Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-02 / 48. szám

A két főrész keretében 24 egyházi beszéd előtti és 24 egyházi beszéd utáni imat találunk. Ezek már aztán az előszóban érintett elvnek tökéletesen megfelelnek. Nincs ezekben semmi vonatkozás az egyházi beszédek tárgyaira. Csak a bűnös ember jelenik meg ezekben Isten előtt, a maga semmiségének érzetével, és nem egy tárgyra, de a szív minden irányú szükségleteire vonatkoznak fohászai és kérései. És oly erős bennük a Jézus iránti bizalom, hogy az, a ki folytonosan e könyvből imádkozik, a váltság titkának nagy áldásához csaknem ellenállhatlan erővel vezettetik. Ez az a tulajdonság, a melyet Csécsi imáiban alig méltányolhatunk eléggé. Idéztem én ezt már hétköznapi könyörgései ismertetésének alkalmából is. De azt mondották sokan : »nehézkes az irály!* Örömmel hangsúlyozom, hogy »a nehézkes ódonszerűségnek* e kötetben már nyomát sem látom. Szerző megszívlelte a kritika észrevételeit annyira, hogy ezúttal csak bibliai szólamaiban találjuk azt a tisztes régiscgrt, mely nélkül a buzgó kálvinista nép imádkozni sem tud. De felmerül már a kérdés, hogy t. i. helyes dolog-e oly imádságot írni és mondani, a mely az egyházi beszéd targyára épenséggel nem vonatkozik ? Csiky Lajos debreceni hittanár »Imádságtanának« 150-ik lapján, e kérdésre a következő feleletet találjuk: »Az előimádság ügy jó, ha olyan szavakkal, kifejezésekkel magasztalja Istent, melyek az utána tartandó egyházi beszéd tárgyára vonatkoznak. Az előimádságnak tehát föl kell emelni a gyülekezetet az utána következő igék épületes hallgatására, és igy az előimádság tartalmában, mint ezt tükröző nyelvezetében mindennek az egyházi beszédre kell előkészíteni.* Habár én magam is, több mint harminc éve, könyv nélkül és legtöbbnyire igy imádkozom, mégis ezt a tantételt, e kizárólagos voltában, el nem fogadhatom. Ez esetben Révész közönséges előimái is mind roszak volnának, és nem volna meg az a joga a puritánelvü imádkozónak, hogy imajában semmi egyébre ne reflektáljon, mint csakis Istenre s meg nem kötött szivéből buzgó érzelmeire. > Vasárnapi, ünnepi és alkalmi imák« cimet visel a bold. nagy imádkozó egyik könyve, még pedig a legkedvesebb a többi között. Az első csoportba tartozók, t. i. a vasárnapiak, egyáltalában nem vonatkoznak előre kitűzött beszédtárgyakra, a mint ezt több más imakönyvben látjuk. És mégis nagyon szép és nagyon jó imák ezek ! Kimondhatjuk tehát, hogy — nemcsak a beszéd tárgyára vonatkozásában alkalmi : de az ilynemű dlkilmiságol nélkülöző közönséges elöima is ép oly jogosult, mint az előbbi. Vagy talán az ilyen imádság, nem készít elő bennünket a következő igek épületes hallgatására? Hát előkészít ez is! A mi nagyérdemű kedves barátunk, Csiky, azt mondja hivatolt könyvében, hogy »az imádságban mi szólunk Istenhez, az egyházi beszédben pedig az Isten felel*. Na már, ha tudom, hogy imám utan az én jó Istenem szavát fogom hallani, dönt e valamit érdemileg, vagy csökkenti-e a hatást, ha az égi szó tárgyat előre meg nem ismerhettem ? Távol legyen ennek még a gondolata is! De hagyjuk ezt; különben nem célom eukhetikai intést provokálni. Mindenki úgy imádkozik, a mint jónak látja, s igy irt Csécsi is, kinek áltanos s vonatkozás nélküli imái kétségkívül nagyon kedvesek lesznek az ez iránynyal