgésnok ellenállhatatlan erővel tör ég felé, s megnyitja annak kapuját, talán néhány oly léleknek is, mely még nem látta a megnyilatkozott egeket, s nem érezte maga fölö kiáradni Istennek csodálatos kegyelmét, megváltó és megszentelő erejét. Örvendezzünk szeretett testvéreim, örvendezzünk a Krisztusban, az Ő megváltásában, az 0 Ígéreteinek bizonyosságában, s akkor nem rettenthet bennünket sem élet, sem halál, sem kárhozat, mert 0 a mi diadalunk ós a mi üdvösségünk ! Vargha Gyuláné. ISKOLAÜGY. A lefolyt 1900-ik év tanügyi mozgalmainak áttekintése. V. 2. A. középoktatás körében. (Folytatás.) n) A mult évi tanügyi mozgalmak közt nagy szerep jutott a középiskolai tanáregyesület temesvári közgyűlésének. Jelen alkalommal nem az a feladatunk, hogy erről a gyűlésről kronologiát írjunk, mert ez elkésett dolog volna; hanem, hogy meglássuk: történt-e valamely olyas tény, fordult-e elő valamely olyas mozzanat, mely a rövidéletű aktuállításon túl maradandó jelleggel bír s úgyszólván állandó értékűvé lett? Igenis történt, még pedig több tekintetben. Mindenekelőtt megemlítjük, hogy erről, a tanügyi eseményekben annyira gazdag közgyűlésről — melyen a közoktatásügyi minisztériumot Zsilinszky Mihály államtitkár képviselte — egy majdnem hét ívből álló, tartalmas füzet számol be, mely a Közlöny 1. száma gyanánt október közepén jelent meg. Ebből — a mint a jelenvoltakról közzétett névsor és a közgyűlésről hozott tudósítás mutatja — azt látjuk, hogy ez a XXXIV. számú gyűlés talán valamennyi előzőjét felülmúlta. Felülmulta a helynek jelentősége és a gyűlésen megnyilatkozott szellem. Ez tűnik ki Beöthy Zsolt elnöknek a megszokott sablontól merőben eltérő, magvas tartalmú és szárnyalású megnyitó-beszédéből, melyet méltán lehet klasszikusnak s így maradandó becsűnek tartani. Mert ebben a beszédben a középiskola, még pedig a magyar középiskola czélja és feladata, evangélium-szerű zamattal'egyszersmindenkorra meg van határozva. Érdemes hát, hogy ezzel a nagysúlyú beszéddel legalább is kivonatban ismerkedjenek meg Lapunk t. olvasói a következőkben: „Olyan helyen találkozunk, hol nemcsak az emberek szive, hanem a kövek szava is köszönt bennünket, — szivünk és kötelességünk szerint a magyar műveltség munkásai vagyunk . . . Túl a kövek szaván, mely régi dicsőségünkről beszél, az emberek szava jövő feladatainkra utal. Az emberek szavát mondottam, e szép város lakosságáét, sok magyarul érző léleknek nem magyar szavát, mely nemzeti életünknek, mint ilyennek, századokon át folytatott létharczát, egykor majdnem teljes elenyésztét, új és nehéz térfoglalását juttatja eszünkbe. A kép, melyet a mai viszonyok elénk tárnak, biztató, sőt örvendetes: a temesvári magyarság száma félszázad óta körülbelől husz" ^százalékkal emelkedett, s különösen iskoláit dicséri, még pedig a legalsóbbaktól a legmagasabbig, az a tény, hogy a legkisebb magyar anyanyelvű lakosság daczára, a magyarul tudók száma itt á:;4^nagyobb, jóval meghaladván az ötven szá-PÁPA JFCKYTÉR.R