Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-23 / 51. szám

önkéntes tevékenységet sem tartja célravezetőnek, mert ez az extra konventikulumokat és a szektáskodást mozdítja elő s a mellett >ezekben az extra-összejövetelekben bizonyos vád van az egyházi rend s az egyházi orgánumok ellen* (53. 1.). Ezeket az eszközöket tehát mellőzni kell s helyettök olyan istentiszteleten kivüli összejövetelek szervezendők. a »melyeknél a vallásos elem mindenesetre előfeltétel, alapszín, de ez összegyülekezések substanciája még sem maga az istentisztelet. Ezek az összegyülekezések nemesen és egyháziasan ható társaságos érintkezések, a melyek nem kielégítik, de ébresztik a templom szükségérzetét* (54. 1.). Az ilyen >egyházi és református esték*, meg aztán a »szeretetvendégségek* volnának azok a nevezetesebb funkciók, a melyek által az egyházi elet társadalmi fejlesztése egészségesen eszközölhető, Arra, hogy ezeket a funkciókat minő szervek és szervezetek végezzék? — Molnár következőleg felel: » Városokban, nagyobb egyházközségekben, a hol több templom van, szorosan körül kell határolni mindenik templom körét, hogy mindenik templom a helyileg hozzácsatolt körrel s e körben lakó református hívek összességével együtt egy külön parokhia legyen (56. I.), mert a gyülekezeti tudat fogyatékossága, sőt teljes hiánya, sok nagy gyülekezetünknek egyik legvégzetesebb átka. Ily saját parókhiát lehet a papnak lelkigondozásilag, tervszerüleg szolgálnia; ily külön parókhiában lehet magokat az egyháztagokat egyháztársadalmi munkaban aktívvá tenni« (58. 1.). A nagy gyülekezeteket ily kisebb parókhiára osztván be, Molnár varoson és falun, tehát mindenütt egy újabb parókhiális organizációt javasol, nevezetesen: minden gyülekezet családatyáinak egyháztársadalmi organizációját. Jelesen minden parokhia, a melynek egy pap lelkipásztorsága alatt kell allania, a szükséghez képest körökre, még pedig a »református családatyák köré*-re osztatik be, a mely körnek tagja minden ott lakó ref. családfő, s az egész szervezetnek feje a pap. A családfők korének feladata a vallás-erkölcsi életet, valamint a jótékonyságot saját kerületében ápolni és fejleszteni. A családfők körének élén áll egy presbiter, a kit a presbitérium nevez ki és egy bizottság, a melyet a körbeli családfők választanak. Az egyes családfő-körök rendelkezésére a presbitérium némi anyagi eszközöket is ad, de a főcél az, hogy a körök maguk is találjanak módot anyagi eszközeik beszerzésére. — A gyülekezeti családfők parókhiális szervezete mellé az ifjúság is parókhiális szervezetbe foglalandó. Ez lesz a gyülekezeti ifjaság organizációja, a melyet Molnár az ifjúsági egyesületek helyett tervez, ismét nem a szabad egyleti. hanem a gyülekezeti elv alapján. (A felolvasás egy ilyen ifjúsági organizációt részletesen ismertet az erdelyi evangélikusok >Bruderschaftjai« alapján.) E szervezet (64—65. I ) az ifjúságot az egyháztársadalomba illeszti be s intézményesen az egyház vallás-erkölcsi hatása alá helyezi. — Végül a parókhiabeli nők organizációját is javasolja Molnár, még pedig a következő módon: 1. Minden gyülekezetben az összes református nök a gyülekezet női társadalmát képezik s a nőkre váró gyülekezeti munkát végezik. Nevezetesen: leánynevelés, óvoda, gyermekkert, árvaház, diakonisszaügy, szegények gondozása, templomok fölszerelése, egyházi gyűjtések, jótékony előadások rendezése, templomi női éneklés fejlesztése stb. Minden gyülekezetben a nők a presbitérium megbízásából és a pap elnöklete alatt választmányt alakítanak, a mely hármas fokozatban (mint gyülekezeti, egyházmegyei és egyházkerületi választmány) az egész egyházkerület testén végig fonódó nemes ideghálózatként fog működni. Ime, ily organizációba kivánja Molnár tömöríteni a református egyházi társadalom családfőit, ifjúságát és női elemét, hogy az az egyházi tudat és az az egyházi szellem, a mely az eklézsiát áthatja, egyetlen fokon és egyetlen rétegében se szűnjék meg. Erre a Molnár-féle egyháztársadalmi szervezkedésre, nevezetesen az organizáció módjára és hitelvi alapjára Lapunk szerkesztője megtette a maga észrevételeit. (L. e lap mult száma vezércikkelyét). Ezeket nem kívánjuk ismételni Majd az élet megkorrigálja a hibákat és kipótolja a hiányokat. A fődolog az, hogy a szervezkedés szükséges voltát erdélyi egyházkerületünk vezető egyéniségei is belátták, s az egyháztársadalmi munkát ők is megkezdték. Különös elismeréssel emelem ki az erdélyi egyháztársadalmi munka tervezetnek azt a fontos elvét, hogy az egyetemes papság eszméjét intézményileg érvényesíteni igyekszik, s azt a másik jó alapgondolat ját. hogy a nagygyülekezeteket minél előbb külön parókhiákra kell osztani. Vajha minél több siker koronázná tevékenységöket! Az Évkönyv többi irodalmi közleményei közül kiemeljük még a Váró Ferencz »Vallomások és kérdések* cimü felolvasását, a mely találó rajza adnak a belső vallási forrongásnak, a mely a hatvanas-hetvenes évek helytelenül szervezett hitoktatása a középiskolai tanuló ifjúság lelkében támasztott. A sűrűn nyomott, de sajtó-hibáktól hemzsegő Évkönyvnek, bár pongyola a külseje, de érdekes a tartalma, a melytől elvitázhatatlan a komoly törekvés egyházi bajaink orvoslására. S ez már magában véve nagy vívmány, első elszánt lépés a haladásra, a melynek még mindig nagy akadalya egyházunk némely rétegeinek az a módszere, hogy inkább leplezgetik s tussolgatják a bajokat, csakhogy ne kelljen mentő és gyógyító munkássághoz fogniok. Ezek a kényelmes ósdiak látván nem látják, hogy egyházunk fájában őrlő szú lakik, a mely erősen korhaszt és sorvaszt. Mi az erdélyi belmisszió hitelvét és módszerét nem helyeseljük, de a törekvést, a munkára indulást teljes elismeréssel üdvözöljük. Érdeklődéssel várjuk hogy a mi evangéliumi belmissziónk mellett milyen lesz a valóságban az erdélyi egyházi belmisszió?! V. F.