Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-30 / 39. szám

A XXIV. zsoltárnak a gyülekezeti vegyes énekkar által történt szép, összhangzatos eléneklése után dr. Masznyik Endre, pozsonyi theol. akad. igazgató-tanár lépett a szószékre, hogy megtartsa alkalmi egyházi beszédét. Beszéde bevezetésében reá mutatott a mult nagy küzdelmeire, vérkereszlségeire s egyházunknak akkor megdönthetetlen voltára, — majd a múlttal szemben a jelen elszomorító viszonyaira. A mult diadalmának alapja az Istenben és a Krisztusban való amaz egység és testvériség volt, a melyet a közös szenvedések mintegy szent szövetség gyanánt pecsételtek meg a két egyház között. A jelen szomorú viszonyainak oka pedig jó részben az, hogy erről a szent szövetségről elfeledkeztünk és botor, rossz lélekkel még ma is bontogatják némelyek annak kötelékeit. Hosszas, közös küzdelmek után meglanyhult köztünk az összetartozásnak, a testvériségnek szent érzése. Eltávolodtunk egymástól, — és eltávolodtunk annak következtében, hogy az Istentől, a Krisztustól és az ő evangéliumától távolodtunk el. Az együttműködésre, a testvéri szeretetben való összetartásra ma is igen nagy szükség van, a mikor hitetlenség, vakhit, veszedelmes társadalmi eszmék és elvek ostromolják egyházunkat. Keresnünk, ápolnunk kell tehát az összetartozandóság, a testvériség érzetét. De hogy ezt tehessük és hogy küzdelmünk diadalmas lehessen : vissza kell térnünk a Krisztushoz, mert csak ő egyesíthet bennünket. A Krisztusban való eme szent egység felmutatására alapigéül Filippi 2: l —11, versét vette fel, s mélyreható, nyomon járó fejtegetései közben egymásután mutatta fel, hogy igaz keresztyénség krisztusi érzelem nélkül nincs; a krisztusi érzelemben pedig két nagy mozzanat van: az önmegalázó szolgálat és az önfeláldozó szeretet, a melyek oly magasztosan tűnnek fel Krisztus kenózisében és a gyalázat fáján értünk elszenvedett halálában. Ha a két testvér egyház igazán mint testvér akar élni egymással, akkor az igaz keresztyénségnek e két krisztusi indulatával kell rendelkeznie. Ne betűre, ne nevekre esküdjünk. Ne legyen ragadomány Krisztusban nyert istenfiuságunk, a melyből egymást kizárni törekedjünk; hanem ismerjük el egymást örökös társaknak a Krisztusban, s mint Isten előtt alázatos szolgatársak, építsük együtt az Istennek országát. A mint hogy a Krisztus önfeláldozó szeretetéből kifolyólag adta magát érettünk halálra, ügy legyen meg bennünk is az egymáshoz való áldozatra kész szeretet; mert miként a Krisztus csak önfeláldozó halála után nyerte meg félmagasztaltatását és teljes isteni dicsőségét, úgy mi is csak az egymáshoz való szeretet áldozatainak meghozatala mellett emelkedhetünk fel mai elestünkből. Beszéde végén hatalmas erővel vonta meg a párhuzamot a Krisztus és a magyar prot. egyház szenvedései között; mintegy prófétai ihlettel hirdette egyházunk feltámadásának és megdicsőíttetésének elkövetkezését, s mint a régi hitvallók utódait szive igaz szeretetével hivott fel bennünket a Krisztusban vaió testvéries egyesülésre. A szépen kidolgozott s szónoki lendülettel előadott beszédei, a melyből dr. Masznyik Endrét nemcsak mint kiváló prédikáció-irót, de mint kiváló szónokot is ismertük meg, feszült figyelemmel s bizonyára lelki épülettel is hallgatta végig az illusztris gyülekezet. Az ünnepi istentiszteletet Luther másik hatalmas éneke, az »Erős várunk az Űr Isten« rekesztette be. Kijövet a felvirágozott és a pozsonyi evang. egyház előkelő hölgyei által elenk nyújtott tálcákba a Károli alap javára adtuk filléreinket (s e célra, a min» értesültünk, 584 korona 86 fillér folyt he); azután pedig megindult az impozáns menet a Bél Mátyás-, Frigyes