Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1900-09-23 / 38. szám
teni az elemi iskola által adott, esetleg mindenből kitűnő bizonyítványra. A mi az egyes tárgyakból nyert gyenge osztályzatokat illeti, azt látom, hogy növendékeink leggyengébbek a latin és német nyelvben. Latinból pl az öt iskolában bukott 129; hogy mennyi az elégséges, — elgondolható! Mint igen jellemző tényt említem meg, hogy a nagykőrösi főgimnázium felső osztályaiban latinból egy tanuló sem bukott. S szerintem igy kellene annak lenni mindenütt. Ha valaki a 4 osztályt keresztül járja, annak már heti 4, sőt 6 órai latin nyelv tanulása után legalább is kellene annyit tudni, hogy elégségessel tovább haladhasson. De mint a tapasztalat bizonyítja, megbuknak biz' a latinból sokan, még a VIII. osztályban is. Miért gyötörjük akkor gyermekeinket 8 éven át olyan tantárgy tanulásával, a melyből az érettségi alkalmával sem tud semmit ? Nem lehetne, sőt nem volna jobb a latinra és németre elvesztegetett időt más, hasznos és szükséges tárgyak tanítására fordítanunk ? A gimnáziumban még a legtehetségesebb tanuló is csak legfeljebb alapot szerezhet, úgy az egyik, mint a másik nyelvből, s aztán tanulja meg igazán akár a latin, akár a német nyelvet, a midőn a szükség rákényszeríti vagy pályája megköveteli. Azért helyesebb volna e két nyelvvel is úgy tenni, mint a göröggel. Tanulja az, a kinek szüksége van reá, de ne kínozzuk gyermekeinket olyanok tanulásával, a melyekből 8 évi tanulás után sem tudnak csak valamelyes eredményt is felmutatni. A tanulók száma felekezetek szerint a következőleg oszlik meg: Halas ev. ref. 157, ág. ev. 35, róm. kath. 105, gör. kel. 9, izr. 68, összesen: 375. Kunszentmiklós ev. ref. 52. ág. ev. 1, róm. kath. 17, gör. kel. 1, izr. 18, anglikán 1, összesen: 89. Budapest ev. ref. 269, ág. ev. 40, róm. kath. 134, gör. kel. 1, izr. 102, unit. 4, összesen : 550. Nagykőrös ev. ref. 270, ág. ev. 2, róm. kath. 52, gör. kel. 1, izr. 57, összesen: 382. Kecskemét ev. ref. 184, ág. ev. 18, róm. kath. 29, gör. kel. 8, izr. 23, összesen: 262. Ezen adatokból jól esik látnunk, hogy felekezeti iskoláinkban még mi vagyunk többségben, a mennyiben az 1658 tannló között ev. ref. vallású 932; de még jobban esik az, hogy az Értesítők tanúsága szerint a felekezeti szellem ápolására, erősítésére a tanári karok igazi buzgalommal törekesznek. Mind az öt iskolában külön ifjúsági istentiszteleteket tartanak; az ifjúság kebelében különféle valláserkölcsi irányú egyesületeket alapítanak, melyekben a tanárok vezetése és irányítása mellett haladnak azon nemes cél felé, hogy necsak jó keresztyének, de jó reformátusok is legyenek a tanulók. A hazafias szellem élesztése és erősítése szintén egyik kiváló tárgya a tanári karoknak. E tekintetben különös elismerést érdemel a budapesti főgimn. tanári kara, mely nemcsak a valláserkölcsi élet, hanem a hazafias, a nemzeti érzés megerősítésére is minden alkalmat felhasznál, hogy az általa vezeteit ifjúság az ősök nyomdokain járó, hazáját szerető honpolgár legyen. A testi nevelésre mindenütt kiváló gond fordíttatott ; de itt-ott nagy nehézséget okoz a vallás- és közoktatásügyi miniszter által követelt játszóterek felállítása. Ilyen követelést teljesíteni nagyon, de nagyon nehéz, s a miniszter által követelt játszószerekre valóban csak a fővárosban van szükség, a hol egyes iskoláknak nem áll rendelkezésökre semmifele térség, de a vidéki iskolák növendékeit nem kell féltenünk attól, hogy nem találnak helyet a játszásra. A játék iránt fogékony gyermek és ifjú ember megtalálja az alkalmas területet, a melyen labdázhatik, vagy más játékot végezhet; különben sem tartom helyesnek, hogy a gyermeknek még játéka se legyen szabad. A gyermeket nem kell erőltetni a játékra; a kiben van vér, játszik úgyis, a ki meg már gyermekkorban unott életű, hiába hajtják azt korbácscsal is a játékra, úgy sem fog játszani. Az öt gimnázium tanárainak statisztikáját a következőkben foglalhatom össze : Halason van: 9 rendes, 4 helyettes tanár, továbbá a melléktárgyakat tanítja 2 és a hittant is 2 tanár; összesen: 17. Kunszentmiklóson-van: 4 rendes, 1 helyettes tanár, melléktárgyakra 1, hittanra 2 tanár; összesen: 8. Budapesten van 13 rendes, 1 helyettes tanár, melléktárgyakat tanítja 8, a hittant 8 tanár; összesen: 30. Kőrösön van 11 rendes, 3 helyettes tanár; melléktárgyakat tanít 2, hittant 3 tanár; összesen: 19-Kecskeméten van 8 rendes, 6 helyettes tanár, melléktárgyakat tanít 4, és hittant 4 tanár; összesen: 22. Az öt gimnáziumban van összesen 96 tanár. Az iskolák felszerelése a kívánalmaknak mindenütt megfelelő. K. TÁRCA. Zárda és világ. (Folytatás és vége.) Minthogy már Isten minden adományának, ép azért, mivel Isten adománya határozott értéke van, — az a kérdés: mit élvezhetsz emez adományokból, hogy hűtlen ne légy magasztos rendeltetésedhez, hogy megőrizd jó lelkiismeretedet, hogy benső összeköttetésben maradj a minden jók örök forrásával? Lássuk legelsőbben is az egészen külsőleges adományokat! Mért ne őrölnénk a jobb eledelnek, a diszes ruhának, vagy egv olyan napnak, mikor a munkától mentek lehetünk? Úgy gondoljuk, hogy nagy áldása az az Istennek, hogy látó szemeket adott, melyek segítségével láthatjuk a természet felséges voltát, hogy érző szivet adott, melynek segítségével mindeme dicsőséget átérezni képesek vagyunk. Mi nem hunyjuk be szemünket, nem keményítjük meg szivünket mindama jóság előtt, a melyet Isten a világba árasztott. Továbbá pedig azt mondjuk: abban minden esetre egyező véleményen vagyunk a pápás egyházzal, hogy az embernek