Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-10-21 / 42. szám

el a teljes jogegyenlőséget és visszonosságot megállapított 1848. XX. t.-c. sem, mert érvényben maradt az egész 1868-ig, a mikor is az LIII. t.-c. 12. §-a végre kimondja azt a nagy elvet, mely bizonyára a legtermészetesebb és legigazságosabb, hogy t. i. »a vegyesházasságokból származó gyermekek közül a fiúk atyjoknak s a leányok anyjóknak vallását követik<. De sőt bizonyos tekintetben egész a legújabb időre kihatott e sérelmes törvény, a mennyiben az 1868-iki törvény 17. §-a világosan mondja, hogy »a jelen törvény életbe lépése előtt kötött vegyesházasságokból született vagy születendő gyermekek vallásos nevelésére nézve azon törvény határozata marad érvényben, a mely az ily házasságok kötése idejében hatályban volt«. Ha most már, mélyen tisztelt Értekezlet! meggondoljuk azt, hogy — mint Kovács Albert Egyházjogtanában mondja I. 213. 1. — nálunk Magyarországon még ezelőtt egy századdal is »a vegyesházasságok száma nagyobb volt, mint bárhol Európában, annyira, hogy a protestánsoknak talán egynegyede vagy ötnegyed része vegyesházasságban él«, s ha meggondoljuk, hogy a vegyesházasságokból származó gyermekek vallására nézve mily egyenlőtlen mértékkel mért nekünk protestánsoknak az 1791 -iki XXVI. törvénycikk, — nem is említve a zavarosban halászni szerető róm. kath. papság szakadatlanul űzött lélekhalászatat: akkor legkevésbé sem lehet csodálkoznunk azon, hogy a két prot. egyház népessége — mint már előbb számadatokkal kimutattuk — évtizedrőlévtizedre folytonosan csökkent hazánkban; mivelhogy — mint ugyancsak az említett jogtudós mondja — »a protestáns egyház egész 1868 végéig, mig ezen állapot tartott, a természetes szaporodásnak közel ^U-ed részét vesztette el« s hogy a két protestáns felekezet, például csak 1864 végétől 1869 végéig, vagyis 5 év alatt »mintegy 30,000 lélekkel tüntet fel kevesebb szaporodást, mint az összes népesség arányában szaporodnia kellett volna«. Hogy egy egész század alatt mily óriási vesztesége volt, épen a vegyesházasságok révén a két protestáns egyháznak, azt számszerint kimutatni teljességgel lehetetlen. Ámde e rövid szemle is minden elfogulatlan gondolkodót meg kell hogy győzzön arról: hogy ha az evangéliumi protestáns egyház a lefolyt században számban és erőben annyira megfogyott e magyar hazában, annak mégsem maga a protestáns egyház, sem annak az evangéliumon alapuló tana az oka, hanem az a nagy jogegyenlötlenség, mely ugyanazon haza protestáns gyermekeire nézve a mily sérelmes, ép oly hátrányos vala, s mely az evangélium vallóit, különösen a vegyesházasságra lépőket, mintegy kiszolgáltatta a protestáns egyházak elnyomására törekvő nagyhatalmú római kath. klérusnak. Mert hát ez a klérus, különösen a főpapság, de az a 84 világi úr is, ki a főpapokkal egyetemben még az 1790/91 -iki egyházpolitikai törvények ellen is tiltakozott, egyáltalaban nem volt olyan elfogulatlan és felvilágosult szellemű, mint gróf Batthyányi Alajos, a ki igy szólt ama törvények meghozatalakor: »Én is buzgó katholikus vagyok, de szégyenleném hinni, hogy a katholikus vallásnak kényszereszközre volna szüksége, hogy juhait az akolban megtarthassa*. Azt hiszem, sikerült megvilágítanom, hogy a hivatkozott törvénynek a vegyesházasságra vonatkozó része pedig csakugyan ilyen kényszereszköznek bizonyult, s a türelem szellemétől nem vezérelt r. katholikus papság bizony legkevésbé sem riadt vissza ily kényszereszközök minél sűrűbb használatától; — a minthogy az az 1864-iki hírhedt Syllabus is azt mondja: »Erőhatalmi eszközök alkalmazása az egyház jogkörébe tartozik*. Lévay Lajos, (Folyt, köv.) sárkeresztúri lelkész. TÁRCA. Politika és morál. (Folytatás.) II. De ez az éremnek csak egyik oldala. Nézzük a másikat is. Berzeviczyvel tartunk abban, hogy a politikának a jogtól és moráltól való különválasztását a politika önálló kifejlődése kívánja meg és igy föntartjuk a politikai tudomány relativ önállóságát; de elismerjük egyúttal, hogy a politikai praxis nem helyezkedhetik ellentétbe az erkölcsi világrend törvényeivel. Ezer féle kötelék fűzi természetszerűleg a morált a politikához. Egymásra folyton befolyást gyakorolnak és történetük is közös. A civilizált népeknek közérzülete régen döntött a morálellenes politika felett. »Szürke theoriái* dacára jó és rosz és nem csupán lehetséges és lehetetlen, ügyes vagy ügyetlen céljai és eszközei vannak a politikának. A politikus cselekvőségei sem itélendők meg csupán technikai eszközök és mértékek szerint. A morálnak érvényét a politikában maga a külpolitika is igazolja. Az államok egymáshoz való viszonyában a jognak és a morálnak érvénye kétségtelen; — annál inkább érvénye és jogosultsága van annak az államok belső életében. A mi az államnak formai jellegét, illeti, — kétségtelen, hogy az államnak cselekvősége nem eshetik az erkölcsi Ítélet körén kivül. Formailag véve az állam észszerűen akaró és bizonyos célok szerint cselekvő lény, mely oldaláról megilleti a személyiség attributuma. Mint személyes lénynek ugyanolyan tulajdonságai vannak, mint az egyes személynek, a mely alapon az ő céljait valamely legfőbb jónak, eszközeit a cselekvőség általános szabályai szerint kell megítélnünk. A nemzet, a társadalom s az egyesek javára és tökéletes túlélésére szolgáló életcélok megvalósításában ethikai eszközökkel hat és működik az állam a politikai élet egész mezején. A görög filozófusok közönségesen vallották e nézetet. Platón »az igazságosság nagy betűjével* rajzolt államban »a nagyban vett embert* látja. Politikai pszichológiája alapján az egyes személy erkölcsi arravaló-