Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-04 / 44. szám

A sárospataki főgimn. tanári karában annyiban történt változás, hogy Kérészy István, 37 évi buzgó és lelkiismeretes tanári munkálkodása után nyugalomba menvén, Zombory Andor választatott meg helyére helyettes tanárul és pedig azon Ígérettel, hogy ha szakvizsgáját leteszi, minden újabb választás nélkül rendes tanárrá léptettetik elő. Érdekesek és nagyon igazak az igazgatói jelentésnek következő megjegyzései: »a megjegyzést több évi tapasztalat után teszem, hogy tanuló ifjaink közül sokan az egyes tantárgyakban válogatni szoktak. Nem tetszik minden tárgy, s nem tartják mindegyiket egyformán szükségesnek, s azért nem is igen tanulják. Abban a téves hitben élnek, mintha már a gimnázium is bizonyos szakpályára készítené elő őket. Azt fontolgatják már a gimnáziumban, bizonyosan a gimnáziumi oktatás céljával egyátalán tisztában nem levő rosz tanácsadókra hallgatva, hogy mire lesz szükségük azon a bizonyos életpályán, a melyen megélhetésüket biztosítva képzelik, gondolják. Ezért van aztán némely tantárgyakból a tömegesebb bukás. Igy történik aztán, hogy sokan nem nagyon törődnek azoknak a gimnáziumi Összismer eteknek a megszerzésével, a melyekkel okvetlenül birniok kell a gimnáziumot végzett ifjaknak, azért, hogy a felsőbb tudományok hallgatására képesek legyenek. Azonban, hála Istennek, ez a kórtünet eddigelé még nem általános, de vigyáznunk kell, hogy azzá ne legyen«. A testi nevelésre, a valláserkölcsi élet emelésére és erősítésére, továbbá a hazafias érzület nemesítésére mindenütt kiváló gond fordíttatott. A miskolci főgimn. ifjúsága megünnepelte okt. 6-át és márc. 15-ét; kivonult a zsolcai honvéd-emlekoszlophoz, mely alkalmakkor a hazafias beszédek és énekek élesztették és erősítették a növendékek lelkében a hazafias tiszta érzelmeket. Mindegyik értesítőben részletes kimutatást olvashatunk azon nagy mérvű jótékonyságról és jótéteményekről, melyekben a növendékek részesültek. Az ösztöndíjak, alapítványok es a konviktusokban nyert olcsó, vagy egész ingyenes jótétemények az elődök áldozatkészségéről tesznek bizonyságot. Vajha az utódok legalább megérdemelni igyekeznének e jótéteményeket. K. BELFÖLD. Naplójegyzetek. — Emlékezés a M. P. I. T. pozsonyi vándorgyűlésére. — Pápa volt az első, kit követett kincses Kolozsvár. Utánok jött Debrecen, a kálvinista Róma; ez után meg Pozsony, a magyar protestáns hitvallók városa. ... Ez utóbbi helyen, a hazai és egyházi történelmi emlékek által sokszorosan felszentelt városba zarándokoltunk el az idén mi, a magyar protestáns irodalmi Társaság vándortagjai, abban a biztos reményben, hogy lelkünk megtelik ismét felemelő örömmel, lelkesedéssel és erős bizalommal szeretett egyházunk jelene és jövője iránt. És e reményünkben nem is csalódunk; mert a mit Pozsonyban láttunk, hallottunk, tapasztaltunk, mindaz teljes mértekben kielégítette felcsigázott várakozásunkat. S a mit most egy éve irt naplójegyzeteimben előre megjósoltam, valósággal be is teljesedett, mert pozsonyi vándorgyűlésünk siker tekintetében csakugyan felülmulta előzőit. Ügy látszik, az érdeklődés e »protestáns búcsúk* iránt évről-évre fokozatosan nő, s hogy a ki egyszer megízlelte az érdekes, tanulságos és örökre kedves összejövetelek édességét, az, ha csak körülményei engedik, újból megragadja az alkalmat, hogy kiszakítva magát egyhangú élete foglalkozásai közül, néhány felejthetetlen ünnepnapot csináljon magának. . . . Örömmel láttuk zarándok-csapatunk élén egyházunk s hazánk legnagyobb kitűnőségeit, püspökeinket, tőgondnokainkat, világi urainkat; jólesett kezet fognunk az egyházi élet és irodalom terén kisebb-nagyobb nevet és érdemet szerzett espereseinkkel és kollegáinkkal, — de talán még inkább azokkal az egyszerű sorsú falusi paptársainkkal, kik úgyszólván magok s családják szájától vonták meg a falatot, csakhogy részt vehessenek abban a sokadalomban, mely az ős koronázó város falai között bizonyságot lesz vala teendő arról, hogy ime mi magyar protestánsok is'itt vagyunk és élünk, s továbbra is élni akarunk e szép haza földjén! Voltak kartársaink Erdélynek Romániával szomszédos megyéiből; voltak a távoli Abaujból és Sárosból. Zemplénből és Beregből: voltak mind az öt református egyházkerületből kisebb-nagyobb számmal; voltak evangélikus testvéreink közül is sokkal többen.mint eddigi összejöveteleinken. Csak épen azok voltak legkisebb számban képviselve, kik az u. n. zsiros papság szerencsés javadalmasai, a kiket bizony szégyenérzettel tölthetne el s ideje volna, hogy felrázzon kényelmükből az a sok szegény »kongruás-pap«, kik időt s költséget nem sajnálva, a szélrózsa minden irányából nagy lelki örömmmel jöttek el e hittestvéri találkozóra, s legszebb emieküknek s legnagyobb dicsekvésüknek tartják, hogy ők is ott lehettek azon a szép pozsonyi ünnepségen. Bár e becses Lap elég részletes és kimerítő jelentésben számolt be Irodalmi Társaságunk e 4-ik vándorgyűléséről: — legyen szabad nekem ezúttal is, mint maihárom izben tettem, visszaszállni emlékezetem szárnyain az átélt kedves emlékű napokra és órákra, — mintegy bizonyságául annak, hogy a pozsonyi összejövetel csakugyan tartós benyomást gyakorolt sokunk szivére, lelkére. * * * Néhány nappal az elindulás előtt a pozsonyi agost. hitvallású evangélikus egyház rendező bizottsága kedves útravalót küldött mindegyikünkhöz: t. i. először is a vasúti igazolványt, mely Társaságunk szerényebb sorsú tagjainak is lehetővé teszi, hogy kényelmesen és olcsón utazhassanak; aztán egy szállás-utalványt, a melyből megérthettük, hogy két napra meg a vendéglökben is a pozsonyi evang. egyház vendégszeretetét élvezhetjük, — s végül egy ügyesen összeállított kis füzetkét »Tájékoztató, cimmel, mely a három napi programúi minden egyes pontjáról kellő útbaigazítással szolgált, sőt mintegy kecsegtetőül sikerült fényképekben mutatta be előre is Pozsony város általános látképét, továbbá a pompás új evang. líceumot és internátust s végül Dévényt és a millenniumi Árpád-emlékszobrot. Nem kaptuk meg azonban az összejövetelen résztvenni kívánó tagtársaink névjegyzékét, mint ez a debreczeni vándorgyűlés alkalmával történt, — s így egyelőre kielégítetlenül maradt az a jogos kíváncsiságunk, kogv kikhez is lesz majd szerencsénk az úton s az Ősrégi város falai között.