rokonszenvezőknek. Hogy e lapok tisztelt olvasói már ezúttal megismerhessek ez imák hangulatát, minden válogatás nélkül bemutatok egyet. »Imádva légy kegyelmes Istenünk! ki noha örök dicsőségben és hozzájárulhatatlan világosságban lakozol, mégis alátekintesz a földre s ennek mulandó lakóira, s meghallgatod a gyarló és erötelen embert, midőn hozzád esedezik. Imádva légy végetlen jóságodért, melyből könyörülsz rajtunk, sokkal inkább, mint az atya könyörülhet gyermekén, s noha előtted csak olyanok vagyunk, mint a hamar eltűnő árnyék, nem vonod meg tőlünk irgalmadat, méltatlan voltunk mellett is adsz testi-lelki áldást kegyelmedből. Imádva légy hosszú tűrésedért, utánunk való fáradozásodért; mert nem akarod te a bűnös halalát, hanem megtérését és életét. Imádva légy mindenkori kegyes oltalmadért. Menedékünk vagy óh Isten! Nalad nélkül elhagyottak, vigasznélküliek, fájdalmak közt epedők. keresztjeink alatt leroskadok, idegenek, bujdosók, szegények és betegek vagyunk. Imádva légy, hogy kebled örökszerelmét, a te szent fiadat adtad nekünk, kiben minket gyermekeiddé fogadtál, igaz hittel, életet boldogító szeretettel s meg nem szégyenülő reménységgel megajándékoztál. Imádva légy e szent napért, melyen az élet zaklatásai közt nyugalmat rendeltél a téged félőknek, hogy ha szorgalmatosak valánk a köznapokon a földiekért: ma lelkünk üdvére fordítsuk figyelmünket, s megpihenve testi fáradalmainktól, lelkünk is tebenned nyugodjék meg, s a kegyelem szövetségében érezze azt az örömöt, a mit a világ meg nem adhat. Imádva légy e neked szentelt hajlékért, a te tökéletes törvényedért: a szent igéért, melyet itt hallunk; a beszédért, mely lélek és élet ; a felbuzdulásért, mit a közös áhítat fejleszt és növel híveidnek gyülekezetében. Imádva légy az élet kenyeréért s az örök élet italáért, melyekkel lelkünket táplálod az örök életre. Óh lelkeknek mennyei orvosa, áldott Jézusunk! gyógyíts minket, vigasztalj minket, taníts minket, szent evangéliumod által. Istennek Lelke! szállj le most reánk, szentelj meg minket és maradj velünk. Építsd anyaszentegyházadat. Adj az igének bő gyümölcsözést a mi megszenteltetésünkre. Ámen«. Azon meggyőződésben zárom be ismertetésemet, hogy e mutatványdarab s az általam elmondottak megfigyelése után, minden olvasóm tisztába jött azon kérdéssel, hogy mit tartson ez imakönyv felöl? Zengő érc és pengő cimbalom ajánlatára nem vettem volna fel tollamat. Garzó Gyula. BELFÖLD. Naplójegyzetek. — Emlékezés a M. P. I. T. pozsonyi vándorgyűlésére. — (Folytatás és vége.) Vidám hangulatban oszoltunk szét a bankettről s mentünk körülnézni a városban, vagy látogatásokat tenni. De este 6-órakor már ismét együtt voltunk s komoly érdeklődéssel néztünk a belmissziói értekezlet elé, mely ugyanabban a teremben ment végbe, a hol előző este a közgyűlésre összegyülekeztünk Ez értekezlet lefolyása ismeretes. Kitűzött magasztos célját egyelőre nem érte elj

bár — igaz — egy kis jóakarattal elérhette volna. Olyan szépen s alaposan megirt felolvasás után, minő a Mayer Endre eperjesi theol. tanáré volt, s olyan ékesszólással es prveléssel elmondott beszéd uian. minőt Gergely Antal lelkésztársunk tartott, vaióban csodálkozni lehet, hogy a belmissziói egyesület azonnal meg nem alakult. Aztán a jelenvolt illusztris gyülekezet, ólén a két evan-