Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-16 / 50. szám

a hol hosszú időn keresztül mint akad. szónok és kiváló szellemi és mélyérzésü iró szerepelt. Igy öcscsének emlékezetére megírta 1858—59. »Aus dem Leben eines Frühvollendeten* c. művét, mely összes müvei között legtöbb kiadást ért, s nem theol. egyházi körökben is ismertté tette nevét. Az egyháztörténeti nevezetességre emelkedett badeni egyházi vitában és élénk része volt 1858-ban. Az egyetemen a mindinkább vénülő nagy Tholuck mellett csakhamar tért nyert az akad. theol. munkásságra, főleg az újszövetségi írásmagyarázat terén. Hajlama és képessége nemsokára ezt választotta tudományos munkásságának főtárgyául. Igy már 1866-ban közétette »Die Christologie des N. T.« és 1868-ban »Die paulin. Theodicee* c. müvét; 1874-ben megnyerte »Christl. Gemeindeverfassung in Zeitalter des N. T.« c. müvével a Teyler-féle hollandus theol. társaságnak díját 1876-ban írta meg »Zur johann Frage« c. müvét; 1882-ben közzétette a Meyer-féle újszöv. kommentár részére az azóta több kiadásban is megjelent s Jakab leveléről szóló kommentárját; 1885—86-ban kiadta két köletben nagyszámú tanítványai által várva várt »Jézus életét« s 1891 — 92 hasonlóan két kötetes »új szövetségi theológiáját*. (Lapunkban Kenessy Béla barátunk ismertette.) E két studiumból tartott előadásait hallgatói a legjobban szerelték, de főleg a »Jézus életéről« szóló kollégiuma a legkerestetebb és legelegánsabb volt a hallei theol. fakultáson. A biographiai irodalomban is kitűnt az Ullmann heidelbergi tanárról és badeni főegyházi tanácsosról (1866), és Nitzsch, nagyhírű gyakorlati theológusról volt tanáráról, (1872) szólló mesteri élet és jellemképeivel. Utóbbit méltán nevezte »eine Lichtgestalt des deutschen Protestantismus*. Utolsó műve az 1896 — 99. »Aus meinem Leben* c. kiadott aulobiographiája volt, a melynek 1. kötetét a »Prot. Szemle* hasábjain ismertettük. Akadémiai egyházszónoklatait is három kötetben kedvesen vette a közönség, mivel azokban páratlan szépséges harmóniában jelen meg az evangélium a modern tudományos műveltséggel. Tudományos irodalmi munkásságát Hase jenai tanárhoz hasonlóan bizonyos elegáncia, finom érzés, gondosság, előkelőség, szélesebb látókör és élénkség jellemzi Azon kevés német prot. theol. írók közé tartozott, a kik az alapos tartalmat elegáns német stílusba is tudták öltöztetni. Hase és Beyschlag mellett még Luthardt. lipcsei tanárt, ismerem szép német stilistának. Épen óriási ismeretköre párosulva élénk és elegáns formával magyarázza meg azt, hogy Beyschlag általánosan ismert és tisztelt vagy gyűlölt nevét publicistikai és egyházpolitikai munkásságának köszöni* Lapunkból ismeretes az udvari főpapi párthoz és a berlini centrumpárthoz valló ellenséges viszonya és irodalmi párviadaloskodása. A mint theológiailag szívvel-lelekkel az evangélium álláspontján állott, ugy másrészt ellensége volt minden theol. szűkkeblüségnek, intolleranciának és puszta repristinációnák, úgy hogy egyházpolitikaiig a mérsékeltebb irányú liberálizmusnak volt mindvégig lelkes híve. A néhány ével azelőtt elhalt Falk miniszter idejében befolyásának zenitjén állott. Akkor szervezte az ú. n. középpártot (»Ev. Mittelparthei«), s megindította harcias Deutsch Ev. Blátter-jét, ultramontán reakció megnyilatkozása óta szembe találta magát az ultramontanizmussal, s a prot. orth. pártoskodással, és hatalmasan suhogtatta folyóiratában, a zsinatokon s alkalmilag a politikai lapokban is az erős és olykor éles polémia vesszejét. Ismeretes, hogy mily élesen ítélte meg a * Luthardt is azt mondja róla »K.-Zetg.