Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-25 / 47. szám

Szavai, ugytetszik, ez alkalommal kiváltképen a gyülekezetek pásztoraihoz szólottak s népünk szeretetére, a vele való odaadó foglalkozásra buzdítottak. Még most is fülemben csengenek ezek a szavai: »Mi nem vetjük meg azt a szegény parasztot, hanem az evangélium isteni erejét el akarjuk juttatni magához a néphez. Be akarjuk oltani lelkébe az evangéliumi tiszta hitet és erkölcsöt s ezzel nagy szolgálatot teszünk neki, mert képesítjük az élet harcában való biztosabb megállhatásra«. Beszéde nagyon aktuális is volt s szólott úgy a r. katholikus, mint a protestáns tábornak: »Tévednek azok, a kik azt hiszik, hogy használnak egyházuknak a fanatizmussal. Az erők egyensúlya nem olyan az erkölcsi, mint a természeti világban. A természeti világban a súly ellen a megfelelő ellensúlyt teszszük a mérleg serpenyőjébe, — az erkölcsi világban pedig az alantasabb érzések és indulatokkal a tisztább érzéseket és indulatokat kell szembe állítani. Mi protestestánsok nem a szenvedélyeket szítjuk fel, hanem a felvilágosodást és a tiszta erkölcsiséget ápoljuk.« — Ezeket is méltó megszívlelnünk: »Ha látjuk, hogy mások megakarják nyerni a népet és el akarják szakítani tőlünk, — azzal szemben nem hasonló eljárásnak, nem a hatalomra appellálásnak, hanem a morális felvilágosításnak van helye. Nagyon igazán mondja a kiváló iró, Tolsztoj: nemcsak a cselekedeteket kell vezetni, hanem még a gondolatokat is, és pedig preventív módon, kapacitáció és felvilágosítás által. A gondolatok ilyen vezetése pedig az egyház feladata. Az állam ezt nem pótolhatja soha«. Azok, kik a belmisszióval még mindig nem tudnak megbarátkozni, vegyék szives figyelmökbe a beszéd következő mondásait: »Az egyház, ha szilárd evangéliumi alapon áll, igazán a világ világossága és a föld sava. Ezt az erkölcsi erőt azonban az egyháznak nem a régi sablon szerint kell kezelnie, hanem minden kérdésnél, a mely a népnél felmerül, meg kell adnunk a kielégítő feleletet, mert különben kiesik erkölcsi vezetésünk alól«. És továbbá: . . . »nem elég a népet irni, olvasni megtanítani, hanem az evangélium által a lellá olvasásra kell megtanítani. A papok necsak vasárnaponkint foglalkozzanak a néppel és ne azt figyeljék meg, hogy minő gondolatokkal megy a templomba, hanem arra legyen gondjuk, hogy minő gondolatokkal megy mindennapi munkájára hétfőtől szombatig. . . . Meg kell erősítünk a népben azt a tudatot, hogy ő hasznos tagja a társadalomnak és nélkülözhetetlen tényezője az egyháznak s hogy a morál az ő családi és anyagi életének is az alapja«. — Egy hivatásos pap vagy püspök sem szólhatott volna szebben, kivált midőn beszédét a táborhegyi fenséges jelenetnek lelki szemeink elé idézésével zárta be s tekintetünket a magasba, Jézusra irányzá s lelkesedésünk lángját a legmagasabbra szította, mondván Lutherrel: »Erős várunk nekünk az Isten!* — Folytonos éljenzés és taps hangzott fel az egész beszéd alatt, mely bizonyára maradandó nyomokat hagyott az ott jelenvoltak lelkében. A közönség egy része az elmondott beszédekkel kielégültnek érezvén magát, s különben is délre járván az idő, eltávozott. De még mindig tömött sorok előtt olvasta fel aztán Szőts Farkas, Társaságunk titkára, évi jelentését. melyből örömmel hallottuk a többek közt, hogy a tagok száma, épen vándor-gyűléseink következéseképen, örvendetesen szaporodik. A jelentés egyéb adatairól e Lap már bőven beszámolt, azért azokat nem említem. Csak annyit jegyzek meg, hogy titkárunknak a tőle már megszokott hévvel való előadását is élénk éljenzés jutalmazta. Ezek után került a sor a felolvasásokra. Kíváncsiak voltunk Ritoók Zsigmondnak, a Hegedűs Sándorok és Szilassy Aladárokhoz hasonló buzgóságú férfiúnak úgy felolvasására, mint személyére. Sajnos, személyéhez nem lehetett szerencsénk; de lelkes hangon írt értekezését — melyet Hamar István tagtársunk élvezetesen olvasott fel — örömmel és tanulsággal hallottuk. Nagyon megnyugtató és buzdító dolog ránk, lelkészekre nézve, midőn világi papjainkat ott látjuk küzdő soraink élén, mintegy Mózeseket és Nehemiásokat, tettre lelkesíteni és velünk együtt harcolni. A másik felolvasó Markusovszky Sámuel pozsonyi lyceumi igazgató lett volna, a kinek Bél Mátyásról irt értekezése azonban — az előre haladt idő miatt — elmaradt. Nyugodtan elolvashatjuk a Szemléből; noha én részemről nem egészen osztom azok nézetét, a kik az ilyen felolvasások végighallgatását feleslegesnek tartják, mondván: úgy is ki lesz nyomtatva és elolvashatjuk! ... Az élő szó s előadás mindig közvetlenebbül hat s maradandóbb hatással van ránk, különösen ha meg van az orátorban a pectus quod diserturn facit. Egy Gyurátz, egy Hegedűs Sándor beszéde, igaz, olvasva is gyönyörű, de százszorta jobban elragadja lelkünket közvetlenül hallva-azt az ő ékesszóló ajkaikról. * * * A torna-teremből aztán — a nagygyűlés bevégeztével — a liceum második emeletére mentek fel a Társaság tagjai, hogy megtekintsék az egyik teremben az úgynevezett s/ö)'rf-kiállitást, a másik teremben pedig a pozsonyi liceum gazdag bibliográfiái és kézirati tárlatát. Gyönyörűséggel időztünk e termekben, elismeréssel adózva úgy az intézet növendékeinek kézügyességükért, mint azok vezető tanítóinak; mig másrészt annak a sok régi öreg bibliának együtt szemlélése, s olvasva magának Luthernek sajátkezű irását egy 1541-ből való biblia első lapján, — ritka lelki élvezet volt. A becsesebbnél becsesebb régi könyvekről és kéziratokról részletesen beszámolván Lapunk, itt még csak a Balogh Elemér pozsonyi ref. missziói lelkésznek a gályarabságra itélt protestáns papokra vonatkozó érdekes gyűjteményét említem meg, hogy ezzel kapcsolatban részemről is felhívjam a figyelmet arra a csinos kiállítású füzetkére, mely Masznyik Endre ajánlásával s nagy fáradsággal, többnyire a külföldről megszerzett, felette érdekes képekkel ellátva, épen a nagygyűlés idejére jelent meg ezzel a címmel: »Az evangélium vértanúi a magyar evangéliumi protestáns egyház gyászévtizedében. Egykorú