Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-10-07 / 40. szám

gáltassanak ki. — Jelenti ezután, hogy Somogy vármegye tanfelügyelője, egy miniszt. rendeletre hivatkozással arra utasított néhány — s különös, hogy csakis néhány — iskolaszéki elnököt, hogy a tanítói korpótlékot ne félévi, hanem havonkénti részletekben szolgáltassák ki a jogosult tanítóknak; mig Tolna vármegyében ily nemű intézkedés nem történvén, ott havi, emitt félévi részletekben kapják az illetők segély-járulékaikat, mely különböző eljárás számos panaszra, gyanúsításra, sőt összeütközésre is vezetett már lelkész és tanító között. A közgyűlés Somogymegye tanlelügvelőjének intézkedését, sőt az általa hivatolt miniszteri rendeletet törvénybe ütközőnek találván — mert az 1893. évi XXVI. t.-c. kategorice félévi részletekről szól — felterjeszti ez ügyet a kerületre, hogy ez a tanügyi kormánynál ama sérelmes intézkedés hatályon kivül helyezése iránt tegye meg a lépéseket. Ugyanezen tárgygval kapcsolatban, felemlítvén a jelentés, hogy mig a somogyi részen levő iskoláink tanítói nyugdíjjárulékát, törvényhatósági intézkedés folytán, mindenütt a polgári községek pénztára fizeti, addig Tolnában ez a teher iskolafentartó s szegény sorsú egyházainkra nehezül: felkérendőnek határozta a közgyűlés Tolna vármegye törvényhatóságát arra, hogy a somogyihoz hasonló intézkedést tenni, s illetőleg a polgári községeket a tanítói nyugdíjjáruléknak rendes költségvetésükbe leendő beillesztésére utasítani szíveskedjék. S nincs is semmi kétségünk, hogy a törvényhatóság, mely fennkölt, gondolkozásának és a kultura iránti érdeklődésének, gyönki iskolánk javára tett 100 ezer koronás millennáris alapítványával oly gyönyörű bizonyítékát adta, egyházmegyénk ezen méltányos kérését teljesíteni fogja. Segélyekről levén szó, eszmerokonságnál fogva egy nagy fontosságú indítványt vetett fel ezután az esperesi jelentés, melyet a közgyűlés is helyeselve tett magáévá. Az egyházkerületi s közalapi segélyeknek az utóbbi években történt céltalan elforgácsolását, s illetőleg ennek megszüntetésével egy célravezetőbb intézkedés megtételét érinti ez indítvány. Sajnálattal látjuk ugyanis, hogy a közalapi segélyek az újabb időben, a rengeteg számú kérvényezők miatt 50—60 koronára szállottak alá; és egyházkerületünk segélypénztárainai is az a könyörületre valló elv jutott ervenyre, hogy — ha csak lehetséges — egy kérő se bocsáttassék el üresen, a minek folytán adtunk aztan segélyt boldognak, boldogtalannak úgy, hogy abból a valóban szűkölködőt talpra nem állítottuk, legfeljebb hozzászoktattuk ahhoz, hogy minden évben űira kérjen és tartsa a markát az alamizsnára. Van néha v leányegyhazunk, mely másfél évtized alatt közel máslélezer forint segelyben részesült a különböző alapokból, és mi az eredmény? Az, hogy mivel apróbb összegekben kapták azt, ép oly nyomorult szegények most is, mint voltakmíg ha egy összegben nyerik : alaposan lábra állhattak volna. Óhajtja tehát egyházmegyénk, és ez óhajtasát melegen ajánlja is a főtiszteletü egyházkerületnek, hogy legalább a saját rendelkezésünk alatt levő alapokból, a konventi tökesegélyezes mintájára, bizonyos sorrendet tartva, nagyobb összegű segelyek osztassanak ki a valóban szükségben levőknek, melylyel azok igazán és alaposan felsegélhetők legyenek. A valláserkölcsi élet — a jelentés szerint — nem mutat hanyatlást gyülekezeteinkben, s általában kielégítőnek mondható. Az áldozatkészség is élt és működött a mult évben is híveink lelkében, minek bizonysága az a számszerűleg is kitüntetett tekintélyes összeg, a mely az egyházi és iskolai ügyek elébbvitelére fordíttatott, s melv semmi apadást nem mutat a mult éviekhez képest. A béke, egy gyülekezet kivételével, — hol azonban csak a lelkész és tanító között merültek fel kiegyenlítendő ellentétek, — sehol sincs megzavarva. Sajnosan értesültünk azonban arról, hogy a miszlai és kilitii iskolákban a vallástanítás nem felel meg a legelemibb kívánalmaknak sem, s mondhatni, teljesen el van hanyagolva. A közgyűlés most még megelégedett azzal, hogy az illető tanítókat nagyobb lelkiismeretességre és szorgalomra utasította. A tanügyi jelentés, a szokásos statisztikai adatokkal számolt be, és különösebb intézkedéseket nem tett szükségessé. Majd a számvevőszék terjesztette elő jelentését az egyházmegyei pénztárakról, melyek rendben levőknek találtattak, s a lelkészi gyámpénztárból az özvegyek és árvák segélyjáruléka, a számszék javaslata szerinti összegekben kiutalványoztatok. Ez utóbbi pénztárra vonatkozólag kimondatott, hogy az elhalt vagy azután elhalálozandó lelkészeknek esetleges tőketartozásai, az özvegy s illetőleg árvák járulékából két év alatt törlesztendők s illetőleg tartandók vissza az egyházmegyei pénztárnok által. A gondnoki számadásokról szintén a számszék jelentette, hogy azok, a m.-gyönki számadás kivételével, minden egyházból beküldettek, s felülvizsgáltatván, megerősíttettek. E pontnál utasította a gyűlés az egyházakat, hogy az egyházkerület mult évi határozatához alkalmazkodva, már a folyó évről beadandó számadásaikat — visszautasíttatás terhe alatt — korona-értékben vezessék; s továbbá, hogy a tanítói korpótlék cimén nyert államsegélyről is, a rendes egyházi számadás bevételi és kiadási rovataiban mulhatlanul elszámoljanak. Azon tapasztalat folytán, hogy az adóslevélre vett egyházi adó, mint kamatozó töke után, sok helyütt még a 10—20 krajcárnyi kamatok sem hajtatnak be pontosan, megújíttatott azon régebbi határozat, hogy az ily tőkék egy év alatt felmondassanak, s a lanyhaságból hátralékban maradt krajcáros kamatokat a számadó gondnokok megfizetni tartoznak. A közalaphoz, az egyházkerületi-, államsegély- és Baldácsy-alap pénztárához ezúttal is nagyszámú segélykérvény nyújtatott be. melyeknek elintézése után a Szelleféle ösztöndíjért folyamodó kecskeméti és gyönki tanulók részesülési iránya állapíttatott meg, azon egyházmegyei kulcs alapján, hogy — elégséges bizonyítvány figyelembe nem vétetvén — a jeles osztályzatú két részt, a jó pedig egy részt nyer a segélyből. Az egyházak és egyesek kisebb fontosságú, s gyors