Főherceg- és Védcölöp-utcán át. az evang. egyház összes iskolái ifjúságának és az utcák mindkét oldalán elhelyezkedett nagy közönség sorfala között, az új-liceum remek szép épületébe, a díszgyűlés megtartására. Az új liceum bejáratánál, mely szépen tel volt díszítve nemzeti szinű és Pozsony város szineit viselő drapériákkal s a hol mintegy diszőrséget állt négy, magyar ruhába öltözött ifjú az intézet remek hímzésű selyem zászlajával, az iskolai tanács élén dr. Dobrovits Mátyás, áll. kórházi főorvos, az iskolai tanács elnöke üdvözölte meleg hangon a társulat elnökségét, a mire Hegedűs Sándor felelt, előre is megköszönve az iskola falai közt találandó szives vendéglátást. Majd bevonultunk a liceum szépen feldíszített tornatermébe, s megtöltöttük annak minden elfoglalható helyét. Az emelvényen foglaltak helyet a notabilitások, középen a társulat tagjai, a hátsó részen és a karzatokon az intelligens nagyközönség, a melynek sorait szépen tarkították a pozsonyi egyház előkelő hölgytagjai. A Szemle legközelebbi száma lehetőleg teljes névsorát fogja közölni a jelenvoltaknak, azonban jónak látjuk, legalább a kiválóbbakat itt is felemlíteni. Ott láttuk a világiak sorában legelői is Hegedűs Sándor világi elnökünket, a ki egyenesen Párisból jött haza, hogy legalabb a diszgyülésen jelen lehessen ; továbbá báró Prónay Dezsőt. Szilágyi Dezsőt, Zsilinszky Mihályt, Laszlcáry Gyulát, Szilassy Aladárt, Pulcy Gyulát, Güntlier Vilmost, dr. Dobrovits Mátyást Takách Lászlót, dr. Kiss Károlyt, Tliomka Jenőt, Perlaky Eleket, Deák Lajost, dr. Bernáth Istvánt stb. A püspökök közül: Gyurátz Ferenc elnökünket, dr. Baltik Frigyest, Sárkány Sámuelt, Zelenka Pált, Kiss Áront, Antal Gábort és dr. Bartók Györgyöt. Espereseink és papjaink közül: Veress Józsefet, Terray Gyulát, Laucsek Jónást, Hollerung Károlyt, Mood Lénárdot, Fürst Jánost, Zsigmond Sándort, Szabó Károlyt, Sütő Kálmánt, Fejes Istvánt, Révész Kálmánt, Zováuyi Jenőt, Krupecz Istvánt, Lév.iy Lajost, Soltész Lászlót, Varga Józsefet és Lászlót, Kutas Bálintot, Gergely Antalt, Szekeres Mihályt, Földvári Lászlót, Vajda Ferencet, Bodor Jánost és Gézát stb. A theologiai tanárok közül Pozsonyból dr. Masznyik Endrét, Stromp Lászlót, Hörk Józsefét, Raft'ay Sándort, Kovács Sándort s Hornyánszky Aladárt; Eperjesről Mayer Endrét; Sopronból Poszvék Sándort, Bancsó Antal, Jausz Vilmos és Payr Sándort; Budapestről Szőts Farkast, Farkas Józsefet, Petri Eleket, dr. Szabó Aladárt és Ilamar Istvánt; Debrecenből Fiöss Lajost és Csiky Lajost; Kolozsvárról dr. Kecskeméthy Istvánt; Pápáról Kiss Józsefet; Sárospatakról Radácsy Györgyöt és dr. Tüdős Istvánt. Középiskolai tanáraink közül Markusovszky Sámuelt, Michaelis Vilmost, Hamvas Józsefet, Pallagi Gyulát, dr. Nagy Zsigmondot, Bodor Istvánt, Rácz Lajost, lic. Hácz Kálmánt, Benke Istvánt, Barla Jenőt, Szép Lajost stb. Körülbelül tizenegy óra volt, a mikor az óriási közönség elhelyezkedett és Gyurátz Ferenc püspök, egyházi elnök megnyithatta a díszgyűlést. Megnyitó beszéde most is, mint mindig, telve volt eszmékkel, lelkesedéssel, s a mig beszélt, igénytelen alakja, mint Pálé. mind magasabbnak, mind hatalmasabbnak tünt fel előttünk. Beszéde a Szemle legközelebbi füzetében egész terjedelmében meg fog jelenni, itt azért annak csak főbb vonásaiban való vázolására szorítkozunk. Legelső sorban is reámutatott Pozsony nagy történeti jelentőségére, mind nemzeti mind egyházi szempontból. Az a hely a hol a múltnak legszomorúbb eseményei játszódtak le; a hol az erőszak elvakult dühvel akart bennünket megsemmisíteni: az a legméltóbb arra, hogy ugyanott bizonyítsuk be, hogy élünk és élni akarunk. Istennek hála: élünk; de a haladó kor új meg