Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-28 / 4. szám

— Nyeresége más hitfelekezetekkel szemben, Magyarországon : 2; Horvát-Szlavon-országokban nyeresége: 2; összesen: 4. Összes vesztesége tehát november havában: 85. Kassa. Homola István, ág. hitv. evangélikus lelkész. MISSZIÓÜGY. Az evangéliumi missziók két évszázad határán. (1800—1900.) A XIX. század a most folyó évvel véget ér s a jövő évvel egy új évszázadba lépünk át. Bizonyára sok tanulságos könyv fog megjelenni a könyvpiacon, a melyek összegezni fogják a letűnő század eredményeit. S valóban lesz is összegezni való, mert minden téren oly nagy az előhaladás, felfedezés, vívmány, hogy a világhistórikusok méltán fogják a XIX. századot az előhaladás egyik legfontosabb századának minősíteni. Ha összehasonlítjuk a század elejét a század végével az irodalom, a tudomány, a természeti erők ismerete és felhasználása tekintetében, szinte megdöbbentő az a haladás, a mit az emberiség felmutat. Minden év az utolsó 20—25 év óta újabb és újabb szenzációs felfedezésekkel gazdagította a művelődés és a haladás történetét, s ma már egészen természeteseknek tartunk oly dolgokat, a melyek felől nagyapáink, sőt még apáink is álmodni sem mertek. Rendkívül gazdag e letűnő század mindenféle téren elért vívmányaival, s lehet mondani, hogy alatta a világ képe egészen átalakult. A század politikai, tudományos és felfedező történetét azonban majd megírják mások; minket abban egy dolog az főként, a mi érdekelhet s a melynek előhaladását feladatunk is vizsgálni. Ez az a kérdés, hogy a keresztyénség mennyire volt képes kijebb terjeszteni az istenországának határát a Krisztust még nem ismert népek között; mily nagy volt a munka, a mit e téren kifejtett, s mily nagy az az eredmény, a mit felmutathat. A Megváltó utolsó parancsolata az evangéliumnak minden népekhez elvitele vala. Ebből folyólag az ő egyházának lényegében misszionáló egyháznak kell lennie, s életének értéke, eltekintve attól, hogy önmagában a krisztusi életet kell megvalósítania, — attól függ, hogy mennyiben érezte szükségét annak, hogy ezt az életet s az annak fundamentumát képező Krisztust önmagán kivül is megismertesse s meggyökereztesse. Csak abban a szervezetben van igazán élet, a mely nemcsak önmagában él, hanem önmagán kivül is hatni és életet kelteni törekszik. Érdekes és fontos dolog tehát, egy pillantást vetnünk az evangéliumi egyházak misszionáló működésére, hogy meglássuk s megítélhessük, mennyiben élt bennök a Krisztus szelleme s mennyiben tekinthetők Ő benne és Ő általa élő egyházaknak. Édes megnyugvással konstatálhatjuk, hogy evangéliumi egyházaink a misszió tekintetében épen nem maradtak el a század egyéb téreken való haladása mögött, shogy ha a muló század korszakalkotó volt a világi haladás tekintetében : korszakalkotó volt az a misszió tekintetében is. A XIX. század méltán lesz nevezhető az evangéliumi egyházak történetében a misszió századának; mert lehet mondani, hogy e század e tekintetben oly eredményeket mutat fel, a melyek — eltekintve az apostoli kortól — a ker. egyház történetében páratlanul állanak. Ezek az eredmények nemcsak a tekintetben fontosak, hogy a miszsziók milliókkal szaporították meg a keresztyének számát; hanem a tekintetben is, hogy leghatalmasabb apológiáját képezik a protestantizmusnak minden, a papizmus részéről még ma is felhangzó vádakkal szemben. Az a buzgalom, kitartás, áldozatkészség, a mely felől az evangéliumi egyházak a pogányok megtérítésében bizonyságot teltek e században, — bizonyságot tesznek egyszersmind a felől is, hogy a protestantizmus nem a húsnak és vérnek eredménye, hanem a Krisztus örökké élő és ható erejének szülötte. Bizonyságot a felől, hogy vele van a Krisztus, s ez a Krisztus oly munkákra s eredményekre képesíti, a minőket a magát egyedül igaznak állító egyház soha fel nem mutathat. A papizmusnak oly világi pozíció, hatalom és vagyon áll a rendelkezésére, a melylyel a protestantizmus külső ereje alig látszik összehasonlíthatónak, s ime mégis az evangélium terjesztésének eredményeiben messze felülhaladja amazt; bizonyságául annak, hogy benne él a Krisztus igaz szelleme s tagjait Annak lelke lelkesíti munkára, áldozatkészségre, a kit ama másik egyház elfeledett s Máriával, minden szentekkel s a pápával helyettesített. A XlX-ik század az evangéliumi missziók százada. Igaz ugyan, hogy volt evangéliumi misszió a jelen századot megelőzőleg is; de az a munka, a mit e téren hollandok, angolok s néhány kisebb misszió társaság kifejtettek, körét és eredményét tekintve csak oly jelentőségű a mai világmisszióval szemben, mint az előreformátorok működése az igazi reformációhoz viszonyítva. A jelen századot megelőzőleg csak egyes emberek, vagy az emberek kisebb csoportjainak lelkében élt a térítés kötelességének tudata; ma pedig, Istennek legyen érte hála, azt mondhatjuk, hogy — egyes kisebb részektől s ezek közt magyar prot. egyházunktól is eltekintve — a föld összes protestáns egyházai megértették a pogány népek evangélizálásának szükségét, s az ebből kiindult s mindinkább erősödő mozgalom hullámai átverődnek az egész földkerekségen. Hogy XIX.-ik század ily nagy jelentőségűvé válhatott az evangéliumi misszióra nézve, arra természetesen befolyással voltak a XVIII-ik század utolsó harmadának és a jelen század nagyfontosságú földrajzi felfedezései; a korszakalkotó tudományos és praktikus találmányok s az ezek által lehetővé tett világforgalom is, a melyek új területeket, új népeket vontak be a civilizáció körébe, s a melyek mintegy felnyitották a régen elzárt kapukat a pogány világ felé, hogy bevonuljon abba is a dicsőségnek fejedelme; — de, ha a protestáns keresztyénségnek a XVIII. század végén és a jelen század elején volt viszonyait a mai századvégi viszonyokkal s a külmisszió óriási eredményeivel összevetjük, akkor meggyőződhetünk a felől, hogy a nagy átalakulást nem a külső körülmények, nem a külső haladás eredményezte, hanem Istennek és a Krisztusnak ama titkon működő Lelke, a mely az idők teljességében mindig kiöntetik az anyaszentegyházra, hogy azt új életre keltse, új célokat adjon elé s adjon erőt is azok elérésére. A felfedezések, a világforgalom feltárta az eddigelé ismeretlen területeket; Istennek Lelke pedig felnyitotta a prot. keresztyén világ szemét, hogy meglássa az azokon élő népek vallási és erkölcsi nagy nyomorúságait, s szívébe zengte a Jézus parancsolatát; »Elmenvén, tegyetek tanítványokká mindeneket!* A XVIII. század végén bizony még senki sem gondolta volna, hogy a folyó század a misszió évszázada leend. Eltekintve a mult évszázad végén és a jelen évszázad elején minden nemes munkát megakadályozó harcoktól és báborúktól;

magában a protestáns egyházban sem élt az a lélek, a mely őt a misszióra serkentette \