Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-10-14 / 41. szám

röviden mutatni a külföldi evangéliumi egyházaknak a hitszilárdítás és az erkölcsnemesítés terén használt erőforrására és kifejtett tevékenységére. A hívekben élő Jézus az erő-.kútfő, s a hivek által munkás evangélium a dolog nyitja és titka. Ebből a két vonásból is sokat tanulhatunk. Megtanulhatjuk azt, hogy nekünk, Krisztus magyar egyháza tagjainak első ós legfőbb kötelességünk Jézus Krisztushoz vezetni a tőle elidegenült lelkeket. A Krisztusba vetett személyes élő hit nélkül nincs élő, nincs erős, nincs erkölcsileg hatni, nincs alkotni és nemesíteni' tudó egyház. A míg ezt be nem látjuk s ekként nem cselekszünk, addig hiába minden külső tatarozás, szervezeti javítgatás, anyagi erősítés az egyházban, mert az egyházi organizmusnak éltető ereje: a lélek, fogyatékos. Megtanulhatjuk azt, hogy az egyetemes papság elvéből kifolyólag az egyházban a pap csak vezető munkás, de melléje száz és száz »királyi« és »világi« papnak kell sorakoznia, hogy a gyülekezet maga legyen az Isten papsága. Ez az igazi belmisszió. Mert az . az igaz keresztyénség, hogy a Jézus evangéliuma minden keresztyénben éljen, hasson, működjék. Az a belmisszió magasztos elve, hogy a gyülekezetben nemcsak a hivatal szerinti pap, hanem minden egyháztag jogosítva, sőt kötelezve van valamit tenni az Isten egyháza építésére, a Krisztus hitének és szeretetének tovább plántálására, s ezzel az egyén nemesítésére,, a világ javítására, a lelkek üdvösségére. A mikor a Krisztus magyar egyházában ezek az evangéliumi örök igazságok a vezetőkben hússá és vérré válnak ; a mikor pap, presbiter', gondnok s minden számottevő egyháztag nemcsak igy gondolkozik, de igy is cselekszik : akkor a magyarországi evangéliumi egyházakban is felderül s lesz pezsgő élet, intenzív emelkedés ós extenzív terjeszkedés. Addig azonban csak veszünk, pusztulunk, s mint oldott kéve szél hull egyházunk. Mert hitet és egyházat, vallást ós erkölcsiséget csak az az erő képes újjászülni, a mely valamikor szülte azt. Jézus Krisztus egyházát csak Jézus Krisztusnak a hívekbe átplántált hit- ós szeretet ereje képes regenerálni. Sz. F. Nézzük az érem másik oldalát is! Felolvastatott a vértesaljai egyházmegye szeptember hó 5-én tartott egyházi értekezletén.Mélyentisztelt Értekezlet ! Ot esztendeje lesz maholnap, hogy a magyar állam s a magyar egyháztársadalom életében uj korszakot nyitott egyházpolitikai törvények életbe léptek. Sokan aggódó lélekkel, mások viszont vérmes reményekkel néztek ez uj korszak elé, s ime — csodálatos! — a letolvt quinquennium igazat adott mind az aggódóknak, mind pedig azoknak, a kik a régen .óhajtott reformoktól üdvös hatást vártak és reméltek. Mert hát nemde, minden nagyobb rázkódás, sőt zökkenés nélkül lépett bele az állami és társadalmi élet gépezete a megszokott régiből az u) kerékvágásba?! . . . Sőt már tudományos apparátussal,, statisztikai adatokkal is bizonyítgatják (dr. Jekelfalussv József, a m. kir. központi statisztikai hivatal igazgatója, a magyar tudományos akadémia egyik mult évi ülé§én). hogy igenis, az uj törvények javára váltak nemcsak a nemzeti egységnek, hanem még a vallásfelekezeteknek is, s különösen annak, a melyik legjobban agitált ellenök: a római katholikusnak. — Mig másfelől, 'a lefolyt öt évi idő tapasztalata — attól félek — nem hogy apasztotta volna, ellenkezőleg nagyra növelte az aggódok számát, a kik ma, a szerzett szomorú tapasztalatok után talán még sötétebb szemüvegen nézik, különösen a magyar protestáns egyház jelenét és jövőjét, mint az uj korszak kezdete előtt bármikor. Nem tagadom, én magam is azok közé tartozom, kik szorongó kebellel szemlélik az »uj rend* hatasát evangéliumi protestáns anyaszentegyházunk külső és belső életére, s kebelemben mindannyiszor a fájó érzés húrja rezdül meg, valahanyszor a havonkénti hiteles statisztikai kimutatásokból, vagy az egyházi s politikai lapok hasábjairól azt olvasom, hogy ime a mult hónap folyamán is ennyi meg ennyi protestáns vőlegény vagy menyasszony ígérte oda születendő gyermekét a más hítfelekezeten levő jegyesének ; hogy a más felekezetbe való áttérés, vagy a felekezeti közösségből való kilépés folytán számban és erőben mennyire gyengült ismét a magyar protestántizmus! Vagy hogy mennyiben találkoznak hitsorsosaink között is, kik polgárilag megkötött frigyökre az egyház áldását kikérni, szerelmök zálogát ,a keresztség vizével a Krisztus anyaszentegyházának eljegyezni elmulasztották !... Ám ettől az anyagiakba merült s a lelki javak keresésétől többé-kevésbé elfordult mai társadalomtól mit is várhattunk volna egyebet az uj korszak életbeléptével, mint hideg közömbösséget a vallásos dolgok iránt, sőt tüntető mellőzését nevelő dajkájának, az egyháznak?! . . . Nem lehet hát meglepő, ha az uj viszonyokat néhány százan vagy ezeren arra használják fel, hogy hitetlenségökkel vagy álfelvilágosultságukkal mintegy kérkedve, gúnyos mosolylyal hátat fordítsanak minden vallásnak, minden egyháznak. — A mi ránk protestánsokra ennél a jelenségnél, is nyugtalanítóbb, azaz, hogy, amint a gyermekek 81*