«-ja november 30. számában, hogy »Beyschlag jelentősége kevésbbé* a theológiai. mint inkább az egyházpolitikai téren keresendő. Az egyházi középpárthoz tartozott, s lelkes képviselője és harcosa volt az unió eszméjének. Leginkább ismerték a római egyház ellen folytatott polémiája miatt, a mint hogy egyik fővezére volt az »Evang, Bund*-nak, Canossá-ba induló Bismarck-féle egyházpolitikát és a Zedlitz-féle népiskolai törvényjavaslatot, és hatalmas prot. agitátora volt 1882 óta a német és svájci ókatholikus reformmozgalomnak. Egyházpolitikai tevékenységével sok ellenséget szerzett magának, s az ultramontán táborban a leggyülöletebb nevek közzé tartott. (Dr. Pethő-Walther a »Magyar Sionban* is megtámadta). De épen a sok ellenség igazolja — mint Loofs kollegája mondja — a sok tisztességét. Személyére nézve hozzáférhetetlen volt, ki az igazság szolgálataban félelmet még a legfelsőb körök részéről sem ismert soha sem. Személyes érintkezéseiben azonban szeretetreméltóság jellemezte. Szinte megtestesülése volt a sokoldalú általános műveltségnek Költői lelkületéről biographiai prédikációi, költeményei (>Blumenstrauss*) és Godofréd c. meséi tesznek bizonyságot. Bizonyos idealisztikus fátyol vette körül az ő egész személyiségét. Az egyetem, a város, s nagyszámú tanítványai határtalanul tisztelték. Méltán mondja róla Krupec István barátom az egyetem jubileumára kiadott >hallei emlékcsokrok«-ban, hogy Köstlin társával, a nagyhírű Lutheriróval egyetemben »nem egyszer oly fórum volt, a mely elé hevesen! vitatkozó liberális és orthodox, modern és pozitív theológusok egyaránt apellálnak. Apellálnak nemcsak azért, mert a nevezett két férfi, s általok a hallei egyetem a tudományos küzdelmekből, mint közvetítő, az ellentéteket egyeztető tényező veszi ki részét, de azért is, mert úgy Böstlin, mint Beyschlag oly eredményesen művelték a tudományt, hogy annak céljához, az igazsághoz közelebb jutottak, mint egy némely más, K. és B.-nál talán diadalmasabb tekintetű s díszesebb kabátban járó (főleg Köstlinre vonatkozik) papja a doktrínának. Ez ilusztris tanár holt teteméi a máritzburgi Magdolna-kápolnában állították fel, s impozáns temetése november 28-ikán folyt le az egyetemi tanács, a tanárok, a hallgatók, a városi tanács, a hatóságok, a képviselőház, az urak háza és számos régebbi tanítványai és tisztelőinek részvételével. A »Jézus az én bizodalmam* c. karének elhangzása után kartársa Hering tarnár, a nagyhírű gyakorlati theológus,^ mint akad. szónok lépett a szószékre, és ^mindenkor az Űréi vagyunk* igék alapján tartotta a gyászbeszédet. E beszédben méltóképen ecsetelte az elhunytnak lelkes és odaadó munkásságát a kathedrán s az irodalomban az evang. keresztyénség szolgálatában. Hatalmas seregeket gyűjtöttek össze — úgymond — azok ellen, a kik az evangéliumot támadják, s így sokaknak >Wortführer és Herold« volt »az evangélium szolgálatában*. Meggyőződésből legbefolyásosabb és legerőteljesebb védője volt az Úr tanainak, míg tanítványainak tanítója és barátja volt egy személyben. A .jogot és az igazságot kereste, buzgólkodott a nép jóléteért, szerette a német nemzetet, s »er war ein Bittér ohne furcht und Tadel, der freimüthig das Panier erhob, und für nic-hts die Wahrheit geopfert hátte*. Végül boldog családi életét is mintaképül állította oda a hivők elé, kinek élete »sonnig« volt a maga összes képességeivel és vonatkozásaiban. Bátran mondhatta volna, hogy tanári egyénisége harmonikus volt minden izében s örök büszkesége a hallei egyetemnek s a német prot. theol. világnak. Holt tetemeit Hering áldása mellett a Neumarkt-féle templom körüli sírkertbe helyezték, s igy nemsokára követte Erdmnnn, Rtehm, Jakobi és Schlottmann kollegáit az örökkévalóság útján. Have pia anima! Lapunk és olvasó közönségünk részéről is áldassék az ő emlékezete! De különösen hálával fogja mindenkor emlegetni az ő nagy nevét és hü evangélikus szolgálatait a kathedrán s az irodalomban egyik leghívebb magyar tanítványa: Dr. Szlávik Mátyás, eperjesi ev. theol. dékán-tanár.